RMDSZ TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. március 27, kedd
elhivbuk@rmdsz.ro V. évfolyam, 3538. szám
Tartalom:
*** Az RMDSZ álláspontja szerint létrehozható egy kétpárti kormány
Markó Béla szövetségi elnök sajtótájékoztatója
***TEKT összehívó
*** Óriás-beruházás Erdélyben
Winkler Gyula miniszter a Nokia-memorandum aláírásán
Az RMDSZ álláspontja szerint létrehozható egy kétpárti kormány
Markó Béla szövetségi elnök sajtótájékoztatója
– Az RMDSZ nem tárgyalt a Nemzeti Liberális Párttal (NLP) egy esetleges kétpárti kormány létrehozásáról, ám elképzelhetőnek és megvalósíthatónak tart egy ilyen megoldást – jelentette be Markó Béla szövetségi elnök kedden, bukaresti sajtóértekezletén. A miniszterelnök-helyettes szerint egy ilyen felállású kabinet számíthatna a Szociáldemokrata Párt (SZDP), illetve a Konzervatív Párt (KP) támogatására: mint mondta, az RMDSZ számára csupán a Nagy-Románia Párt támogatása lenne elfogadhatatlan.
Úgy vélte, egy külső támogatással rendelkező NLP-RMDSZ kormány létrehozása természetszerűen kompromisszumokkal járna, az RMDSZ azonban nem egyezne bele abba, hogy alapjaiban változzon az eddigi kormánypolitika irányvonala, különösen a decentralizáció, az egészségügyi-, és az oktatási reform, valamint az infrastrukturális fejlesztés tekintetében.
Markó Béla ugyanakkor kifejtette: nem lát már esélyt a liberális és a demokrata párt kiegyezésére, bár meglátásában, ha a két pártnak lett volna képessége a kompromisszumra, akkor nem alakulhatott volna ki a jelenlegi helyzet. – A válság kialakulásában nagy része volt az államfőnek, de másoknak is – mutatott rá az elnök.
Álláspontja szerint bárki is alakít majd kormányt, a kabinet átszervezése már nem halogatható. – Tárgyaltunk a miniszterelnökkel erről a kérdésről, és tudjuk, mit kell tennünk: csökkenteni kell a kormánytagok számát, ésszerűsíteni kell a kormány szerkezetét, valószínűleg össze kell vonni egy-két minisztériumot, létre kell hozni a vidékfejlesztési minisztériumot, és rendezni kell az ügynökségek jogállását is – mondta. A szövetségi elnök közölte: egyelőre nem tárgyaltak a tárcák elosztásáról, elöljáróban annyit, hogy az RMDSZ főként a regionális fejlesztés területén vállalna tisztséget.
– Az RMDSZ tudja miért akar kormányozni, és képes megoldást nyújtani a megnevezett problémákra – szögezte le az elnök, hozzátéve: a Szövetség számára kiemelten fontos a decentralizációs folyamat felgyorsítása, az infrastrukturális fejlesztés, az oktatás, a szociális kérdések orvoslása, a fiatalok problémáinak megoldása és nem utolsó sorban a nyugdíjak rendezése. Emellett összpontosítanunk kell még az Európai Uniós kérdésekre, a pénzalapok lehívásának hatékonyságára is – hangzott el a sajtóértekezleten.
Markó Béla felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi helyzetre csupán a választások hozhatnakmegfelelő megoldást, ám erre álláspontja szerint leghamarabb 2008 első negyedévében kerülhetne sor. – Amennyiben a helyhatósági választások előtt rendeznénk parlamenti választásokat, kizárnánk a politikai migráció lehetőségét a helyi közigazgatásban – mutatott rá.
A sajtóértekezleten Markó Béla beszámolt még hivatalos berlini látogatásáról, a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényeken. Méltatta az Európai Néppárt (EPP) által elfogadott Nyilatkozatot, amely nagy mértékben egyezik az Európai Unió nyilatkozatával. Fontosnak tartotta azt, hogy az eseményen felszólalók egy közös európai szellemiség, egy közös hang kialakítását és ezzel egyidőben a nemzeti önazonosság megőrzését szorgalmazták. – Rendkívül fontos időszakban vagyunk, amikor folytatni kell az európai alkotmány elfogadását célzó erőfeszítéseket. Romániának is lehet szava ebben a kérdésben, amennyiben nem csak a saját, belpolitikai kérdésekre összpontosít – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke
A területi szervezetek elnökeinek
MEGHÍVÓ
2007. március 31-én, szombaton 11 órára, a marosvásárhelyi Bernády Házba összehívom a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának ülését.
Napirenden:
Az ülés 14 óráig tart.
Bukarest,2007. március 26.
MARKÓ BÉLA
szövetségi elnök
Óriás-beruházás Erdélyben
Winkler Gyula miniszter a Nokia-memorandum aláírásán
***A finn Nokia vállalat és a Kolozs megyei önkormányzat képviselői hétfőn, Bukarestben aláírták a 200 millió eurós nemeszsuki mobiltelefongyár és kutatóközpont létrehozásáról szólóemlékeztetőt. A memorandum aláírása előtt a Nokia vezetői Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfővel és Winkler Gyula megbízott gazdasági miniszterrel tanácskoztak a beruházásról, ismertetve a romániai fejlesztési projektet. – Ezek a fejlett technológiájú termékek a román gazdaságfejlesztés és export számára is jelentősek, a beruházó nyilvánvalóan nem csak a hazai piacra fog gyártani – jelentette ki a találkozó után Winkler Gyula miniszter. A Nokia már tavaly óta jelen van Kolozsváron, ahol egy helyi informatikai céget vásárolt fel. Az újabb beruházásról szóló döntés meghozatalában a jól képzett helyi munkaerő–kínálat, a jó logisztikai és szállítási potenciál, valamint az ország uniós csatlakozása volt döntő, de nem utolsó sorban a megyei és a helyi önkormányzatok fogadókészsége is. A beruházás jövőjének szempontjából fontos a kormány azon szándéka is, hogy felgyorsítja az észak-erdélyi autópálya Kolozsvár-Nagyvárad szakaszának megépítését, a kolozsvári repülőtér korszerűsítését, és támogatja a megyei önkormányzatot a Tetarom III. nevű ipari park infrastruktúrájának létrehozásában – nyilatkozta Winkler Gyula az aláírási ünnepséget követően. A finn befektető az igényelt 90 hektáros területen mintegy 200 millió eurós beruházásként egy mobiltelefongyárat és egy kutatóközpontot épít majd. Az ipari parkban foglalkoztatottak száma pedig 2010-re elérné a 15 ezret, s csak a fizetések utáni adó- és járulékbevétel a számítások szerint 59 millió euró lenne. A Tetarom III. fennmaradó, mintegy 69 hektárnyi területére főleg a Nokia beszállítóit várják.

