RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. november 16., vasárnap
elhivbuk@rmdsz.ro XV. évfolyam, 3760. szám
Hunyad megyében januárban megkezdik az előkészületeket a helyhatósági választásokra
December 15-én, Petrozsényban ülésezett az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének Állandó Tanácsa. Az európai parlamenti választások eredményeit elemző tanácskozáson a tizenhat helyi szervezet elnöke is részt vett. Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke, EP-képviselő megköszönte a szórványban élő magyarok példás összefogását, külön kiemelve az egyházi vezetők, pedagógusok, civil szervezetek támogatását. A magyar szavazók Hunyad megyében támogatták a legnagyobb mértékben (85,5 százalék) az RMDSZ-t. Ez az arány országos szinten a legmagasabb – hangzott el a gyűlésen. Winkler Gyula megyei elnök elemzéséből kiderült, az eredmények arányaiban jók Hunyad megyében, azonban az abszolút szavazatszám arra figyelmeztet, hogy még jobban kell mozgósítani az önkormányzati választásokkor, mert a mostani részvétel nem elegendő ahhoz, hogy a magyaroknak legyenek képviselőik a helyi testületekben. Az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének Állandó Tanácsa szombaton úgy döntött, hogy már január elején megkezdik a felkészülést a helyhatósági választásokra – tájékoztatott Winkler Gyula.
Winkler Gyula európarlamenti képviselő szombaton képviselői irodát nyitott Déván
„ Az RMDSZ európai parlamenti képviselőjének egyformán fontos, hogy jelen legyen Brüsszelben, Strassbourgban és Erdélyben. Nemcsak az a feladatunk, hogy megmutassuk Erdélyt az Európai Uniónak, hanem az is, hogy az ott megszerzett információkat hazahozzuk és itthon hasznosítsuk Erdély modernizációjának, az életszínvonal növelésének érdekében” – mondta Winkler Gyula, a dévai irodájának megnyitóján. Winkler Gyula a múlt héten vette át mandátumát, és az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságának, az INTA-nak lett tagja. A Regionális Fejlesztési Bizottságban, a REGI-ben póttagként dolgozik.
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő elérhetőségei:
Parlement européen
Bât. Altiero Spinelli
04F136
60, rue Wiertz / Wiertzstraat 60
B-1047 Bruxelles/Brussel
Tel. : +32 (0)2 28 45406
Fax : +32 (0)2 28 49406
Parlement européen
Bât. Winston Churchill
M03059
Allée du Printemps
BP 1024/F
F-67070 Strasbourg Cedex
Tel. : +33 (0)3 88 1 75406
Fax : +33 (0)3 88 1 79406
Irodavezetők:
Brüsszel: Sata Viktor
iwinkler-assistant@europarl.europa.eu
Déva: Naszódi Andrea
Judetul Hunedoara
Localitatea Deva
Bulevardul Iuliu Maniu Bl. L2 Etj. parter
RO-330 152
Tel. Fax. 0254-217524
ErdélyInno 2007 – Fejlesztési Konferencia Aradon
Továbbra is támogatja a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az erdélyi magyar informatikai fejlesztéseket
Az eTransylvania Egyesület 2007. december 14-én és 15-én, Aradon tartotta az ErdélyInno2007elnevezésű Fejlesztési Konferenciát. A rendezvény főtámogatója a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium volt.
A Kárpát-medencében összesen 220 e-magyar pontból álló hálózat működik, az elmúlt években Erdélyben és Partiumban 170 eTransylvania pontot hoztak létre. Ezeknek a hozzáférési pontoknak a képviselői vettek részt a konferencián, és informatikai valamint gazdasági szakemberekkel közösen olyan projektötleteket fogalmaztak meg, amelyek a későbbiekben részletesen is kidolgozhatók, és az erdélyi, de akár a Kárpát-medencei hálózat szintjén is alkalmazhatók.
Továbbra is támogatja a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az erdélyi magyar informatikai fejlesztéseket – ígérte a fejlesztési konferencián Csepeli György, a GKM közpolitikai igazgatója. A Kárpát-medencei magyarság összesen 118 millió forintot kapott erre az évre, ebből mintegy 40-45 millió forintra számíthat Erdély és Partium. „A GKM elszánt abban, hogy 2008-ban se fordítson kisebb összeget a határon túli informatikai fejlesztésekre, hamarosan ennél többet is tudunk mondani a jövő évi együttműködésekről” – tájékoztatott Csepeli György.
Kovács Kálmán magyar környezetvédelmi államtitkár szerint minden közös program sikere azon múlik, hogy az érdekek egybeesnek-e. Úgy vélte, az uniós Magyarországnak és az uniós Romániának érdekei egybeesnek: azaz azt szeretné mindkét fél, ha az uniós csatlakozás az adott térségben felelmelkedést hozna, az ott élők számára helyben adna esélyt és jövőképet. A magyar környezetvédelmi tárcával közösen indított ZÖLD PROGRAM az eTransylvania Hálózatának környezetvédelem-specifikus szolgáltatása kíván lenni. Ennek első projektje az Arad megyei Ágyai eTransylvania Pont „zöldesítése”, amelyre pénteken került sor.
Nagy Zsolt, eTransylvania Egyesület Tanácsadó Testületének elnöke elmondta, nehéz számszerűsíteni az eTransylvania pontok hatékonyságát, de azt lehet tudni, hogy mindegyik eTransylvania pont túlterhelt, tehát használja a lakosság, és az is kimutatható, hogy azok a települések, ahol volt ilyen létesítmény, kiemelkedő számban pályáztak sikerrel a Távközlési és Informatikai MinisztériumTudásalapú Gazdaság programra is
A Fejlesztési Konferencián első alkalommal adták át az Erdélyi Információs Társadalmi Díjakat. Az erdőszentgyörgyi, a nagykárolyi és a csíkvacsárcsi eTransylvania Pont munkatársait hatékony tevékenységéért díjazta az eTransylvania Egyesület.
Az Európai Parlament megvédené a textilipart a kínai áruktól
Az Európai Parlament csütörtökön fogadta el határozat formájában „A textilipar jövője 2007 után” elnevezésű dokumentumot, amelyet a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (INTA) dolgozott ki. A dokumentum felkéri az Európai Bizottságot, hogy szabályozza a kínai textiltermékek behozatalát.
” A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság álláspontja szerint olyan intézkedéseket kell meghozni, amelyek védik az uniós vásárlókat és a kis- és közép-vállalkozókat, ugyanis az EU a textil- és készruhaipar piacának teljes liberalizációjára készül, és ez várhatóan negatívan érinti az európai gyártókat” – nyilatkozta Winkler Gyula, EP-képviselő, az INTA tagja.
A bizottság tagjai attól tartanak, hogy 2008-ban az uniós piacot elárasztják a kínai textilipari termékek, amelyek egyrésze hamisított, és veszélyt is jelenthet az egészségre.
Az Európai Unióba érkezett hamis termékek hetven százaléka Kínai származású – mutat rá a most elfogadott dokumentum, amelyből az is kiderül, hogy a csempészés legyőzésére irányuló vámintézkedések fele a textilárukra és készruházatra vonatkozik.
„A határozat arra is felszólítja az Európai Bizottságot, hogy támogassa egy euro-mediterrán textilipari termelési övezet létrehozását, amely az uniós és a nemzetközi piacon is versenyképes jelenlétet biztosít. Ugyanakkor azt is kérjük, hogy az árukon kötelezően tüntessék fel, hogy hol gyártják a terméket ” – tájékoztatott Winkler Gyula.
Jelenleg Kína a világ legnagyobb textilipari és készruha-gyártója, az Európai Unió legnagyobb beszállítója.

