RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2009. március 18., szerdaelhivbuk@rmdsz.ro VII. évfolyam, 4081. szám
Tartalom:
*** Az 1990-es márciusi események áldozataira emlékeznek
*** Pénteken ülésezik a Szövetségi Állandó Tanács
*** A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény tartalmi módosítása Romániának 10 éves visszalépést jelent – Márton Árpád, Seres Dénes és Korodi Attila sajtótájékoztatója
*** Sólyom László romániai látogatása kapcsán intézett kérdéseket a külügyminiszterhez Borbély László
*** Régiófejlesztésről tartott előadást Brüsszelben Borbély László
*** TudásPlusz: azoknak, akik mindent akarnak tudni
Az 1990-es márciusi események áldozataira emlékeznek
*** Az RMDSZ ezévben is megemlékezik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozataira: Markó Béla, a Szövetség elnöke, Kelemen Hunor ügyvezető elnök, Szabó Árpád, az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke és Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója március 20-án, pénteken, Marosvásárhelyen találkoznak az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóival, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával.
A találkozó során az RMDSZ képviselői immár hagyományosan átnyújtják azokat az adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak.
Pénteken ülésezik a Szövetségi Állandó Tanács
*** Markó Béla szövetségi elnök 2009. március 20-án, pénteken 15 órára, Marosvásárhelyre, az Elnöki Hivatal székházába (Köcsög utca 4.) összehívta az RMDSZ Állandó Tanácsát.
A tanácskozás napirendjén szerepel: a döntés az európai parlamenti jelölésekről, az európai parlamenti választási kampánnyal kapcsolatos teendők megbeszélése, valamint kongresszusi előkészületek áttekintése.
A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény tartalmi módosítása Romániának 10 éves visszalépést jelent – Márton Árpád, Seres Dénes, Korodi Attila sajtótájékoztatója
*** –Az RMDSZ képviselőházi frakciója kedden a plenáris ülésről való kivonulással tiltakozott az alsóház szabályzatának sorozatos és súlyos megszegése ellen. Az állami költségvetési törvény elfogadása óta egyre gyakoribb szabálysértések kapcsán szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a Parlamentnek egy új Nemzetgyűlés általi megszüntetése látszik körvonalazódni – mondta Márton Árpád frakcióvezető egy szerdai, bukaresti sajtótájékoztatón, majd hozzátette: ennek ellenére semmilyen parlamenti többség nem állhat a törvények fölött.
A szabálysértően gyorsított eljárás a törvénymódosítás tartalmával magyarázható, amellyel kapcsolatban Korodi Attila kifejtette: a dekoncentrált intézmények vezetői ezután nem köztisztviselők, kinevezésük feltétele a politikai párthovatartozás. Ezen intézmények igazgatói, aligazgatói tehát nem versenyvizsga útján töltik be ezt a tisztséget, hanem kinevezés révén. 10 éves visszalépést jelent Romániának ez a szabályozás – véli Korodi.
Seres Dénes képviselő a ’89 előtti központosított, pártállami rendszerre emlékeztető eljárásnak, a demokrácia és jogállamiság elleni súlyos támadásnak tartja a jogszabály által előírtakat. A kompetenciát teljességgel kizáró tisztségbetöltési feltételek rövid időn belül éreztetni fogják hatásukat, a fiatalokat pedig megfosztják a közigazgatási karrier lehetőségétől – figyelmeztetett. Újságírói kérdésre válaszolva az RMDSZ képviselői elmondták: az elkövetkezendő napokban döntenek majd arról, hogy a Liberális Párttal közösen az Alkotmánybírósághoz forduljanak ez ügyben.
Sólyom László romániai látogatása kapcsán intézett kérdéseket a külügyminiszterhez Borbély László
*** Borbély László, a Képviselőház Külügyi Bizottságának elnöke hétfőn, március 16-án írásos jegyzékben intézett kérdéseket Cristian Diaconescu külügyminiszterhez Sólyom László március 14-i székelyföldi magánlátogatása kapcsán. Ebben a politikus arra keres választ, hogy a magyar államfő miért nem kapott leszállási engedélyt Marosvásárhelyen. „Mivel indokolja Ön az engedély megtagadását?” – teszi fel a kérdést.
„Mi az Ön, illetve a Külügyminisztérium hivatalos álláspontja Magyaroszág elnökének 2009. március 14-én tett magánlátogatása kapcsán? Mit gondol Ön, a történtek hátrányosan befolyásolják a két ország közötti jó és együttműködő viszonyt? Hogyan lehetne az Ön véleménye szerint a jövőben elkerülni az ehhez hasonló diplomáciai hibákat?”-áll a jegyzék második felében.
Régiófejlesztésről tartott előadást Brüsszelben Borbély László
*** Március 17 –én került sor Brüsszelben az Antonio De Blasio EP-képviselő által szervezett 2. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumra. A Határmenti Együttműködés a Kárpát-medencében címet viselő fórumon részt vett és előadást tartott Borbély László, a Képviselőház Külügyi Bizottságának elnöke is. A Fórumon részt vett Antonio Tajani, az Európai Bizottság alelnöke, közlekedésért felelős biztosa, Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, valamint Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke is.
Borbély László, a Regionális fejlesztés és infrastruktúra-fejlesztés című előadásában,bemutatta Románia területfejlesztési koncepcióját, beszélt a regionális fejlesztési stratégiákról valamint a határmenti együttműködési programokról.
A képviselő Románia régiói kapcsán kifejtette, hogy ezek a jelenlegi formájukban túl nagyok, nem hatékonyak, igy nem felelnek meg az uniós programok által támasztott kihivásoknak, és nem tudják lehívni a rendelkezésünkre álló uniós támogatásokat. Borbély László elmondta, a régiókat történelmi és kulturális meghatározottságaik mentén kell felismerni, és bemutatta az RMDSZ által kidolgozott javaslatot a jelenlegi régiók átrajzolására. A politikus kifejtette, hogy kisebb és koherensebb, közigazgatási hatáskörrel rendelkező régiókra lenne szükség ahhoz, hogy a strukturális alapok lehívásának sikerességéről beszélhessünk.
Borbély László Románia Területfejlesztési Koncepciójának elemzése kapcsán rámutatott arra, hogy Erdély Moldvával és Havasalfölddel összehasonlított adatok alapján kevesebb pénzt kapott infrastruktúrafejlesztésre az elmúlt 10 évben, mint amennyit a területe és népessége indokolt volna. Elmondta ugyanakkor, hogy az elmúlt négy évben sikerült nagyobb összeget elkülöníteni Erdély számára –az infrastruktúrafejlesztés mellett- lakásépítésre, víz – és csatornahálózatok kiépítésére is.
A Határmenti Együttműködési programok kapcsán a képviselő beszélt a Magyar – Román Határmenti Együttműködési Program nyújtotta lehetőségekről. Szatmár, Nagyvárad, Temesvár és Arad lehet a határmenti fejlesztés motorja, de nagyon fontosak a kisebb projektek is, amelyek a két ország együttműködését segítik elő.
Borbély László elmondta, a magyarok által is lakott területek fejlesztése most lehetséges, ki kell használni a Területi Együttműködési Programok és a régiófejlesztési programok által nyújtotta lehetőségeket.
TudásPlusz: azoknak, akik mindent akarnak tudni
*** Ösztöndíjakat és képzéseket gyűjtő publikációt adott ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), a Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ), a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége (RODOSZ) és Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) szervezeteivel közösen.
“Fontosnak tartom, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az erdélyi magyar diákszervezetek közösen felismerték, hogy a középiskolai, egyetemi és posztgraduális képzésekentúl, a diákok igénylik a különböző áthallgatási és pályázati lehetőségeket is” – tájékoztatott Bodor László a TudásPlusz felelős kiadója. “Eddig nem volt egy olyan kiadvány, amely minden ilyen továbbképzési lehetőséget egy helyen ismertetett. Azért fogott össze az RMDSZ, a MIÉRT, a MAKOSZ, a RODOSZ és az OMDSZ, hogy a TudásPluszban összegyűjtsön minden olyan megpályázható ösztöndíjat, amely egy diákot érdekelhet. E kiadvány fellapozásával a pályázók azt az időt, amit eddig a világhálón töltöttek, hogy egyenként megkeressék ezeket a lehetőségeket.
“A kiadvány célja a romániai oktatási rendszerben résztvevő diákok szakmai fejlődésének és tudományos tevékenységének elősegítése itthoni, külföldi részképzés, vagy teljes külföldi képzés által. Fontosnak tartjuk, hogy itthoni szakembereink, értelmiségünk olyan európai szintű szaktudással rendelkezzen, amelyet a romániai, és azon belül főként a romániai magyar társadalom javára tud és akar fordítani”- fogalmazott Székely Tünde, a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének elnöke.
“Nem támogatjuk az agyelszívást, de úgy tartjuk, minden diák lehetőséget kell hogy kapjon arra, hogy egy belföldi vagy külföldi pályázattal szélesítse látókörét és tudását” – mondta a MIÉRT társelnöke. “Üdvözöljük, hogy több kiírt pályázatban feltételként jelenik meg, hogy a külföldön megszerzett tudást itthon kell majd kamatoztatniuk.”
Az ingyenes kiadvány 2000 példányban jelent meg, megkapható az RMDSZ Programiroda, a Magyar Ifjúsági Értekezlet, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, az Országos Magyar Diákszövetség, Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének irodáiban, továbbá a romániai egyetemi központokban is. A TudásPlusz hamarosan elektronikus formátumban is elérhető lesz a www.rmdsz.ro, www.makosz.ro, www.miert.ro, a www.oktatas.ro, és a www.rodosz.ro honlapokon. A kiadvány megjelenését a Communitas Alapítvány támogatta.

