RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. augusztus 24., vasárnap
elhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 3928. szám
Megyei tulajdonba kerül a marosvásárhelyi Park Szálló
*** Maros megye tulajdonába, a Maros Megyei Tanács igazgatásába kerül 30 napon belül a Park Szálló. A vonatkozó, 880. számú határozatot a múlt heti ülésén fogadta el a kormány, és az augusztus 22-i, 617.-es számú Hivatalos Közlönyben jelent meg.
A marosvásárhelyi szállodát a volt Kommunista Párt építtette, majd 1990-ben került az Állami Protokollalap tulajdonába. Az ingatlan két folyosóval is kapcsolódik a volt Néptanács épületéhez, amelyben jelenleg a megyei tanács és a prefektusi hivatal irodái működnek. A megyei önkormányzat az elmúlt években többször kérte a jelenleg kihasználatlan szálló használati és tulajdonjogát, hogy az alárendelt intézményekhez tartozó irodákat elhelyezhesse benne. Emellett, a szálloda éttermében étkezőt, mellette pedig vendégszobákat is kialakítanának.
Jelentős a környezeti kockázat Balánbányán
*** A balánbányai bezárt bánya helyzetét mérte fel augusztus 22-én, pénteken Korodi Attila környezetvédelmi miniszter.
A heyszíni szemle során kitűnt, hogy jelentős a környezeti kockázat, mivel a zagytározók és a meddőhányók nincsenek megfelelőképpen karbantartva. Megoldatlan továbbá a csapadékvízelvezetése, a talajvíz további szennyezésének megelőzése, illetve az klímaváltozás miatt egyre gyakoribbá váló jelentős esőzések katasztrófális károkat okozhatnak a zagytározókban és a meddőhányókban is. Ezek eredményeképpen Balánbánya és a Felcsíki medence jelentős környezeti kockázatnak lehet időnként kitéve. Ennek megelőzésére halaszthatatlanul szükséges a műszaki előtanulmányok mielőbbi befejezése, illetve a szükséges munkálatok haladéktalan beindítása. –mutatott rá a miniszter.
A látogatás során kitűnt, hogy a csapadékvizek elvezetését sürgősen meg kell oldani, illetve a talajerózió kockázatát le kell csökkenteni. Ezáltal csökkenthetők a Balánbányát és Felcsík településeit fenyegető környezeti veszélyek.
A miniszter elmondta, a közeljövőben jegyzéket fog benyújtani a kormányhoz, illetve a gazdasági minisztériumhoz – amelynek feladata a felsorolt lépések végrehajtása -, amelyben felszólítja, hogy mielőbb tegye meg a balánbányai kritikus helyzet megoldásához szükséges lépéseket.
Korodi Attila miniszter Székelyszentléleken
*** Korodi Attila környezetvédelmi miniszter a 2005-ös székelyföldi árvízben elhunytak emlékére szervezett, székelyszentléleki megemlékezésen vette részt.
Beszédében a helyiek példamutató összefogására és helytállására hívta fel a figyelmet:
“Székelyudvarhelyen és a Nyikó menti falvakban tragikus kimenetelű volt az árvíz.
Mégis, a gyászban, fájdalomban is példátlan volt a helyiek összefogása és helytállása. A közösség összefogott, együtt dolgoztak az árvízkárok helyreállításán, nem ölbe tett kézzel várták, hogy a hatóságok megoldják a problémáikat. Igazi székely szívóssággal mindenki igyekezett rendet tenni először a saját, majd a szomszéd portáján is.” mutatott rá Korodi Attila.
A miniszter, aki ismételten részvétét nyilvánította az elhunytak családtagjainak, a jövőre nézve arra biztatta a helyieket, hogy figyeljenek oda környezetükre, őrizzék meg annak rendjét, hogy megelőzhessék haragját.

