RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. december 8., hétfőelhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 4023. szám
Összeférhető az RMDSZ és a PD-L programja
Az RMDSZ továbbra is úgy értékeli, hogy a PD-L – PNL – RMDSZ kormány lenne a legmegfelelőbb az ország számára, de hajlandó kisebbségi kormányzásban is részt venni, bár ezt nem tartja optimális megoldásnak- fejtette ki Markó Béla szövetségi elnök hétfőn, Bukarestben, a Demokrata-Liberális Párt képviselővel folytatott tárgyalás után. Hozzátette, ez azért sem lenne hasznos, mert a gazdasági válság miatt határozott döntésekre és erős parlamenti támogatásra lesz szüksége az új kormánynak.
Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, a két politikai szervezet programja hasonló, de mindenképpen összeférhető. Elmondta, tárgyaltak a decentralizációról, annak hatáskörök, költségvetés és intézmények szintjén történő megvalósításáról. Kitértek ugyanakkor a mezőgazdaság, a mezőgazdaságból élők helyzetére is: ennek kapcsán egyetértettek abban, hogy egy koherens stratégia kidolgozására van szükség. Az RMDSZ ugyanakkor fölvetette a Szövetség sajátos célkitűzéseit, a kisebbségi jogok bővítését, illetve a kisebbségi törvény újratárgyalását.
Elhangzott: a legfontosabb kérdésekben nincs véleménykülönbség az RMDSZ és a PD-L között, mindkét szervezet programjában szerepel az egységes adókulcs megtartása, az újrabefektetett profit adómentesítése, új munkahelyek teremtése, a helyi és központi közigazgatás reformja, egy valós decentralizáció, ugyanakkor prioritásként értékelték az infrastruktúra fejlesztést, ideértve a közúti fejlesztést és a tömbházak hőszigetelését is. “Azt szeretnénk, hogy az RMDSZ bármelyik kormányzati képletben szerepeljen”-mutatott rá Emil Boc, a PD-l elnöke.
Az RMDSZ-t a tanácskozáson a szövetségi elnök mellett Kelemen Hunor ügyvezető elnök, valamint Borbély László ügyvezető alelnök képviselte.

