RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2009. február 3., keddelhivbuk@rmdsz.ro VII. évfolyam, 4052. szám
Február 14-én ülésezik az SZKT
Markó Béla szövetségi elnök 2009. február 14-én, szombaton délelőtt 10 órára a marosvásárhelyi Kultúrpalotába összehívta a Szövetségi Képviselők Tanácsának soros ülését. Napirendi javaslat: a szövetségi elnök politikai tájékoztatója, az Ügyvezető Elnökség féléves beszámolója, valamint az RMDSZ Kongresszussal kapcsolatos döntések meghozatala.
Az Egyeztető Kerekasztal ugyanaznap reggel 9-től, szintén a Kultúrpalotában ülésezik.
Az RMDSZ elutasítja Traian Băsescu autonómiaellenes kijelentéseit
– Az RMDSZ nem ért egyet Traian Băsescu államelnök Budapesten tett, szokatlanul durva és egyáltalán nem diplomatikus kijelentéseivel, amelyek elutasítják a kisebbségi jogokat, a közösségi jogok, az autonómia gondolatát – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök kedden, bukaresti sajtóértekezletén. A sajtó képviselőivel való találkozón jelen volt Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető és Borbély László ügyvezető alelnök, a külügyi bizottság elnöke is.
Az RMDSZ elnöke arra emlékeztetett, a kilencvenes évek elején azzal az elképzeléssel indult a magyar érdekvédelmi szervezet, hogy jogi egyenlőséget teremtsen meg többség-kisebbség között. „Székelyföldön többször is elmondta már Traian Băsescu az autonómiával kapcsolatos álláspontját, most, Magyarországon, viszont szokatlanul durván, és egyáltalán nem diplomatikusan fogalmazott ” – mondta az RMDSZ elnöke hozzátéve, hogy a politikában nincsen olyan, hogy „soha”: „Ha én ezt elhittem volna, akkor már kilencvenben, kilencvenegyben abbahagytam volna a politikát. Hányszor hallottuk román politikusok részéről azt, hogy soha? Amikor a magyar feliratokról, a magyar nyelv közigazgatásban való használatáról, magyar középiskolákról, magyar nyelvű egyetemi oktatásról, amikor az aradi Szabadságszobor visszaállításáról volt szó, hányszor mondták azt, hogy soha nem fogják elfogadni, és néhány év múlva bebizonyosodott, hogy a soha Romániában, a román politikában esetleg néhány évet jelent”. Tehát nem értünk egyet a román államelnök nyilatkozataival, amelyek elutasítják a kisebbségi jogokat, a közösségi jogok, az autonómia gondolatát – szögezte le.
Ezen célkitűzések nem veszítik érvényüket azzal, ha egyes politikusok ezeket támogatják vagy elutasítják. Megengedhetetlen például, hogy politikai kritériumok alapján a magyar közösség képviselőit kormányváltáskor eltávolítják a művelődési, oktatási intézményekben betöltött tisztségükből. A magyar közösség tagjainak jelen kell lenniük azokban a döntéshozó fórumokban, amelyekben a közösséggel kapcsolatos kérdésekben döntenek – fogalmazott Markó Béla, aki úgy értette, hogy a két koalíciós partner még a kapusi állásokat is elosztotta egymás között. Erre lenne alkalmas a kisebbségi törvény, amely függetlenül attól, hogy az RMDSZ kormányon van-e vagy sem, biztosítaná a képviseletet a magyar közösségnek
Az elnök közölte, az RMDSZ üdvözli a Hágai Nemzetközi Bíróság döntését, ami gyakorlatilag Romániának ad igazat a Kígyók Szigetével kapcsolatosan Ukrajnával szemben, ugyanakkor reményét fejezi ki, hogy ezáltal megoldódik egy elég kényes kérdés. Az idei költségvetést illetően, Markó Béla szövetségi elnök nehezményezte, hogy még februárra sem sikerült kidolgoznia a kormánynak a 2oo9-es büdzsét. Mint mondotta, a helyi-, megyei önkormányzatok ilyen körülmények között nem tudnak tervezni, projekteket kidolgozni. A költségvetés jellégét illetően, a szövetségi elnök rámutatott, hogy az egyfajta költségcsökkentésen kívül, a kormány nem összpontosít a gazdasági válság következményeinek felszámolását célzó intézkedésekre.
Markó Béla ugyanakkor figyelmeztető jelnek tekinti azt, hogy míg előző kormányzások esetében, több év alatt „kopott” meg egy-egy miniszter, most viszont alig néhány nap alatt történik meg ugyanez – már két miniszter is lemondott a belügyi tárca éléről. Mint mondotta, nem a közös programok, tervek megvalósítása, hanem a hatalom közös birtoklása a cél, ami viszont nem elegendő egy koherens kormányzáshoz.
Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető az RMDSZ prioritásait ismertette, melyek között szerepel a már említett költségvetés elfogadása. A decemberi SZKT-n napirenden szerepelő etnikumközi paktum jegyében a már korábban benyújtott, az előző kormány által elfogadott kisebbségi törvényt is el kellene mielőbb fogadnia a parlamentnek. Mint mondotta, ezáltal számtalan kérdés megoldódna.
Egy másik törvénytervezet, amelynek elfogadására mielőbb sort kellene keríteni, az RMDSZ által benyújtott, a gazdasági fejlesztési régiók átszervezéséről szóló kezdeményezés, jelezve, hogy az államelnök is gyakran hangoztatja a jelenlegi régiók alkalmatlanságát. Első lépésként újra kellene gondolni a közigazgatási szerkezetet, hiszen legalább ez év júniusáig jeleznünk kellene az európai intézmények felé az átrendezési szándékunkat.
Hasonlóan fontos az RMDSZ számára a decentralizáció megvalósítása, Márton Árpád szerint rövid időn belül el kellene fogadni azokat a törvényeket, amelyeket már novemberben meg kellett volna szavazni. A decentralizáció kapcsán Markó Béla szövetségi elnök hozzátette: ahelyett, hogy egyszerű tévénézőként legyünk szemtanúi a két párt viszálykodásainak a költségvetés fölött, inkább a decentralizáció megvalósítására kellene összpontosítani, amely nemcsak a magyar közösségnek, hanem mindenkinek a hasznára lenne.
Ami a képviselőház művelődési bizottságának tevékenységét illeti, az RMDSZ frakcióvezetője az Országos levéltár-törvény módosítását tekinti prioritásnak. Mint mondta, a romániai értelmiség, újságírók, kutatók régi vágya teljesülne, mert végre kutatómunkát végezhetnének a Levéltárban található anyagból.
Borbély László ügyvezető alelnök, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke az RMDSZ ellenzéki szerepéről beszélt a sajtóértekezleten. Hangsúlyozta, a Szövetség nem csupán kirakat-ellenzéki szerepet kíván betölteni, éppen ezért már kedden a szenátusi és képviselőházi frakciók együttes ülésén kijelölik azokat a személyeket, akik monitorizálni fogják a tárcák tevékenységét. A januári tapasztalatból kiindulva, tanulmányozva a kiadott hivatalos közlönyök tartalmát, megállapíthatjuk, hogy már válságkormányról van szó. Megengedhetetlen az, hogy a két koalíciós partner folyamatosan vitatkozik, hogy februárban még nem került a költségvetés-tervezet a parlamentbe, olyan körülmények között, hogy az előző kormány által kidolgozott büdzsé alapul szolgálhatott volna egy tervezet kidolgozásában.
Elővigyázatosak leszünk abban a tekintetben is, hogy sok esetben politikai és nem szakmai szempontok alapján váltanak le tisztségviselőket.
Ami a külügyi bizottságot illeti, Borbély László bizottsági elnök elmondta, hogy az általa vezetett parlamenti testület aktív tevékenységet kíván folytatni a jövőben, már a jövő héten a külügyminiszter egy nyílt ülés keretén belül tájékoztatni fogja a bizottsági tagokat a Kígyók Szigetével kapcsolatos döntésről, melyet maga is üdvözölt a sajtó képviselői előtt. A külügyi bizottság ezentúl számos külpolitikai vitának nyújt majd helyet, amellyel hozzá kíván járulni a román diplomácia sikeréhez.

