RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. november 27., keddelhivbuk@rmdsz.ro XV. évfolyam, 3746. szám, 2. kiadás
Borbély László: a Regionális Operatív Program a legdinamikusabb
***-A nyolc Regionális Fejlesztési Ügynökség a Regionális Operatív Program (ROP) keretén belül az utak rehabilitációjára, modernizálására, valamint a rohammentő-szolgálat (SMURD) fejlesztésére vonatkozó pályázatokat fogadja jelenleg. A minisztériumhoz eddig húsz, az utak rehabilitációjára, modernizálására, illetve a megyei út besorolású kerülő utak építésére és rehabilitációjára vonatkozó pályázat érkezett be, ezek összértéke 330 millió euró. Év végéig a minisztérium kiírja a ROP 3-as tengelyére (szociális infrastruktúra fejlesztés) vonatkozó pályázási feltéteket is, remélhetőleg januárban leszerződtetjük az első pályázatokat – jelentette be Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter november 27-én, bukaresti sajtóértekezlete alkalmával.
A miniszter véleménye szerint a Regionális Operatív Program a legdinamikusabb operatív program. Ennek keretében Románia fejlesztési régiói a 2007-2013 közötti időszakban 4,6 milliárd eurót használhatnak fel, melyből 3,72 milliárdot az EU biztosít, a többi 880 millió euró helyi társfinanszírozásból származik. A program dinamikusságát a miniszter egy tavalyi kormánydöntéssel magyarázta: a központi költségvetés 98 pályázat tervezését finanszírozta, 60 millió új lejt értékben. A régiókkal egyeztetve a minisztérium ennek a procedúrának a megismétléséről döntött: a tárca 221 projekt finanszírozására 110 millió új lejt ad 2007-2008 között.
A harmadik román-magyar közös kormányülésen előterjesztett, az építkezési cégek szakmai minősítő rendszerét szorgalmazó memorandummal kapcsolatosan Borbély László kiemelte: a közpénzek felelősebb elköltése érdekében ideje rendet teremteni a középítkezési munkálatokra pályázó cégek minősítése terén. A rendszer folyamatosan nyomon követi a vállalatok piaci vállalásainak teljesítését, ezáltal serkenti a minőségi munkát és a szerződésekben foglaltak pontos betartását. Az Európai Unió 14 tagországában létezik egy, a középítkezési cégeket professzionálisan minősítő rendszer, a hazai változat összhangban lesz az európai, és ezen belül a magyar rendszerrel is.

