RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. május 18, péntek
elhivbuk@rmdsz.ro XV. évfolyam, 3577. szám
Tartalom:
*** Székelyföld felzárkózásának előfeltétele az infrastruktúra fejlesztése
*** Borbély László sporttermeket adott át Hargita megyében
*** Európai közösségi programok az Információs Társadalomért
*** I-mode szolgáltatás indult Romániában
*** Korodi Attila hétvégi programja
Székelyföld felzárkózásának előfeltétele az infrastruktúra fejlesztése
***Ahol létezik a helyi közösség összefogása, ott sikerélmény felmutatni azt, hogy érdemes jelen lenni a döntéshozatalban – jelentette ki Borbély László május 18-án, a Gyergyói-medence vidékstratégiájának bemutatása alkalmával mondott beszédében.
A konferencia azért is fontos – hangsúlyozta a fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter-, mert a nyolc település – Gyergyószentmiklós, Ditró, Remete, Csomafalva, Alfalu, Újfalu, Vasláb, Szárhegy – talán az elsők között jött rá arra, hogy az összefogás hatalmat jelenthet az áttekinthető tervezés szempontjából.
A bemutatott területfejlesztési stratégia egybecseng azzal, ami a minisztériumban készül-fejtette ki Borbély, majd hozzátette: az év végére elkészülő Országos Területfejlesztési Stratégia, és a helyi, regionális fejlesztési stratégiák összehangolása kulcsfontosságú.
Borbély László leszögezte, Székelyföld felzárkózásának előfeltétele az infrastruktúra fejlesztése.Hargita megye vidéki infrastruktúrájának fejlesztésére az elmúlt két évben kétszer több pénz jutott, mind 2001-2004 között, idén a megye közérdekű útjainak rehabilitációjára több, mint egy millió lej van elkülönítve. 51 hargitai önkormányzat több, mint öt millió lejes támogatásban részesült a falusi csatorna-, és vízvezeték-hálózat kivitelezési terveinek elkészítésére, a program Hargita megyei keretét pedig a minisztérium külföldi hitelből négy millió dollárral egészítette ki-összegezte az eredményeket a miniszter.
Borbély László sporttermeket adott át Hargita megyében
***Gyergyószentmiklóson, Csíkszentléleken, valamint Homoródalmáson adott át sportttermeket Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter pénteken, május 18-án. A miniszter avató beszédében elmondta, Hargita megyében 5 sportlétesítmény épül, többek között egy 1200 férőhelyes sportcsarnok Csíkszeredában. Tavaly két tornaterem építését finanszírozta a szaktárca, Korondon és Szépvízen. A 150 férőhelyes gyergyói terem értéke meghaladja a 3 millió új lejt.
A fejlesztési miniszter Csíksimonban részt vett egy fenntartható hulladék–gazdálkodási projekt ünnepélyes elindításán. A tároló Alcsík 9 falvát, valamint Tusnádfürdőt fogja kiszolgálni. A beruházás összértéke több, mint egy millió euró, ebből 900 ezer euró vissza nem térítendő uniós támogatás. Szentsimon, Szentimre, Szentmárton, Csíkszentlélek, Csíkszentgyörgy, Kozmás, Tusnád önrésze pedig 102 ezer euró.
Európai közösségi programok az Információs Társadalomért
*** Az Európai Bizottság júniusban meghirdeti az Információs Társadalomra vonatkozó közösségi programjait, amelyekre közintézmények és vállalkozások pályázhatnak. A pályázati kiírás október elejéig tart, a terveket az Európai Bizottsághoz kell beküldeni. Pályázni lehet az ICT PSP, az eContentplus és a Safer Internet plus programokra.
Az ICT PSP közösségi program, a Versenyképességi és Innovációs Keretprogram része, az információs technológia széleskörű felhasználását támogatja a közintézmények és lakosság közti kommunikációban és az üzleti életben, különösképpen a kis- és középvállalkozók esetében. A program költségvetése 2007-ben megközelítőleg 54 millió euró, és kizárólag IT&C projektek finanszírozására fordítható.
Az eContentplus program célja a digitális tartalom hozzáférhetőbbé, felhasználhatóbbá és hasznosíthatóbbá tétele, megkönnyítve ezáltal a közérdekű információk létrehozását és terjesztését. Idén 47 millió eurós kerete van a programnak.
A Safer Internet Plus program célja az , hogy hozzájáruljon az Internet és az új on-line technológiák biztonságosabbá tételéhez (elsősorban gyermekek számára), valamint az illegális tartalom és a végső felhasználó által nem kívánatos tartalmak elleni küzdelemhez. A program a végső felhasználóra összpontosít – elsősorban a gyerekekre, akikért otthon a szüleik, az iskolában pedig tanáraik felelősek.
Részletes információk a Távközlési és Informatikai Minisztérium honlapján (www.mcti.ro) a Integrare Europeană/ Programe comunitare menüsor alatt találhatók.
I-mode szolgáltatás indult Romániában
***Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter csütörtökön, május 17-én részt vett a Cosmote mobilszolgáltató sajtótájékoztatóján, ahol az i-mode szolgáltatást mutatták be. Az i-mode a mobiltelefonon keresztüli adatátvitelt és internetet tesz lehetővé.
„Romániában is egyre többféle szolgáltatás teszi lehetővé a gyors és olcsó kommunikációt. Épp ma van az Információs Társadalom Világnapja, idén a fiatalokat szólítja meg a Nemzetközi Távközlési Egyesület felhívása. Az i-mode pedig egy olyan új technológia, amely várhatóan a fiatalok körében arat sikert” – jelentette ki Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter.
Az i-mode szolgáltatás mobiltelefonon keresztül egyszerű és gyors hozzáférést biztosít a felhasználók számára a tematikus tartalmak és alkalmazások széles választékához. Az i-modenagy előnye, hogy a felhasználó akár folyamatosan kapcsolatban állhat egy weblappal vagy más internetes szolgáltatással, de csak a fogadott vagy küldött adatmennyiség után kell fizetnie.
Korodi Attila hétvégi programja
***A Rara Avis Madártani Egyesület, valamint Antal Árpád és Tamás Sándor képviselők szervezésében kerül sor május 21-én, Oltszemen a madárbarát porták bejelölésére. Az egyes portákra a madárbarát jelet Korodi Attila környezetvédelmi miniszter szögezi ki. Az esemény délelőtt 11 órakor sajtótájékoztatóval kezdődik, Dimény Árpádnál (Oltszem 65 szám).
12 órakor a miniszter a bodoki községházán találkozik a helyi tanácsosokkal és a polgármesterrel. 12:30-tól Korodi Attila ugyanott előadást tart, Európai Uniós pénzek a környezetvédelemben címmel, amelyen részt vesznek Háromszék polgármesterei, valamint a Kovászna Megyei Tanács vezetősége.
Délután 15:30-tól a környezetvédelmi miniszter Sepsiszentgyörgyön találkozik a Környezetvédelmi Felügyelőség, valamint a Környezetvédelmi Ügynökség vezetőivel, 16:30-tól pedig a csigatenyésztők szövetkezetének vezetőségével tárgyal.

