RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2009. január 31., szombatelhivbuk@rmdsz.ro VII. évfolyam, 4050. szám
Mostoha körülmények között is cselekedni kell a közösségért
Hetedik alkalommal adták át RMDSZ Ezüstfenyő díjait
– Az Ezüstfenyő díjak története is azt tükrözi, hogy azok az emberek járnak el helyesen, akik nem várják, hogy a sors a lehető legtágabb teret nyissa meg számukra, nem várják, hogy a sors a képességeik szerint a legmegfelelőbb tisztséget felkínálja, hanem megkeresik a cselekvés eszközeit, a közösségük, a kisebb-nagyobb társadalmuk javára való tett lehetőségét – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök szombaton, a 2008. évre szóló Ezüstfenyő Díjak átadásán, Marosvásárhelyen. Az RMDSZ által létrehozott díjat hagyományosan a Kultúrpalota patinás Tükörtermében, számos erdélyi közéleti személyiség jelenlétében nyújtották át.
A Szövetség -immár hetedik alkalommal- minden évben azoknak a személyeknek adományoz Ezüstfenyő díjat, akik kiemelkedő munkát végeztek a “szülőföld visszaszerzése”, valamint az RMDSZ programjának megvalósítása érdekében. Ezévben 24 személy, köztük tanárok önkormányzati tisztségviselők, politikusok újságírók és lelkészek is részesültek Ezüstfenyő Díjban.
Ünnepi beszédében a szövetségi elnök úgy fogalmazott, ez a díjjal az RMDSZ azok munkáját ismeri el, akik képesek mostoha körülmények között is cselekedni a közösségükért, az erdélyi magyarságért. – Fontos, hogy egy olyan világban, amelyben sokan veszítették el az iránytűt, amelyben sokan érzik bizonytalan állapotban magukat, olyan emberek kerüljenek előtérbe, akik nem magukért, hanem az övéikért, a társadalom érdekében képesek cselekedni. Mint mondta, kezdetben a díj konkrét szimbóluma volt a szülőföld visszaszerzésének –hiszen akkoriban ez a föld, az erdő, az ingatlanvagyon visszaszerzését jelentette – ez az elismerés azonban azoknak is jár, akik nemcsak anyagi javakat, hanem egyenlő jogokat, szellemi értékeket,önbizalmat és méltóságot szereztek vissza az erdélyi magyar közösségnek. Azért is fontos szimbólum ez, mert az ezüstfenyő, számos más fával ellentétben, rendkívül mostoha körülmények között is képes felmutatni önmagát, a sziklán is meg tud kapaszkodni, és nem teszi függővé életét az évszakoktól: zöldell nyáron, de zöldell télen is – mondta. – Ez a nép, ez a közösség megtanulta azt, hogy nem teheti az életét, cselekedetét, a jövőért való munkálkodást attól függővé, hogy jók-e vagy rosszak a körülmények. Zöldellnie kell télen, zöldellnie kell nyáron: nyáron óvatosabban, télen sokkal bátrabban, mint más növények. Rendkívül fontos üzenet ez mindannyiunk számára – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor ügyvezető elnök a díjazottak munkásságát méltatta, ezt követően a rendezvényt Sebestyén Aba színművész szavalata és Csíky Borka Boglárka gordonka- és Ávéd Éva zongoraművész komolyzenei előadása zárta.
A díjat – Gyarmathy János és Kiss Levente marosvásárhelyi képzőművészek alkotását – az idén akövetkező személyek vették át: Bálint Ferenc, tanár, Brassó, Brassó megye, Birtalan József, mérnök, közgazdász, Székelyudvarhely, Hargita megye, Borbély Károly, közgazdász, Vajdahunyad, Hunyad megye, Faluvégi Ferenc István, polgármester, Kárásztelek, Szilágy megye, Haász Tibor, polgármester, Tőzmicske, Arad megye, Dr. Hauer Erich, orvos, Vajdahunyad, Hunyad megye, Dr. Holló László, egyetemi előadótanár, Kolozsvár, Kolozs megye, Kádár Miklós, nyugalmazott református lelkész, Nagybánya, Máramaros megye, Kalmár Zoltán, közíró, Nagyszeben, Szeben megye, Király Edit, nyugalmazott tanár, Nagyenyed, Fehér megye, Kocsis Béla, polgármester, Komandó, Kovászna megye, Korodi Attila, közgazdász, mérnök, parlamenti képviselő, Tusnádfürdő, Hargita megye, Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke, Marosvásárhely, Maros megye, Lukács József, református esperes, Szilágynagyfalu, Szilágy megye, Pénzes Adalbert, népművelő, Resicabánya, Krassó-Szörény megye, Póka András György, polgármester, Kalotaszentkirály, Kolozs megye, Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke, Marosvásárhely, Maros megye, Szabó István, közgazdász, Avasújváros, Szatmár megye, Tamás Ernő, polgármester, Székelyvarság, Hargita megye, Tánczos Barna, közgazdász, Csíkszentkirály, Hargita megye, Tibori Szabó Zoltán, újságíró, szerkesztő, Kolozsvár, Kolozs megye, Vajda Pál, polgármester, Újvár, Temes megye, Zabolai István, alpolgármester, Mezőveresegyháza, Beszterce-Naszód megye, Zatykó István, polgármester, Szentjobb, Bihar megye.

