2008

2008. március 9., vasárnap XVI. évfolyam, 3794. szám

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája

www.rmdsz.ro                                                                             2008. március 9., vasárnap

elhivbuk@rmdsz.ro                                                                      XVI. évfolyam, 3794. szám

Vannak jó modellek, lesznek sikeres programjaink!

Véget ért az RMDSZ Regionális Önkormányzati Konferencia

Érdemes volt eljönni Zsombolyára, mert egymástól, kötetlen könyezetben tanulhatjuk a legtöbbet – ez volt a résztvevők általános véleménye a március 7-8-én szervezett RMDSZ Regionális Önkormáyzati Konferencia zárásakor. A másfél napos rendezvényen az ország kilenc megyéjéből, elsősorban a határ mentéről, mintegy 100 polgármester és helyi választott vett részt – annak ellenre, hogy ebben az időszakban már nagyon sokhelyütt rangsoroló gyűlések is zajlanak a helyhatósági választások előészületeiként.

Pénteken a rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Markó Béla szövetségi elnök is. Délután Borbély László fejlesztési és középítkezési minister a 2007-2013 közötti időszakra érvényes Országos Fejlesztési Tervről, az önkormányzatok esélyeiről és az előttük álló kihívásokról szólt. A polgármesterekkel összhangban, az RMDSZ kormányzati alelnöke is a decentralizáció fontosságát hangsúlyozta, és jó példaként hozta fel a Regionális Operatív Programokat, amelyek esetében a döntéseket már nem központilag hozzák, hanem a fejlesztési régiókban. A pályázás folyamatáról egyébként a miniszter elmondta: A legfontosabb rész az első szakasz: maga a tervezés – és erre érdemes alaposan odafigyelni, mert ezen múlhat minden. Az operatív programok közül egyébként elsőként a regionális és a környezetvédelmi program indult be – ezek pontosan azok a tárcák, amelyeket az RMDSZ képviselői vezetnek.

Klárik László, a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség vezérigazgatója Vidék, fejlesztés, identitás címmel tartott előadást, hangsúlyozva: úgy kell fejlesztenük, hogy közben megőrizzük identitásunkat. Figyelni kell az integrált, több területre kiterjedő tervekre, valamint a kistérségek pályázataira, mert ezek támogatási kerete jóval nagyobb, mint az önkormányzatoké egymagukban. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv teljes támogatási kerete 10 milliárd euro (ebből 8 milliárd uniós pénz, 2 pedig Románia hozzájárulása). Ha figyelembe vesszük, hogy Romániában alig 450 községben létezik teljes közművesítés, akkor ez egyértelműen azt jelenti, hogy a vidékfejlesztési programok minden szeletét maximálisan ki kell használnunk – mondta a vezérigazgató.

A konferencián több önkormányzati bemutatóra is sor került, azzal a céllal, hogy a polgármesterek és tanácsosok átvegyék egymás sikeres példáit. Az első napon a Bihar Megyei Tancs képviseletében Szabó Ödön tancsos, a területi RMDSZ ügyvezető elnöke sikeresen működő saját pályázati rendszerükről beszélt. Szilágykraszna község polgármestere, Pop Imre a településfejlesztés eredményeit, a sokféle pályázati források kihaszálásának és ezek összehangolásának példáját mutatta be. A második napon Szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestere, Ilyés Gyula egy lakótelep felújítási programját ismertette, majd a házigazga, Kaba Gábor képeken mutatta be Zsombolya minden nevezetességét, amelyek egy részét pénteken a helyszínen is láthatták a vendégek.

A két nap során egyértelműen láttuk: vannak sikeres kezdeményezéseink, rátermett polgármestereink, akik idén ismét jelöltetik magukat a tisztségre – és bízunk benne, hogy ismét győzni fognak – jelentette ki összegzésében Cseke Attila önkormányzati alelnök. – Felkészült embereink vannak: több olyan helyen is vezetünk, ahol nem vagyunk többségben, és reméljük, hogy ez így is marad. Ugyanakkor, a találkozó jó alkalom volt arra, hogy tájékoztassuk önkormányzatainkat az aktuális pályázati lehetőségekről, hogy konkrét tanácsokkal lássuk el őket azokkal kapcsolatosan, mert fontos, hogy megtanuljuk a sikeres pályázás titkait. Látszik, hogy polgármestereink és tanácsosaink sokat dolgoznak, de megvan az eredménye is: jó modelleket, ötleteket, tapasztalatokat mutattak be önkormányzataink. Lehet, hogy Kaba Gábor aggódik, mert a 15%-os zsombolyai magyarságnak nehéz lesz megtartani a többséget jelentő 9 tanácsosi helyet abban a tanácsban, amelynek ezelőtt két mandátummal még csak egyetlen RMDSZ-es tagja volt. Én mégis úgy látom, a Szövetség felészült a helyhatósági választásokra – mondta Cseke Attila, erőt és sok sikert kívánva mindenkinek a megmérettetéshez.

Az RMDSZ regionális önkormányzati konferenciája a 2008-as önkormányzati tevékenység elveire és céljaira vonatkozó zárónyilatkozat elfogadásával ért véget. Az alábbiakban közöljük a Zárónyilatkozat szövegét.

Nyilatkozat

Az önkormányzatok összefogásáról

az európai uniós pályázati lehetőségek kihasználásáért,

a magyar közösség megmaradásáért és modernizációjáért

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség önkormányzati választottjait tömörítő Regionális Önkormányzati Konferencia az európai uniós források ésszerű felhasználására és a hatékony érdekérvényesítés megvalósítására való tekintettel a következő elveket és célokat tartja irányadónak 2008 önkormányzati tevékenységében:

1. Az európai uniós források hatékony felhasználása az összehangolt fejlesztési tervek kidolgozásának és az önkormányzatok összefogásának függvénye. Ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Regionális Önkormányzati Konferenciája elsőrendű feladatának tekinti a székelyföldi, partiumi és szórványvidéki önkormányzatok összefogását az ésszerű és összehangolt fejlesztés és a fenntartható fejlődés biztosításáért.

2. Az európai uniós erőforrás-biztosítási rendszer a közösen elvégzett munka értékelésének gondolatán alapszik, feltétele az önkormányzatok közös fellépése és közös forrásfelhasználása. Ennek megfelelően, támogatjuk a közösségi fejlesztési társulásoklétrehozását, az önkormányzatok bármely társulási formáját és együttműködésük hatékonyságának növelését.

3. Az RMDSZ 2008-2013 közötti időszakra vonatkozó önkormányzati stratégiája szellemében, elengedhetetlennek tartjuk a modernizációt, az elkezdett infrastrukturális fejlesztések folytatását, egyaránt felhasználva az Európai Uniós pályázati alapokat és Románia Kormányának pénzügyi támogatását.

4. Önmagunk életéről magunknak kell döntenünk. Célunk a központosítás visszaszorítása, a teljes körű kulturális autonómia megvalósítása. Természetesnek tekintjük a Székelyföld igényét a területi autonómiára.

5. Fenntartjuk, hogy a prefektus hatáskörét a jogszabály-ellenőrzésre kell korlátozni.

6. Kiemelten szükségesnek tartjuk a decentralizáció folyamatának kiteljesítését az RMDSZ Programjában megfogalmazott elvek szerint. Szükséges és halaszthatatlan a központosítás mielőbbi megszöüntetése a tanügy, az egészségügy, a környezetvédelem és a földművelésügy terén. Ezzel egyidőben, a dekoncentrált intézményeket a megyei tanácsok fennhatósága alá kell rendelni, a további működésükhöz szükséges forrásokkal együtt.

7. A sikeres regionális fejlesztések alapjait a közösség saját, jellegzetes erőforrásai és értékei. Ezért támogatjuk és szükségesnek tartjuk a régiók átszervezését a Romániai Magyar Demokrata Szövetség koncepciója szerint.

8. Az európai uniós programok biztosította lehetőségek kihasználásának és a hatékony érdekérvényesítés megvalósításának alapvető feltétele az érdekképviselet minden szinten. Ezért támogatjuk a minél szélesebb körű jelöltállítást, hogy a helyhatósági választásokon majd a legrátermettebbek vállalhassák a megmérettetést.

9. Szórvány, Partium, Székelyföld – minden magyarok által is lakott romániai terület összefogása megmaradásunk záloga. Csak így van esélyünk az érdekképviselet megőrzésére minden szinten.

                                                                                               Zsombolya,

                                                                                               2008. március 8.

 

Sógor Csaba EP-képviselő fellép a keresztények üldöztetése ellen

Olimpia helyett vallásszabadságot

„Elfogadhatatlan, hogy napjainkban embereket keresztény hitük miatt bebörtönözzenek, megkínozzanak” – fejtette ki Sógor Csaba EP-képviselő, a Meghurcolt keresztény kisebbségek címmel, az Európai Parlamentben megtartott hétvégi szemináriumon. A Hannu TAKKULA finn és Szent-Iványi István magyar liberális európai parlamenti képviselők által közösen szervezett rendezvény célja volt felhívni a figyelmet a vallásszabadság jogának megsértésére a világ különböző országaiban.

Az előadásokat követő megbeszélésen Sógor Csaba kifejtette: „minden hasonló alkalom jó arra, hogy felhívjuk a figyelmet, Kínában több millió kereszténynek üldözetéssel telnek mindennapjai. Őket bármely csekélységért, akár egyszerű gyülekezésért is börtönbüntetés, kínzás fenyegeti.”

A tarthatatlan állapot orvoslásának egyik eszközeként az RMDSZ-es EP-képviselő a nyáron megrendezendő pekingi Olimpiai Játékokról való távolmaradás gesztusát említette. „Élsportolóktól nyilván nem várhatjuk el, hogy több éves felkészülés után bojkottálják a játékokat, de ezennel felkérem az Egyházak Világtanácsát, országok és politikai pártok jeles képviselőit, hogy távolmaradásukkal tolmácsolják a kultúrák és vallások dialógusa évének üzenetét” – foglalta össze Sógor Csaba.