RMDSZ TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. március 20, kedd
elhivbuk@rmdsz.ro V. évfolyam, 3534. szám
Tartalom:
*** Az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja a Nagy Zsolt ellen indított eljárást
***Tizenegy ingatlant szolgáltatott vissza az Országos Ifjúsági Hatóság
***A mentőállomások korszerűsítését szorgalmazta felszólalásában Puskás Bálint szenátor
Az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja a Nagy Zsolt ellen indított eljárást
***Az RMDSZ az államfővel is közölte: nem ért egyet azzal, hogy bizonyítékok hiányában nyomozást vagy eljárást indítsanak felelős politikai tisztségviselők ellen – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök kedden, Bukarestben, azt követően, hogy az RMDSZ küldöttségének élén megbeszélést folytatott Traian Basescu államelnökkel. Markó Béla leszögezte: az RMDSZ támogatja Nagy Zsoltot, aki a Szövetség egyik fontos vezető tisztségviselője, és aki ellen a bizottsági jelentés semmilyen konkrét bizonyítékot nem tudott felmutatni.
“Közöltem az elnök úrral: nem tudjuk elfogadni azt, hogy több hónapon át a gyanú árnyéka vetüljön ezekre a tisztségviselőkre, és azt sem, hogy bizonyítékok nélkül eljárást kezdeményezzenek ellenük” – jelentette ki az elnök.
– Az RMDSZ számára elfogadhatatlan, hogy megfelelő parlamenti támogatás hiányában veszélybe kerüljön a kormányprogram megvalósítása és az elkezdett reformfolyamat. Álláspontunk szerint a súlyos politikai válság feloldására két megoldás létezik: vagy teremtünk egy olyan kormánykoalíciót, amely képes többséget szerezni a parlamentben, vagy ki kell írni az előrehozott választásokat – mutatott rá az elnök, hozzátéve: a Nagy Románia Pártot kivéve, az RMDSZ hajlandó tárgyalni minden parlamenti párttal egy új kormánytöbbség megteremtése érdekében. Közölte, egyetértettek az államelnökkel abban, hogy a jelenlegi helyzetre nem az államfőnek, hanem a politikai pártoknak kell megoldást találniuk.
A találkozón az RMDSZ küldöttsége felhívta az államelnök figyelmét az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események évfordulójára is, emlékeztetve arra, hogy tizenhét évvel ezelőtt több száz ember megsebesült, többen életüket vesztették a magyarellenes konfliktus során. Akkor két út állt a magyarság előtt: erőszakkal, vagy pedig politikai eszközökkel, tárgyalások útján próbálja kivívni jogait. A magyar közösség akkor a békés megoldás útját választotta, és ez a politikai magatartás azóta a romániai társadalom egy rendkívül fontos értékévé vált – fogalmazott Markó Béla.
Közölte, a keddi konzultáción nem tárgyaltak az egyéni választókörzetes választási rendszer bevezetéséről, az RMDSZ szerint ugyanis jelen pillanatban ez csupán másodlagos kérdés. Ezzel szemben az RMDSZ nehezményezte a decentralizációs folyamat késlekedését és az igazságszolgáltatás reformjában tapasztalható gondokat. Újságírói kérdésre válaszolva a szövetségi elnök kifejtette: álláspontja szerint új tárcavezetőre van szükség az Igazságügyi Minisztérium élén, ugyanis igen kétséges az, hogy Monica Macovei véghez tudna vinni az igazságszolgáltatás mélyreható reformját. – Az eddigi intézkedések felületesek, amelyek csak a reform látszatát keltik – mutatott rá Markó Béla.
A mentőállomások korszerűsítését szorgalmazta felszólalásában Puskás Bálint szenátor
***A mentőállomások korszerűsítését szorgalmazta hétfői politikai nyilatkozatában Puskás Bálint szenátor. Az RMDSZ-politikus úgy vélte, a kompenzált gyógyszerek örök problémája mellett ott van a mentőállomások válságos helyzete is: a rosszul felszerelt mentőautók nem felelnek meg a betegmentés mai követelményeknek. Eljött az ideje a mentőállomások felszereltségének felújítására, és erre meg kell találni a szükséges pénzösszegeket – hangsúlyozta.Puskás Bálint példaként említette azt, hogy a rendőrség új autóparkot kapott, és ez álláspontja szerint a mentőállomások esetében is alapvetően szükséges lenne. A politikus felkérte a Szenátust, hogy támogassák ezirányú javaslatát a költségvetés kiegészítése során.
Tizenegy ingatlant szolgáltatott vissza az Országos Ifjúsági Hatóság
***Az Országos Ifjúsági Hatóság keretében létrehozott Visszaszolgáltatási Bizottság tizenegy ingatlant szolgáltatott vissza eredeti tulajdonosának, az épületek az egykori homoródfürdői ifjúsági tábor területén találhatók. A testülethez mintegy 34 visszaszolgáltatási kérelem érkezett, amelyből huszonhét iratcsomót véglegesített: ennek értelmében tizenegy kérést jogtalannak ítélt, négy kérést pedig átirányított az illetékes intézményekhez, míg egy esetben a tulajdonosok bírósági úton keresztül már visszaszerezték ingatlanjukat.

