RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. november 13., csütörtök
ehivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 4001. szám
Tartalom:
A polgármesteri hivataloknak el kell készíteniük a megromlott állagú középületek jegyzékét
Csupán Bukarestben több tíz szerkezeti megerősítésre szoruló középület – például a régi Sora üzletház, a Gambrinus étterem és szálloda, a Muntenia, a Dacia szálloda, vagy a régi Coltea kórházépülete – veszélyezteti nap mint nap a járókelők életét. Bizonyára minden városban található egy-két szerkezeti megerősítésre szoruló középület, mától a labda az önkormányzatok területén van, mostantól ők felelnek a lakosság számára életveszélyes omladozó épületek – iskolák, óvodák, múzeumok, mozik, kórházak, vásárcsarnokok, szállodák, közintézmények – jegyzékének elkészítéséért, a tulajdonosok tájékoztatásáért, a konszolidálási munkálatok elkezdéséért – jelentette be Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter a november 12-i kormányülést követően.
A fejlesztési miniszter elmondta: 2005-ben elindított egy olyan országos programot, amely 84 középület – ebből 22 sürgősségi kórház – szerkezeti megerősítését célozza. A 2009-ig tartó program összértéke közel 74 millió dollár, ebből több mint 56 millió dollár a Világbanktól felvett kölcsön. A földrengés veszélyeztette lakóházak megerősítését szorgalmazó országos program keretén belül, jóllehet biztosítottuk a pénzalapot, kiegészítettük a jogszabályt, és már polgármesteri határozattal is el lehet kezdeni a konszolidálási munkálatokat, eddig országszerte csupán 10 földrengésveszélynek kitett szerkezeti megerősítésre szoruló, 1940 előtt épült (több mint 4 emeletes) tömbházat sikerült szerkezetileg megerősíteni – mondta a miniszter.
Nem veszélyeztethetjük a polgárok életét, közbe kell lépnünk, a minisztérium mind a lakóházak, mind pedig a középületek szerkezeti megerősítését elsődleges prioritásnak tekinti – összegzett Borbély.
November 30-án meghúzzuk a harangot, mert lehetőség van rá!
Udvarhelyszék RMDSZ-t képviselő és független polgármestereivel, alpolgármestereivel találkozott szerdán Dr. Verestóy Attila, a Szövetség Hargita megyei jelöltje. A székelyudvarhelyi Városházán tartott megbeszélésen Bunta Levente polgármester, az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke bevezetőjében elmondta: Újabb fontos pillanat következik az életünkben, a hónap végi választások rendkívül fontosak közösségünk szempontjából. Vannak és lesznek közös dolgaink, amelyeket a bukaresti politikának kell támogatnia, mert nélkülük nem leszünk sehol. Elsődleges feladatunk, hogy az ügyeinket rendezzük.
Dr. Verestóy Attila beszédében a módosult választási törvénynek is vannak jó és rossz oldalaira hívta fel a figyelmet. „Félő, hogy a román pártokra és függetlenekre leadott szavazatokkal mandátumokat vesztünk, és ha nem jut be elegendő képviselő és szenátor az RMDSZ színeiben, nem lesz elég a politikai erőnk” – hangsúlyozta Verestóy, de hozzátette, hogy az új helyzet egyben lehetőség is. „Ha nagy létszámban jelen leszünk a választásokon, és az RMDSZ-re adjuk szavazatainkat, akkor megismételhetjük azt a csodát, amit a török kisebbség ért el Bulgáriában. Ott a nyolc százalékos kisebbségi törökök 80 százaléka voksolt az egységes képviseletre, aminek eredményeként 20%-os politikai hatalmat szereztek, és ennyi a politikai súlyuk jelenleg” – fogalmazott.
A Szövetség Hargita megyei szenátorjelöltje elmondta: ha kellő számban megyünk el szavazni, akkor nem 2-3 képviselőjelöltet, hanem négyet, és nem egy szenátorjelöltet, hanem kettőt juttatnak be az itt leadott voksok. Bejuthat a parlamentbe egy olyan szórvány régió jelöltje, akinek amúgy nem lenne esélye. Ezért minden, nem az RMDSZ-re leadott szavazat a magyarság ellen szól. Úgy vélekedett, a függetlenekre leadott szavazatok még rosszabbak, mert nekik matematikailag sincs esélyük bejutni a parlamentbe. A rájuk leadott szavazatok nem vesznek el, mivel azokat visszaosztják a román pártoknak. Így 100 függetlenre leadott szavazatból, 35-36-ot kapnának a demokraták, ugyanennyit a szociáldemokraták, 10-15-öt a liberálisok és 10-15-öt a Nagy Románia Párt. Az RMDSZ-nek pedig 5-6 jutna.
„Célunk a megye gazdaságát, a strukturált intézményrendszert úgy kiépíteni, hogy Székelyföld valóban autonóm, gazdasági régióvá váljon. Kijelenthetem, hogy az RMDSZ azt ígéri, amit meg tudunk valósítani. A Székelyföldi Fejlesztési Régió létrehozását akarjuk elérni, és el tudjuk érni. Csak addig a román költségvetésből kell megszerezzük azokat a tételeket, amelyekkel megvalósíthatók az eredményeink. Azt kell megcélozni, hogy Székelyföld vonzó legyen és elsősorban azoknak, akik itt élnek” – hangsúlyozta a találkozón Dr. Verestóy Attila.
Elmegyünk szavazni, mert fontosnak tartjuk
„Fontos a munkahelyek megőrzése, különösen ebben a változó gazdasági helyzetben. Kézdiszéken a jól képzett női munkaerőnek van lehetősége elhelyezkedni, sajnos a félnehéz iparban komoly szakmai múlttal rendelkező férfimunkások nehezebben találnak állást, ezen kell mindenképpen változtatni minél hamarabb olyan befektetők megkeresésével, akik itt létesítenek üzemeket, gyárakat” – nyilatkozta Olosz Gergely, azt követően, hogy a kézdivásárhelyi konfekció gyárakban dolgozó asszonyokkal találkozott. Sokan felismerték az RMDSZ jelöltjét és szerencsét kívántak a választásokon. ”Elmegyünk szavazni, mert fontosnak tartjuk” – ígérték az asszonyok.
24 órás kampánykaravánra indul Bokor Tibor és Olosz Gergely
November 14-én, pénteken délben indul Olosz Gergely képviselő- és Bokor Tibor szenátorjelölt 24 órás kampánya, amelynek során többek között meglátogatják a lemhényi idősek otthonát, az esztelneki ferences kolostort. „Kíváncsiak vagyunk, hogy választókörzetünkben hogyan élnek az emberek, hogyan dolgoznak, hogyan örülnek, mire büszkék és mit szeretnének megváltoztatni” – mondta Olosz Gergely képviselőjelölt. „A kézdiszéki emberek vendégszeretők, szívesen látnak otthonaikba, de nem fogják vissza magukat akkor sem, ha véleményüket kérjük ki és bátran elmondják, szerintük, milyen gondot kellene orvosolni. Ezért indulunk erre a körútra” – jelentette ki Bokor Tibor. A jelöltek a hajnali órákban benéznek a besenyői tónál halászókhoz, a szentkatolnai pékségben megnézik, hogy készül a jóízű pityókás házikenyér. A 24 órás kampány az ezer éves ojtozi határnál zárul.
Korodi Attila, a taxisofőr
A Csíki Taxi 7-es számú autóját vezette Korodi Attila képviselőjelölt november 13-án reggel 7 és 9 óra között.
A képviselőjelölt a társaság diszpécserszolgálatán át kapta a hívásokat, és elmondása szerint könnyen eligazodott a városban. A legtöbb utasa munkába sietett, 8 óra körül pedig anyukák vitték a gyerekeiket óvodába, iskolába. Sokan külön kérték, hogy a képviselőjelölttel és egyben környezetvédelmi miniszterrel utazzanak, mások igencsak meglepődtek az alkalmi taxisofőr láttán.
-Voltak utasok, akik sehogy sem akarták elhinni, hogy én ülök a kormány mellett – fogalmazott a miniszter.
Az utazás viteldíja tetszőleges volt, a begyűlt összeget a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Gyerekosztályának fogja adományozni.
A képviselőjelölt délután 4 és 6 óra között folytatja alkalmi munkáját, ezúttal a City Taxi egyik járművét fogja vezetni.
A gondok függetlenek a nemzetiségi hovatartozástól
Nem teszek felelőtlen ígéreteket. Csak arról beszélek, amit meg tudok valósítani – hangsúlyozta Máté András Levente, Kiskapuson és Gyerővásárhelyen, door-to-door kampánya keretében. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőjelöltje Kolozs megye 10. számú körzetében megbeszélést folytatott a vegyes lakosságú Kiskapuson mind a magyar, mind a román választókkal. –Útjavítás, aszfaltozás, infrastruktúra-fejlesztés. Önök ezt kérték, ezt meg fogom tenni – jelentette ki Máté András, hozzátéve: ezek a gondok nemzetiségi hovatartozás fölött állnak, valamennyiünk közös érdeke, hogy mielőbb megoldás szülessen rájuk. November 30-án minden szavazatra szükség van, az összefogás az egyetlen járható út – hangzott el újra meg újra a buzdító üzenet.
Csütörtökön Magyar- és Románléta, Tordaszentlászló, Magyarfenes és Magyarlóna lesznek a házról házra kampány állomásai, ahol a helybéliek személyesen találkozhatnak Kalotaszeg RMDSZ képviselőjelöltjével.
Szavazni menő – Kolozs megyében is
Az RMDSZ kolozsvári képviselő- és szenátorjelöltjei is bemutatkoztak a Szavazni menő karaván szerdai kolozsvári sajtóértekezletén. Eckstein-Kovács Péter szenátorjelölt a korrupció csökkentése, a környezetvédelmi problémák, valamint a kisebbségek egyenlő jogainak biztosítása terén kíván szerepet vállalni az elkövetkező négy évben. Csoma Botond célja új lakhelyek biztosítása fiatalok számára, valamint a felsőfokú oktatás megreformálása, úgy, hogy a hagyományos elmélet-orientált oktatást az angol-amerikai modellre épülő, gyakorlat centrikus oktatás cserélje fel. Szenczi Bianka képviselőjelölt a fiatalok aktívabb közéleti szerepvállalását szorgalmazza, Boros János képviselőjelölt a nyugodt és biztonságos életkörülményekmegteremtését tűzte ki célul.
Arad megyében is zajlik a kampány
Király András, parlamenti képviselő, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőjelöltje Arad 3. kollégiumában, szerdán a Pernyávai negyedben folytatott házról házra kampányt. A helybeliekkel folytatott beszélgetések számos témát érintettek: felmerült a nyugdíjak problémája, az utak minősége stb. A lakosok elismerően szóltak a Szövetség képviselőjének eddigi parlamenti munkájáról és támogatásukról biztosították november 30-án is.
November 14 csütörtökön Búza Gábor képviselőjelölt és Haász Tibor szenátorjelölt a csermői piacra látogat, majd találkoznak a csermői magyarokkal. Király András Újaradon kampányol házról házra, Tóth Csaba képviselőjelölt Arad Gáj kerületében lakossági fórumon vesz részt, Faragó Péter képviselőjelölt – Kürtösre látogat ahol a helyi magyar közösséggel találkozik
November 15-én pénteken Faragó Péter képviselőjelölt Kürtösre látogat, ahol a helyi magyar közösséggel találkozik.

