RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. március 15., szombat
elhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 3800. szám
A magyar szabadság ünnepe!
Közel nyolcezren ünnepeltek az RMDSZ március 15-i, marosvásárhelyi központi rendezvényén
– 1848-49 nagy tanulsága az, hogy a magyarságtól semmit nem tudtak elvenni véglegesen. Marosvásárhelyen, Erdélyben lassan bebizonyosodik, hogy az elnyomás, a nemzeti gyűlölet semmire sem vezet, és hogy hiába próbáltak megfélemlíteni, mert ami a miénk volt, úgyis visszaszereztük – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök szombaton, Marosvásárhelyen, az RMDSZ március 15-i, országos központi ünnepségén, a Postaréten. Az idén mintegy nyolcezren gyűltek össze a Székely Vértanúk Emlékművénél leróni kegyeletüket a magyar forradalom hőseinek emléke előtt.
Ünnepi beszédében az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott, nagyon gazdag nemzet a magyar, hiszen az elmúlt százhatvan év történelmi megpróbáltatásai során sok mindent próbáltak elvenni, elorozni a magyarságtól. „Elirigyelték legnagyobb költőnk életét (…) De mégis megmaradt nekünk. Elvették Aradon tizenhárom tábornokunk életét is, golyóval és kötéllel rabolták el őket az osztrákok, de hiába, mert attól fogva még inkább a miénkek lettek. Aztán megpróbálták ellopni tőlünk itt a Postaréten a székely vértanúk szívét és lelkét, megölték őket, mégis itt maradtak velünk – fogalmazott Markó Béla.
Rámutatott: 1990 márciusában éppen azért rontottak a magyarokra bottal felfegyverzett tömegek, mert visszakérték, amit tőlük elvettek: a magyar nyelvet és a magyar iskolát, és ekkor elvették akkor egyik főember, Sütő András félszeme világát is.
„Azóta sem kért ezért bocsánatot senki, és most már tőle nem is kérhet bocsánatot soha senki, mert immár második éve nincsen velünk, innen is hiányzik, erről az ünnepségről a Székely Vértanúk Emlékművénél. De akik akkor ott szervezkedtek és uszítottak a sötétben, azóta is sunyítanak, azóta sem derült fény az igazi tettesekre. (…) Előbb-utóbb úgyis kiderül minden, és nekünk nem szabad elfelejteni, ami akkor történt, nekünk tudnunk kell az igazságot. Nem a revans kedvéért, hanem éppen azért, hogy soha ne ismétlődhessék meg a történelem, hogy utódaink és a románok utódai is tanuljanak abból, ami volt”.
A szövetségi elnök úgy vélte, Erdélyben is bebizonyosodik lassan-lassan, hogy az elnyomás, a nemzeti gyűlölet nem vezet semmire, és hogy hiába próbálták megfélemlíteni a magyarságot, mert ami a miénk volt, úgyis visszaszereztük: nemcsak erdőt, földet, házat, hanem nyelvet, kultúrát, iskolát. „És amit eddig nem tudtunk visszaszerezni, azt vissza fogjuk szerezni ezután. Mi nem leszünk másodrangú állampolgárok a saját szülőföldünkön! Romániában ma is él legalább másfélmillió magyar, Erdély a miénk is! Erdély nem kizárólagosan román, és nem is kizárólagosan magyar, Erdély mindannyiunk közös hazája. Ezt jól jegyezze meg mindenki!” – szögezte le Markó Béla, aki egyben azt is nyomatékosította, az erdélyi magyarság autonómiát akar. „Mi ezt akarjuk! Nem országot szétrontani az autonómiával, hanem Erdélyt építeni, Székelyföldet gyarapítani. (…) Nem véletlen, hogy az idén ismét magyar polgármestert akarunk Marosvásárhelynek, és hogy éppen egy miniszter vállalja a megmérettetést. Szép és hasznos miniszternek lenni Bukarestben, de fontosabb polgármesternek lenni Marosvásárhelyen!
Az RMDSZ elnöke szerint a magyar nemzet azért is gazdag, mert szabadságszerető: nemcsak a saját rabságát nem tűri, hanem a másokét sem, románokét, szerbekét, albánokét, senkiét. Utalt a Koszovó kapcsán kialakult helyzetre is. Elmondta: az RMDSZ ráhagyja másokra a hősködést, a nagyotmondást, de míg az RMDSZ határozottan állást foglalt Koszovó függetlenségének elismerése mellett, egyszerre csak hebegést-habogást, kínos dadogást hallottunk az annak idején Petőfi Sándor által is kipellengérezett szájhősöktől, csak az RMDSZ mondta ki tisztán: igen, Koszovó függetlenségét el kell ismerni! Nem volt könnyű, mindenki nekünk rontott, börtönnel is fenyegettek, de íme, itt vagyunk! – szögezte le az RMDSZ elnöke.
– A magyar szabadságharc legfontosabb üzenete, hogy az építőké az összefogásra, építésre képes közösségeké, nemzeteké a jövő – jelentette ki ünnepi beszédében Borbély László miniszter. A Szövetség marosvásárhelyi polgármester-jelöltje úgy fogalmazott, mindent, amit az erdélyi magyarság elért, az összfogással, küzdelemmel érte el. „Sok mindent ránkhagytak az elődeink: nyelvet, kultúrát, közösségi vagyont, földet, házat, erdőt, de legfőképpen azt, ami mindenek mögött áll: az összefogás, az építkezés parancsát!
Leszögezte, a marosvásárhelyi magyarságnak ma is össze kell fognia, hiszen újból neki kell fogni építkezni, újult erővel neki kell látni a munkának, ugyanúgy ahogyan a múlt század elején Bernády tette. – 1848. nem a beszédek, hanem a tettek éve volt! Most is a tettek ideje van! Végre el kell kezdenünk az építkezést! Eljött az ideje újból az összefogásnak! Eljött az ideje felszámolni a megosztottságot! – hangsúlyozta a polgármesterjelölt, aki utalt arra is, a közösség csupán a múlt hibáinak kiküszöbölése, az együttélő nemzetiségek közötti együttműködés révén teremthet békés jövőt a maga számára.
– Nem szabad elfelejtenünk 1990. márciusát sem, de pontosan azért, hogy mindazok a szörnyűségek soha ne ismétlődhessenek meg. Azért kell nekünk most együtt dolgoznunk, hogy ez végleg a múlté legyen, és Marosvásárhely valóban a békés együttélés, a kölcsönös tisztelet, az együttműködés városává váljon! – mutatott rá Borbély László.
Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke is a közösségi összefogás fontosságát hangsúlyozta. Úgy értékelte, a marosvásárhelyi magyarok mindig is együtt fognak ünnepelni, erre kötelez 1990 márciusa. A képviselő szerint a város román vezetői csúfot űznek a kétnyelvűségből, azzal, hogy nem hajlandóak magyarul is kiírni az utcák nevét. Változásra van szükség a városvezetésben, igazi kétnyelvűségre, egyenlőségre van szükség – szögezte le beszédében Kelemen Atilla.
Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök üzenetét Bárczi Győző alprefektus, Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő ünnepi köszöntőjét pedig Terényi János, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete olvasta fel.
A rendezvényen közreműködtek Györffy András, Killyén Ilka és Sebestyén Aba színművészek, Madaras Ildikó előadóművész, valamint a marosvásárhelyi egyesített vegyeskar Kovács András vezényletével. A műsorvezető Nagy István színművész volt.
Az alábbiakban közöljük Markó Béla szövetségi elnök ünnepi beszédét.
Tisztelt ünneplő közönség!
Kedves marosvásárhelyiek!
Magyarok mindenhonnan!
Százhatvan esztendő nagy idő a magyar nemzet életében és Erdély történelmében is. 1848 március 15-e után sok megpróbáltatás ért minket: a világosi fegyverletétel, az aradi vértanúk kivégzése, aztán az első világháború, Trianon, majd nem sokkal később újabb világháború, holokauszt, német megszállás, orosz megszállás, kommunizmus, államosítás, szövetkezesítés, itt Erdélyben pedig folyamatos magyartalanítás.
Nagyon gazdag lehet ez a nemzet, ha ennyi mindent el lehetett kívánni tőlünk, ha ennyi mindenre szemet lehetett vetni. Elirigyelték legnagyobb költőnk életét, és elvették tőlünk ezt a zseniális fiút a kozák lovasok, beletiporták a segesvári kukoricásba. De mégis megmaradt nekünk. Elvették Aradon tizenhárom tábornokunk életét is, golyóval és kötéllel rabolták el őket az osztrákok, de hiába, mert attól fogva még inkább a miénkek lettek. Aztán megpróbálták ellopni tőlünk itt a Postaréten a székely vértanúk szívét és lelkét, megölték őket, mégis itt maradtak velünk. És így folytatódott ez majdnem másfél évszázadon át. Nagyon gazdagok lehetünk mi magyarok valóban, ha ennyi időn át folyamatosan lehetett tőlünk elorozni valamit: területet az országból, erdőt, földet, házat az egyes embertől, és amikor már anyagi javaink nem maradtak, akkor egyetemet, iskolát, legvégül pedig még a nyelvünket is. A legfiatalabbak már nem is tudják, hogy itt Marosvásárhelyen a végén már azt vettük észre: a hivatalosságok számára mi „târgu-mureşiek” lettünk, már az is lázadásnak számított, ha azt írta az újság: Marosvásárhely. 1990 márciusában éppen azért rontottak ránk bottal felfegyverzett tömegek, mert visszakértük, amit tőlünk elvettek: a magyar nyelvet és a magyar iskolát. Ráadásul elvették akkor egyik főemberünk, Sütő András félszeme világát is. Azóta sem kért ezért bocsánatot senki, és most már tőle nem is kérhet bocsánatot soha senki, mert immár második éve nincsen velünk, innen is hiányzik, erről az ünnepségről a Székely Vértanúk Emlékművénél. De akik akkor ott szervezkedtek és uszítottak a sötétben, azóta is sunyítanak, azóta sem derült fény az igazi tettesekre. Még a legsötétebb terrorcselekményt is vállalni szokta valaki, ám ezt, úgy látszik, sem akkor, sem azután nem merte magára vállalni senki. Előbb-utóbb úgyis kiderül minden, és nekünk nem szabad elfelejteni, ami akkor történt, nekünk tudnunk kell az igazságot. Nem a revans kedvéért, hanem éppen azért, hogy soha ne ismétlődhessék meg a történelem, hogy utódaink és a románok utódai is tanuljanak abból, ami volt.
Hiszen itt Marosvásárhelyen, itt Erdélyben is bebizonyosodik lassan-lassan, hogy az elnyomás, a nemzeti gyűlölet semmire sem vezet, és hogy hiába próbáltak megfélemlíteni, mert ami a miénk volt, úgyis visszaszereztük: nemcsak erdőt, földet, házat, hanem nyelvet, kultúrát, iskolát, hiszen már évek óta van ismét magyar Bolyai líceum ebben a városban.
És amit eddig nem tudtunk visszaszerezni, azt vissza fogjuk szerezni ezután. Mi nem leszünk másodrangú állampolgárok a saját szülőföldünkön! Romániában ma is él legalább másfélmillió magyar, Erdély a miénk is! Erdély nem kizárólagosan román, és nem is kizárólagosan magyar, Erdély mindannyiunk közös hazája. Ezt jól jegyezze meg mindenki! Egy közös Európában, a határok nélküli Európai Unióban mi sem természetesebb ennél. Bukarestben, a román parlamentben még nem lehet magyarul beszélni, de Brüsszelben, az Európai Parlamentben már igen. Egyébként románul is fel lehet ott szólalni 2007 januárja óta, és ez többek közt az RMDSZ következetes politikájának is köszönhető, hiszen végig az integráció mellett emeltünk szót, és bebizonyosodott, hogy igazunk volt, bár az integráció nem oldotta meg minden bajunkat, és egyelőre a nyomorúság sem lett sokkal kisebb. Most tél végén a közköltségekkel küszködő nyugdíjas emberek jól tudják, mire gondolok. De esélyt kaptunk az Európai Uniós belépéssel, és ezt az esélyt az elesettek javára is ki kell használni.
Ne értsen félre engem senki: nem akarok én feltétlenül Bukarestben a parlamentben magyarul beszélni, bár attól sem szakadna le az ég, inkább azt szeretném, ha ügyes-bajos dolgainkat nem ott kellene intézni, hanem itt helyben. Bukarestből nem nagyon látszik, hogy melyik utcában nagyobbak a gödrök, melyiket kell megjavítani, mégis ott akarják az ilyesmit eldönteni. Pedig aki itt él, jobban dönt, ha hagyják. Ezt jelenti az autonómia!
Mi ezt akarjuk! Nem országot szétrontani az autonómiával, hanem Erdélyt építeni, Székelyföldet gyarapítani. Ismétlem: mi jobban tudjuk, hogy mi kell ide, mint akik nem idevalósiak. Nem véletlen, hogy az idén ismét magyar polgármestert akarunk Marosvásárhelynek, és hogy éppen egy miniszter vállalja a megmérettetést. Szép és hasznos miniszternek lenni Bukarestben, de fontosabb polgármesternek lenni Marosvásárhelyen! Végre valaki csináljon is valamit ebben a mi városukban, ne csak nagyokat mondjon reggeltől estig.
Tisztelt marosvásárhelyiek!
Az ünnepnek és az emlékezésnek csak akkor van értelme, ha meg tudjuk fogalmazni a tanulságokat. 1848-49 nagy tanulsága éppen az, hogy tőlünk semmit nem tudtak elvenni véglegesen. A szörnyű Bach-korszak után jött a kiegyezés, és ismét kiderült az ég. Mert gazdag nemzet a magyar: szabadságszeretetből annyi van nekünk, hogy szívesen adunk másnak is belőle, aki esetleg rabságban is jól érzi magát. Mi a rabságot sohasem szerettük, és ezután sem fogjuk. Nemcsak a saját rabságunkat nem tűrjük, hanem a másokét sem, románokét, szerbekét, albánokét, senkiét.
Sok szó esett az elmúlt hetekben Koszovóról. Mi nem szoktunk szájhősködni, általában ráhagyjuk másokra a hősködést, a nagyotmondást. Most viszont amikor kikiáltották Koszovó függetlenségét, egyszerre csak hebegést-habogást, kínos dadogást hallottunk az annak idején Petőfi Sándor által is kipellengérezett szájhősöktől, csak az RMDSZ mondta ki tisztán: igen, Koszovó függetlenségét el kell ismerni! Nem volt könnyű, mindenki nekünk rontott, börtönnel is fenyegettek, de íme, itt vagyunk!
Koszovó példáját jól meg kell érteni. Ott valamikor lett volna más megoldás is, ott élhetett volna a két nép szabadságban egymás mellett oly módon is, hogy együtt maradnak, és nem válnak szét. De nem tették, és a többség véres terrorja, majd a kölcsönös, folyamatos gyűlölet ide vezetett. Vérrel és könnyel van teli ott a közelmúlt történelme. Mi ezt 1990 márciusában megtapasztaltuk, és tudjuk, mit jelent, és azt is tudjuk, hogy van békés megoldás is mindenre. De ehhez nemcsak a kisebbségben levőknek, hanem a többségieknek is bölcsességre van szükségük. Koszovóval kapcsolatos álláspontunkkal erre akartunk figyelmeztetni mindenkit. Remélem, hogy meg is értették az üzenetünket.
Ünnep van ma, legnagyobb ünnepünk, mert legtisztább reményünket: a szabadság, egyenlőség, testvériség vágyát fejezi ki. Sokan meghaltak ezekért az eszmékért, mi legalább élni tudjunk értük. Élni hasznosan és értelmesen, hűséggel a nemzet ügye iránt, elkötelezetten a nemzetek közti egyetértésért.
Derűs, boldog március 15-ét kívánok!
MARKÓ BÉLA
Marosvásárhely,
2008. március 15.