RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. május 2., péntek
elhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 3839. szám
Tartalom:
*** A magyar emberek párbeszédet, nem párt-beszédet akarnak – Önkormányzati jelöltek bemutatása Arad megyében
*** Nagy sikert aratott az RMDSZ marosvásárhelyi majálisa
*** Cselekednünk kell kulturális örökségünk megőrzéséért
*** Együtt Székelyudvarhelyért! – Bemutatták az RMDSZ székelyudvarhelyi jelöltjeit
*** Az RMDSZ önkormányzati képviselőjelöltjei az ifjúság napján
*** Indul a Maros megyei RMDSZ-karaván
*** Lokodi Edit adja át a felújított erdőszentgyörgyi kórházat
A magyar emberek párbeszédet, nem párt-beszédet akarnak – Önkormányzati jelöltek bemutatása Arad megyében
„A mi jelöltjeink a magyar emberek pártján állnak. A magyar emberek pedig a párbeszédre és nem a párt-beszédre kíváncsiak. Párt-beszédet mások tartanak majd, nem a mi jelöltjeink – jelentette ki Kelemen Hunor ügyvezető elnök, kampányfőnök az RMDSZ Arad megyei önkormányzati jelöltjeinek bemutatóján, az Aradi Jelen Házban. Az ügyvezető elnök azt is hangsúlyozta, párt-beszéd helyett az RMDSZ jelöltjei országszerte az emberekkel, az emberek gondjairól folytatnak párbeszédet, konzultációt.
Kelemen Hunor szerint sikeres választások esetén az RMDSZ több ezer jelöltje dolgozhat azért a másfél millió emberért „aki magyarként él, magyarként akar megmaradni”. Hozzátette, az előző önkormányzati választásokon bebizonyosodott, hogy az RMDSZ jelöltjeit nem csak etnikai szavazással juttatták a választók polgármesteri tisztségbe. „Szászrégennek és Zsombolyának, országszerte több más, nem magyar többségű településnek sem lett volna magyar polgármestere, ha csupán etnikai alapon választottak volna az emberek” – fogalmazott Kelemen Hunor hozzátéve azt is, hogy a magyar szavazatok mellett a román voksokra is számít az RMDSZ.
Az önkormányzati megmérettetést nem csak a magyar versenypárt létezése nehezíti meg, hanem az is, hogy országos szinten a magyar jelölt ellen fogtak össze a román pártok. „Az egyik román párt elnöke a minap azt mondta Szilágy megyében, hogy az RMDSZ-nek ideje volna ellenzékbe vonulnia. Az RMDSZ nem fogadja meg ezt a tanácsot, hanem arra fog törekedni, hogy jelöltjei vezető szerepet töltsenek be az önkormányzatokban. Meg fogjuk győzni a magyar és román választókat, hogy az intézményeket magyar emberekre lehet bízni, mert jó munkát végeznek” – jelentette ki az RMDSZ ügyvezető elnöke, kampányfőnöke.
Az aradi Jelen Házban közvetlen hangulatban, szakemberként és magánemberként is bemutatkoztak az RMDSZ Arad megyei önkormányzati jelöltjei. A Szövetség országos üzenete – a Válaszd a jövőt! Válaszd a biztonságot! Válaszd az RMDSZ-t! – mellé az aradi RMDSZ-es csapat helyi üzenetet társított. Szülőföldünk az otthonunk! – hirdeti az aradi jelmondat.
A jelöltbemutató házigazdája, Irházi János újságíró, a helyiek bemutatta rövid műsor után színpadra szólította azokat a jelölteket, akik helyi és megyei tanácsosként, polgármesterként fogják képviselni az Arad megyei magyarságot. „Tettre kész urakról és hölgyekről van szó. Közülük sokan először próbálják ki magukat a versenyben, először vesznek részt ilyen megmérettetésben. Olyan helyen is versenybe szállnak a tisztségekért, ahol kevés magyar él. Nagy kihívás tehát számukra a június 1-jei önkormányzati választás” – konferálta be Irházi az RMDSZ aradi önkormányzati csapatát
A Szövetség 19 Arad megyei településen indít polgármester-jelöltet, és négyszáznál több helyi és megyei tanácsos-jelöltje van. A megyei tanács elnöki tisztségéért Király András képviselő, Arad megyei RMDSZ-elnök indul, Arad polgármesteri tisztségére a Szövetség Bognár Levente jelenlegi alpolgárnestert jelölte.
Nagy sikert aratott az RMDSZ marosvásárhelyi majálisa
*** Nagy sikert aratott az RMDSZ marosvásárhelyi, Maros-parti majálisa, amelyen több mint ötezer ember fordult meg. Kicsikhez és nagyokhoz, fiatalokhoz és idősekhez egyaránt szóltak az egész napos programok. A rendezvényen fellépett a Gruppenhecc társulat, a marosludasi Hajdina néptáncegyüttes, majd Dancs Annamari, Nikola valamint De la Funk együttes. Nagy sikert aratott a gulyásfőző verseny is.
Borbély László, az RMDSZ polgármesterjelöltje sikeresnek értékelte a rendezvényt. – Remélem, ezzel egyrészt új hagyományt teremtünk, és még sokszor találkozunk a Maros-parton, másrészt felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Maros-partért valamit tenni kell, hogy ez ismét a vásárhelyiek közkedvelt kikapcsolódási helye lehessen. Ígéretet tett arra, hogy újra elültetnek a parton hét jegenyefát, így ismét lesz úgynevezett „Hét Fája” a marosvásárhelyieknek.
Cselekednünk kell kulturális örökségünkért
*** „A Szatmár Megyei Tanács nem nézheti tétlenül, hogy kulturális örökségünk része, a hadadi református templom eltűnjön a föld színéről” – jelentette ki Csehi Árpád, az RMDSZ jelöltje Szatmár megye tanácsának elnöki tisztségére. Csehi Árpád pénteken délelőtt, a Szövetség több tanácsosjelöltjével, köztük Nagy Sándor nagykárolyi református esperessel látogatott Hadadra, ahol megtekintették a földcsuszamlások miatt veszélyeztetett állapotban lévő templomot.
Csehi Árpád szerint a templom megmentéséhez, a helyi református közösség és a helyi önkormányzat erőfeszítése mellett, szükség van a megyei tanács hathatós anyagi hozzájárulásához, ezért fontos, hogy a megyei tanácsnak magyar elnöke legyen, és minél több tanácsos képviselje az RMDSZ-t és a magyar közösségek érdekeit.
Együtt Székelyudvarhelyért!
Bemutatták az RMDSZ székelyudvarhelyi jelöltjeit
*** A RMDSZ székelyudvarhelyi jelöltjei, Bunta Levente polgármesterjelölttel együtt, egy olyan békés városért akarnak dolgozni, ahol jó élni – hangzott el pénteken, azon a sajtóértekezleten, amelynek keretében a Szövetség székelyudvarhelyi szervezete bemutatta polgármester és tanácsosjelöltjeit.
Az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete egy olyan csapattal indul a 2008-as helyhatósági választásokon, amelyben a tapasztalt és a városban is köztiszteletben álló jelöltek mellett, fiatal,dinamikus fiatalok is helyet kaptak.
Fontosnak tartjuk a hosszútávú elképzelések megvalósítását, az infrastruktúra fejlesztését, a turizmus megerősítését, a munkahelyteremtést, de mindemellett olyan konkrét megvalósításokat vállalunk fel, melyeket elsősorban a lakosság igényel – fejtette ki Bíró Enikő, a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöke, helyi tanácsosjelölt.
A „Tervezzünk együtt! Döntsünk közösen!” elnevezésű kérdőíves felmérés összesítésekor a városunk számára oly fontos problémákkal szembesülünk, amelyeket könnyen megoldhatunk, ha a továbbiakban is folyamatos konzultációt folytatunk a lakossággal – emelte ki a párbeszéd fontosságát Bíró Enikő. Hozzátette, a megújult székelyudvarhelyi RMDSZ a városlakók igényeit szem előtt tartva állítja össze önkormányzati programját.
A hangsúlyt egy operatív és átlátható városvezetésre fektetik, ahol a lakosság igényeit meghallgatják és a problémákat pártatlanul oldják meg, egy olyan városvezetést ígér az RMDSZ, ahol betartják a törvényeket.
Bunta Levente, a Szövetség székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje szerint a várost fejleszteni kell, hiszen a lehetőségek adottak. Az Európai Unió fejlesztési keretösszege 60 milliárd euró, amiből Székelyudvarhely is részesülhet. Bunta kifejtette, sok pénzt lehet lehívni, de rengeteg gond is van a városban. Az elmúlt időszakban már bebizonyítottam, hogy 20-30 év szünet után is lehet utakat építeni, vízvezetékrendszereket kiépíteni, elsőként pályázni, azt elnyerni és megvalósítani. Büszke vagyok a fiatalokból és fiatalosan gondolkodó, dinamikus és hatékony tanácsosjelöltekből álló csapatomra” – jelentette ki az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje.
Az RMDSZ önkormányzati képviselőjelöltjei az ifjúság napján
*** Május 2-án, az Ifjúság Országos Napján, Románia egész területén több olyan rendezvényre kerül sor, amely a fiataloknak és a fiatalokról szól.
Hargita megyében idén második alkalommal zajlanak az Ifi Hetek. Ennek keretén belül madélelőtt „Mozogj, sportolj, szórakozz!!!” mottóval került sor a Fehér Éjszaka elnevezésű program ünnepélyes megnyitójára, a Csíkszeredai Sportcsarnokban, ahol a Hargita Megyei Tanács részéről Borboly Csaba alelnök, a Hargita Megyei Sportigazgatóság részéről Ábrahám Előd köszöntötte a résztvevőket. A rendezvény keretében a focimeccsek mellett bicikli ügyességi verseny és különböző vetélkedők várják a kikapcsolódni vágyókat.
*** Ma este fél kilenctől, a marosvásárhelyi Színház téren sorra kerülő Fehér Éjszakák keretén belül a 18-35 év közötti versenyzők között kisorsolnak egy-egy személyre szóló tunéziai kirándulást, amit Borbély László, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje ad át a szerencsés nyertesnek.
Romániában 2006-ban szervezte meg először az Országos Ifjúsági Hatóság a Fehér éjszakákat, idén az ország 21 városában tartanak rendezvényeket az ifjúság napja alkalmából. A Fehér éjszakák programja rendkívül változatos, számos versenyre lehet jelentkezni. Pénteken este hét órától a Lefejezett kakas című film bemutató előadására kerül sor Marosvásárhelyen az Ifjúsági Moziban. A filmet Eginald Schlattner regénye nyomán Radu Gabrea rendezte. A bemutatón részt vesz Borbély László RMDSZ-es polgármesterjelölt is.
Indul a Maros megyei RMDSZ-karaván
Május 5-étől megyei kampánykörútra indulnak az RMDSZ Maros megyei önkormányzat jelöltjei: Lokodi Edit Emőke, az RMDSZ megyei tanácselnök–jelöltje, dr. Kelemen Atilla az RMDSZ megyei elnöke, valamint a megyei tanácsosjelöltek. A kampányidőszak egy hónapja alatt tizenegy útvonalat terveztek be. A jelöltek és a kampánystáb tagjai különböző térségek településeinek lakóival szeretnének találkozni, nemcsak azért, hogy bemutassák programjaikat, hanem azért is, hogy megismerjék gondjaikat, elképzeléseiket, amelyekre megoldást keresnek majd az elkövetkezendő négy esztendőben.
A karaván első állomása a Mezőség lesz. Május 5-én, sorrendben Nagysármást, Mezőbándot, Mezőmadarast, Mezőbergenyét, Csittszentiványt és Mezőpanitot keresik fel. Május 6-án Mezősámsondot, Mezőszabédot, Mezőkölpényt, Mezőfelét, Mezőcsávást, Galambodot, Maroszentannát és Udvarfalvát látogatják meg.
Várjuk szeretettel mindazokat, akik ötleteikkel, javaslataikkal kiegészítenék a jelöltek programjait, akiket érdekel közös jövőnk!
Lokodi Edit adja át a felújított erdőszentgyörgyi kórházat
Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei tanács elnöke, május 3-án, szombaton 10 órától átadja a felújított erdőszentgyörgyi kórházat. A megyei tanács 600.000 (6 milliárd régi) lejjel járult hozzá a bővítési munkálatokhoz. A rendezvény házigazdája Tarr András Erdőszentgyörgy polgármester-jelöltje lesz.

