RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. szeptember 20, csütörtök
elhivbuk@rmdsz.ro XV. évfolyam, 3682. szám, második kiadás
Tartalom:
*** Egy európai magyar – Konferencia Antall József politikai munkásságáról Budapesten
*** ANTALL JÓZSEF ÉS A HATÁRON TÚLI MAGYARSÁG – Markó Béla szövetségi elnök beszéde az „Egy európai magyar– az antalli mű időszerűsége” című rendezvényen
Egy európai magyar
Konferencia Antall József politikai munkásságáról Budapesten
– Antall József szerepe történelmi jelentőségű volt életünkben, mert az önállóság elvén alapult. Tudta, hogy a határon túli magyar közösségek a Trianon utáni kort csak úgy élhették túl, ha önálló életet éltek, és hogy az egységes magyar nemzet eszméjét csakis így lehetett ébren tartani – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök csütörtökön, Budapesten, Antall József, a rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnökének politikai művét méltató rendezvényen. A Deák Ferenc Közéleti Klub, az Antall József Baráti Társaság és az Antall József Alapítvány által szervezett eseményen az RMDSZ elnöke mellett, Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter, Salamon Konrád történész, Kodolányi Gyula, a Magyar Szemle főszerkesztője, Elek István közíró, valamint Szávay János irodalomtörténész tartott előadást a „nemzet miniszterelnökének” máig meghatározó politikai munkásságáról.
Beszédében a szövetségi elnök úgy fogalmazott, emlékezetes az a figyelem, az a feszült érdeklődés, a megértésre és empátiára való törekvés, amellyel Antall József viszonyult a határon túli magyarságohoz. – Majdani kapcsolatunkban, abban a néhány négyszemközti beszélgetésben is ezt éreztem: tiszteletet és szeretetet e különös emberfajta, a határon túli magyar iránt. És ezt nem érzem azóta a magyar politikusok nagyrészénél – a kevés kivételtől eltekintve –, hogy nem azért kezelnek esetleg egyenrangú partnerként, mert így írja elő a politikai illemtan, hanem azért, mert tényleg van valami, amit mi biztosan jobban tudunk: tudniillik azt, hogy mi is van velünk. Úgy értékelte, Antall József szerepe azért történelmi jelentőségű: számára nem volt ellentmondás abban, hogy egy nemzethez tartozunk, de magyarságunkat bizonyos helyzetekben nemcsak hogy külön-külön éljük meg, hanem külön-külön is kell érvényesítenünk – hangoztatta. Markó Béla arra is felhívta a figyelmet, hogy Antall Józsefnek egy megfelelő, ám rendkívül nehéz politikai időszakban kellett megfogalmaznia a határon túli magyarsággal kapcsolatos alapelveket: az 1989 előtti magyar vezetők, Kádár János és Grósz Károly ugyanis elmulasztották ezt. – Ilyen előzmények után kellett Antall Józseféknek koncepciót építeni, intézményeket létrehozni, kapcsolatrendszert kialakítani. Más szóval: elkezdeni Trianon következményeinek felszámolását, az úgynevezett ,,határmódosítás nélküli nemzetegyesítést” – hangsúlyozta.
– Antall József korszakos érdeme az a felismerés, hogy a határon túli magyar közösségek önállóságát támogatni kell, mert erre még hosszú ideig szükség lesz. Ő velünk együtt és nem helyettünk próbált cselekedni az érdekünkben. És ehhez volt víziója, volt nagyon határozott jövőképe – mondta. Méltatásában az elnök arra emlékeztetett, ekkor került be a magyar alkotmányba a következő mondat: ,,a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon kívül élő magyarok sorsáért”, de máig meghatározó Antall azon mondata is: ,,Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként – lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.”. Az általa vezetett kormány hozta létre a határon túli magyarság támogatását szolgáló intézményeket, a Határon Túli Magyarok Hivatalát, az Illyés Közalapítványt vagy a Duna Televíziót is.
Előadásának végén egy 1993. február 26-án keltezett, a Magyar Kormány és az RMDSZ által kiadott közös közlemény idézett, amely arról ad hírt, hogy ő maga –frissen megválasztott szövetségi elnökként- Tőkés László tiszteletbeli elnökkel és Takács Csaba ügyvezető elnökkel Göncz Árpád köztársasági elnökkel és Antall József miniszterelnökkeltalálkozott. A közlemény, amely gyakorlatilag a magyar kormány és a Szövetség közötti viszony alapelveit fekteti le, többek között úgy fogalmaz: „A Magyar Köztársaság Alkotmánya előírja a határokon kívül élő magyarság iránti felelősséget. Az RMDSZ Programja az ország kétmilliónyi magyarságát államalkotó tényezőként, másfelől az egyetemes magyar nemzet elidegeníthetetlen részeként határozza meg. (…) A magyar kormány nem avatkozik bele az RMDSZ politikájába, de mindenben messzemenően támogatja annak legitim törekvéseit és álláspontját. Ennek megfelelően üdvözli és elő kívánja segíteni a Szövetség, illetve a romániai magyarság belső önrendelkezésének és autonómia-tervezetének Románia törvényeivel és a nemzetközi jogszabályokkal egyező megvalósítását. (…) Magyarország miniszterelnöke és az RMDSZ vezetői egyetértenek abban, hogy a határon túli magyar kisebbség ügyét nem szabad pártpolitikai és választási célokra felhasználni. Erre nézve szükségesnek tartják a határon túli magyarság ügyében történő politizálás egységes alapokra helyezését, többpárti egyetértéssel”.
– Másfél évtized múltán azt kell mondanom, hogy az akkor letett alapokra azóta is lehet építeni, azóta is állják a próbát. Antall József öröksége nemcsak vállalható, hanem nélkülözhetetlen is. Legalábbis azoknak, akik nem pártpolitikában, hanem egy hajdani és majdani egységes nemzetben gondolkodnak – szögezte le az RMDSZ elnöke.
Az alábbiakban közöljük Markó Béla szövetségi elnök beszédét.
ANTALL JÓZSEF ÉS A HATÁRON TÚLI MAGYARSÁG
Antall Józseffel 1990. január 7-én találkoztam először Kolozsváron, a magyar színház egyik irodájában. Fontos az időpont és a helyszín, hiszen akkor és ott tartotta első országos tanácskozását a Ceauşescu-diktatúra bukása után megalakult Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A Magyar Demokrata Fórum küldöttsége nem volt jelen a gyűlésen, utólag visszagondolva, azért nem, mert ez egyértelmű bizonyíték lett volna a néhány napos hallgatás után ismét hangoskodni kezdő román nacionalistáknak, hogy minket közvetlenül Magyarországról irányítanak. Így éltünk akkor, így kellett nap mint nap kitapogatnunk, és lehetőleg fokozatosan tágítanunk a körülöttünk lévő korlátokat. Domokos Géza hívott be néhányunkat egy kisebb irodába, ott találkoztunk a magyarországiakkal, köztük néhány régi barátommal is talán, de ma már csak egyvalakire emlékszem élesen, egy ismeretlenre: Antall Józsefre. Figyelt minket, hogy miket mondunk, és inkább hallgatott, de valami rendkívüli érdeklődés volt ebben a hallgatásban. Akkor nem ő tűnt ott a legfontosabbnak, ma már, ismétlem, tulajdonképpen csak reá emlékszem a jelenlévőkből. Nyilván azért is, mert a későbbi szerepe visszavetült arra a pillanatra az én emlékezetemben, de azért is, mert valójában mindvégig ez volt rá jellemző a határon túli magyarokkal való kapcsolatában. A figyelem, a feszült érdeklődés, a megértésre és empátiára való törekvés. Majdani kapcsolatunkban, abban a néhány négyszemközti beszélgetésben is ezt éreztem: tiszteletet és szeretetet e különös emberfajta, a határon túli magyar iránt. És ezt nem érzem azóta a magyar politikusok nagyrészénél – a kevés kivételtől eltekintve – , hogy nem azért kezelnek esetleg egyenrangú partnerként, mert így írja elő a politikai illemtan, hanem azért, mert tényleg van valami, amit mi biztosan jobban tudunk: tudniillik azt, hogy mi is van velünk. Ma a magyarországi politikusok többsége sokkal jobban tudja, hogy mi is van velünk, mint mi magunk, és ezt szívesen el is magyarázzák nekünk. De egyébként is a mai magyarországi politikus mindig mindent jobban tud, mint akár a partnere, akár az ellenfele. Így hát ha meg akarom tudni, hogy vagyok, eljövök Budapestre, és itt mindig akad valaki, aki megmondja nekem.
Nem tréfa ez, véresen komoly dolog: Antall József – és a Magyar Demokrata Fórum – szerepe azért történelmi jelentőségű a mi életünkben, mert az önállóság elvén alapult, és ezt nem helyezte szembe az összetartozás eszméjével. Ebben valószínűleg történészi mivolta is segítette a magyar miniszterelnököt, hiszen tudta, hogy a határon túli magyar közösségek a Trianon utáni kort csak úgy élhették túl, ha önálló életet éltek, és hogy az egységes magyar nemzet eszméjét csakis így lehetett ébren tartani. Számára nem volt ellentmondás abban, hogy egy nemzethez tartozunk, de magyarságunkat bizonyos helyzetekben nemcsak hogy külön-külön éljük meg, hanem külön-külön is kell érvényesítenünk.
Politikai krédónak ez túl bonyolultnak tűnik, inkább érzelmi megközelítésnek látszik, pedig nem az.
A Magyar Demokrata Fórum és Antall József semmiképpen sem kerülhette volna el, hogy megfogalmazza a Magyar Köztársaságnak a határon túli magyarsággal kapcsolatos alapelveit. Nem kerülhette volna el ezt, mert akkor, a kilencvenes évek legelején kellett ezt megtenni, azelőtt, a Kádár-korszakban nyilvánvalóan nem tették meg, azután pedig már késő lett volna. Viszont az már Antall Józsefen és pártján múlott leginkább, hogy milyen nemzetpolitikai keretben, milyen elvek szerint helyezik el a határon túli magyarságot.
Másfél évtized múltán azt kell mondanom, hogy az akkor letett alapokra azóta is lehet építeni, azóta is állják a próbát.
Pedig nem lehetett könnyű!
A határon túli magyarság dolgában Kádár János az óvatos semmittevést választotta a nyolcvanas években, időnként legalább némi sértettséget is mímelve a románokkal szemben, de aztán Grósz Károly csúfos aradi kudarca ezt az erőtlen morcoskodást is szétfoszlatta. Még jó, hogy legalább a zöld határon átmenekülő magyarokat 1987 után már befogadta Magyarország.
Ilyen előzmények után kellett Antall Józseféknek koncepciót építeni, intézményeket létrehozni, kapcsolatrendszert kialakítani. Más szóval: elkezdeni Trianon következményeinek felszámolását, az úgynevezett ,,határmódosítás nélküli nemzetegyesítést”.
Ehhez természetesen több feladatot kellett megoldani:
1. Alkotmányos eszközöket kellett teremteni a határon túli magyarsággal való megfelelő kapcsolattartáshoz;
2. Intézményeket kellett létrehozni ennek az alkotmányos felelősségnek az ellátására;
3. Megfelelő viszonyt kellett kialakítani a határon túli magyarság politikai és civil szervezeteivel, illetve az egyházakkal;
4. Tisztázni kellett a szomszédos országokkal való kétoldali kapcsolatok elvi alapjait;
5. Nemzetközi eszközöket kellett keresni a probléma tudatosításához, a kívánt megoldások képviseletéhez.
Hirtelenjében ezeket a fontos teendőket tudom felsorolni, de természetesen ezek mellé oda lehetne tenni még másokat is. Egy biztos: ezeket a feladatokat Antall József kiválóan megoldotta, és ezáltal valószínűleg hosszú időre irányt adott a magyar nemzetpolitikának. Van, amit talán mások is ugyanígy oldottak volna meg, és van, amit nem. Ami kétségtelenül az ő korszakos érdeme a mi esetünkben, az a felismerés, hogy a határon túli magyar közösségek önállóságát támogatni kell, mert erre még hosszú ideig szükség lesz. Végig úgy láttam, ő velünk együtt és nem helyettünk próbált cselekedni az érdekünkben. És ehhez volt víziója, volt nagyon határozott jövőképe.
De vegyük csak sorra az imént felsorolt feladatokat:
1. A Magyar Köztársaság alkotmányába akkor került be a következő mondat: ,,a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon kívül élő magyarok sorsáért”. Ehhez még fontos elvi-érzelmi kiegészítés volt az a bizonyos antalli kijelentés az MDF III. országos gyűlésén, miszerint: ,,Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként – lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.” Az alkotmányos rendelkezés így teljes, ezzel a miniszterelnöki nyilatkozattal együtt, amely dührohamot váltott ugyan ki a szomszédos országokban, taktikai okokból még talán egyik-másik határon túli magyar politikus sem örült neki, de hosszú távon végül is ez lett a mérce, ez a kijelentés, amely egyébként felszabadító hatással volt akkor is magukra a határon túli magyar közösségekre.
2. Ami az alkotmányos feladatok ellátásához szükséges intézményeket illeti, sorolnom sem kell, mindenki tudja: a Határon Túli Magyarok Hivatalától az Illyés Közalapítványig vagy a Duna Televízióig minden akkor létrehozott intézmény fontosnak, hatékonynak bizonyult, legfennebb egyiket-másikat később maga alá gyűrte a hol jobboldali, hol baloldali intolerancia, a pártpolitikai rövidlátás. A pártatlanság mézeshetei után ezzel küszködött mindvégig az Illyés Közalapítvány, és ezzel küszködik ma is, ahogy látom, a Duna Televízió.
3. Ez viszont éppenhogy nem antalli örökség. Ő ideológiailag erősen elkötelezett konzervatív politikus volt, de ezt a határon túli szervezetekkel való kapcsolatában alá tudta rendelni annak az általam ma már többször – s nem véletlenül – szóbahozott elvnek, hogy tiszteletben kell tartani az önállóságunkat. 1993 tavaszán négyszemközt beszélgettünk, és inkább tanácsként vagy kérésként vetette föl, hogy az RMDSZ-nek az Európai Demokrata Unióba kellene kérnie a felvételét, hiszen mindenképpen ott kell lennünk egy erős nemzetközi pártszövetségben. Ebbéli szándékunkat mi már bejelentettük azelőtt, programunkkal is egybevágott, inkább csak tőlem, az RMDSZ új elnökétől várt megerősítést erre, és láthatóan megkönnyebbült, amikor igenlő választ kapott. Egyengette is utána az utunkat, és 1993 szeptember elején, az EDU budapesti Kongresszusán föl is vettek minket teljes jogú tagként.
4. A szomszédos országokkal való viszonyban Magyarország tekintélyét akkor lehetett és sikerült visszaállítani, beleértve az alapszerződésekről szóló tárgyalások hosszadalmas, egyáltalán nem zökkenőmentes folyamatát is.
5. Ami pedig a nemzetközi eszközöket illeti, az ENSZ-ben vagy az Európa Tanácsban elmondott beszédeibe beleolvasva, jól látható, hogy ma sem lehetne ennél sokkal többet mondani. Legfennebb az a szívszorító, hogy megoldani sem oldodott meg azóta túl sok minden az akkor fölvetettekből, és Európa akkori kisebbségpolitikai nyitása ma már a múlté, az Európai Unió semmivel sem mond ma nekünk többet erről, mint annak idején a koppenhágai vagy bécsi nyilatkozatok.
De az Antall József által letett alapokra, mint mondottam, tartósan lehetett, és minden bizonnyal ezután is lehet majd építeni. Hogy ez mennyire így van, álljon itt tanúságul és tanulságul is talán egy 1993. február 26-án keltezett közös közlemény, amelyet akkor teljesen előzménytelenül, államjogilag pedig mindenképpen bátor újdonságként a Magyar Köztársaság kormánya és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség adott ki, amint az akkori híradás fogalmaz, abból az alkalomból, hogy:
,,1993 február 26-án Markó Béla szövetségi elnök, Tőkés László tiszteletbeli elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök, a Határon Túli Magyarok Hivatalának meghívására, Budapestre látogattak és találkoztak Göncz Árpád köztársasági elnökkel, Antall József miniszterelnökkel, Szabad Györggyel, az Országgyűlés elnökével és Jeszenszky Géza külügyminiszterrel.”
Íme, a Közlemény:
„A Magyar Köztársaság Alkotmánya előírja a határokon kívül élő magyarság iránti felelősséget.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Programja az ország kétmilliónyi magyarságát államalkotó tényezőként, másfelől az egyetemes magyar nemzet elidegeníthetetlen részeként határozza meg.
A Magyar Köztársaság és Románia által is elfogadott és aláírt vonatkozó nemzetközi dokumentumok egyértelműen biztosítják a nemzeti kisebbségek és anyanemzeteik közötti szabad kapcsolattartást és együttműködést.
Országaink törvényei és a nemzetközi jog előírásainak keretében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség küldöttsége a Határon Túli Magyarok Hivatalának meghívására látogatást tett a Magyar Köztársaság elnökénél, miniszterelnökénél és országgyűlési elnökénél, valamint a külügyminiszternél, Magyarország kormányzatával való magasszintű kapcsolatok felújítása és kiterjesztése végett.
A Magyar Köztársaság kormánya és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség országos vezetői 1993. február 26-án Budapesten folytatott megbeszéléseiről a következő közleményt hozzák nyilvánosságra:
1. A Magyar Köztársaság kormánya örömmel üdvözli, hogy a brassói kongresszuson a belső önrendelkezés elve alapján újjászerveződött az RMDSZ. A felek megegyeznek abban, hogy az eddigieknél szorosabb, állandó és intézményesített kapcsolattartásra törekednek.
2. Egyetértenek abban, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, mint Románia, a magyar nemzet és a demokrácia iránt elkötelezett szervezet, jótékony szerepet játszhat a romániai demokratizálódás, a magyar-román államközi kapcsolatok és megbékélés előmozdításában, valamint a térség stabilitásának és európai integrációjának szolgálatában.
3. A magyar kormány nem avatkozik bele az RMDSZ politikájába, de mindenben messzemenően támogatja annak legitim törekvéseit és álláspontját. Ennek megfelelően üdvözli és elő kívánja segíteni a Szövetség, illetve a romániai magyarság belső önrendelkezésének és autonómia-tervezetének Románia törvényeivel és a nemzetközi jogszabályokkal egyező megvalósítását.
4. Magyarország hathatósan támogatni kívánja a romániai magyar társadalomnak politikai, gazdasági, polgári, kulturális, egyházi és tanügyi kibontakozását és fejlődését. Erre nézve a felek részletes javaslatcsomag megvalósításában állapodtak meg.
5. Mivel Magyarország és a romániai magyarság egyaránt érdekelt Románia demokratikus átalakulásában, készek együttesen elősegíteni e cél megvalósítását. Ennek a folyamatnak képezi szerves részét a magyar nemzeti kisebbség és a többi kisebbség helyzetének demokratikus rendezése, Románia érdekeinek és törvényeinek, valamint az európai jogrendnek megfelelően.
6. A felek minden lehetőt elkövetnek a magyar-román államközi alapszerződés, továbbá egy államközi kisebbségvédelmi megállapodás mihamarabbi megkötése érdekében. Másfelől szorgalmazzák a magyarországi kisebbségi törvény és a romániai nemzetiségi statutum sürgős elfogadását.
7. Magyarország miniszterelnöke és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetői egyetértenek abban, hogy a határon túli magyar kisebbség ügyét nem szabad pártpolitikai és választási célokra felhasználni. Erre nézve szükségesnek tartják a határon túli magyarság ügyében történő politizálás egységes alapokra helyezését, többpárti egyetértéssel.”
Ennyi a Közlemény.
Akkor még együtt voltunk mindannyian.
Azóta sokfelé szóródtunk, sokféleképpen vélekedünk múltról, jelenről, jövőről.
De bízom benne, hogy még mindig képesek vagyunk néhány kérdésben egyetérteni, ha másban nem, hát legalább abban, hogy Antall József öröksége nemcsak vállalható, hanem nélkülözhetetlen is. Legalábbis azoknak, akik nem pártpolitikában, hanem egy hajdani és majdani egységes nemzetben gondolkodnak.
Budapest, 2007.szeptember 20.MARKÓ BÉLA