RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. június 2., hétfő elhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 3866. szám
Közlemény
A romániai magyar közösség a június elsejei helyhatósági választásokon ismételten bebizonyította, hogy saját sorsáról maga kíván dönteni, és ennek érdekében elsöprő többséggel továbbra is egységes érdekképviseletünket választotta. Az RMDSZ kiváló eredményeket ért el a választásokon, és ezáltal sikerült a következő négy esztendőre megfelelően erős jelenlétet biztosítani Erdély különböző önkormányzataiban.
Köszönettel tartozunk a magyar választóknak, akik ezúttal is az összefogásra, az erős és egységes képviseletre szavaztak, és szavazatukkal visszautasították a megosztó kísérleteket.
Egyúttal szeretném megköszönni jelöltjeinknek, az RMDSZ országos kampánystábjának, a megyei és helyi kampánystáboknak azt a megfeszített munkát, amelyet az elmúlt hetekben végeztek.
Az RMDSZ a most megerősített bizalommal úgy kíván élni, hogy egész közösségünk javát szolgálja, nyitott, demokratikus szervezetként minden romániai magyar ember érdekében fogunk cselekedni az elkövetkezőkben is.
Markó Béla
az RMDSZ elnöke
Marosvásárhely,
2008. június 2.
Szerkesztőségek figyelmébe!
*** Felhívjuk a figyelmüket, hogy Markó Béla szövetségi elnök június 3-án, kedden, 12 órátólsajtótájékoztatót tart Bukarestben, a Szövetség Silvestru utca 4. szám alatti székházában.
A magyarságnak továbbra is erős lesz a képviselete
***Még nincsenek végleges adatok, de nagyon jó eredmények körvonalazódnak, a magyar közösségnek továbbra is erős lesz a képviselete – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke hétfőn korahajnalban, a Szövetség marosvásárhelyi országos kampányközpontjában tartott sajtótájékoztatóján.
Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott az RMDSZ országos kampánystábjának, a megyei és helyi kampánystáboknak, valamint a sajtónak, és külön megköszönte Borbély Lászlónak, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltjének a nagyon komoly munkát, az általa elért eredménytől függetlenül.
Közölte, fontos eredmények születtek: az RMDSZ többek között megnyerte Hargita és Kovászna megye tanácselnöki, illetve Székelyudvarhely és Csíkszereda polgármesteri tisztségét, de szinte biztosra vehető Ilyés Gyula szatmári győzelme is.
Külön kiemelte Maros megyét, ahol idén már az első fordulóban sikerült 34 polgármesteri tisztséget elnyerni a korábbi 30 helyett, többek között Szászrégenben, amelynek példája egyben azt is bizonyítja, az RMDSZ üzenete nem csak a magyaroknak, hanem mindenkinek szól.

