RMDSZ TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. március 3, szombat
elhivbuk@rmdsz.ro V. évfolyam, 3519. szám, második kiadás
Markó Béla szövetségi elnök programbeszéde az RMDSZ 8. Kongresszusán
Tisztelt Kongresszus!
Ha az elmúlt tizenhét esztendőre visszatekintünk, az egyik fontos tanulság számunkra minden bizonnyal az, hogy a romániai magyar közösség sorsát egy pillanatig sem lehetett elszakítani az ország sorsától. Befolyásolhattuk Románia előrehaladását, gyorsíthattuk vagy lassíthattuk akár, és ezen belül jelentősen változtathattunk a magyarság helyzetén, de a többség és kisebbség közti együttműködés nélkül sem egyikünk, sem másikunk nem jutott volna vissza a közös Európába. Egymásra voltunk utalva, bár ezt időnként a románok is, magyarok is tagadni próbálták. Sok román politikus ezt máig sem akarja elismerni, pedig nélkülünk valószínűleg 2007. január 1-je ugyanolyan lett volna, mint minden új év első napja: reménykedtünk volna, hogy valami megváltozik. Mondjuk ki most már utólag legalább: nagymértékben a mi érdemünk – és a velünk szövetkező román pártoké –, hogy ezúttal valami tényleg megváltozott. Persze, legyünk őszinték, ezért mi nem várhatunk köszönetet, mert nem „önzetlenül” dolgoztunk az európai integráción: saját magyar közösségünket csakis így tudhattuk bevinni az Európai Unióba, és csakis így tehettük meg az első jelentős lépést Trianon következményeinek felszámolása, vagyis egy újfajta magyar-magyar együttlét felé!
Amikor azon gondolkoztam, hogy vállaljam-e a jelölést az RMDSZ szövetségi elnöki tisztségébe, és erről sokakkal sokszor beszélgettem az elmúlt hónapokban, újból és újból felmerült bennem, hogy egy korszak most tulajdonképpen lezárult. Egyik-másikeredményünk talán felemás, egyik-másik ígéretünk talán csak részben teljesült, de összességében mégis elmondható: vége egy fejezetnek a történelemkönyvekben, és kezdődik egy másik. Ami volt: kerek egész! Emberpróbáló időkben az RMDSZ a próbátkiállta!
Önöknek kell természetesen eldönteni, hogy én is kiálltam-e a próbát a szövetséggel együtt.
De miért gondolom azt mégis, hogy még feladatom van, miért hiszem úgy, hogy nekünk még dolgunk van együtt?
Azt mondtam az imént, hogy egymásra voltunk utalva a románokkal, és hogy ezt végül ki tudtuk használni a magunk javára. Erről világosan kell beszélnünk! Most egy még nagyobb egymásra utaltság alakult ki formailag is: az európai nemzetekkel, népekkel, országokkal vagyunk egymásra utalva. Ma már nemcsak a románokkal, hanem a németekkel, franciákkal, olaszokkal is, minden európaival együtt kell dolgoznunk.Függünk Magyarországtól, de Magyarország is függ tőlünk. Nem csupán Romániától, hanem tőlünk erdélyi magyaroktól is. Hiába dugja struccként homokba a fejét egyik-másik magyarországi politikus, mert ha mi jól intézzük dolgainkat, ez Magyarországnak is segít, ha pedig elakadunk, ez bizony országaink közti feszültségforrás lesz azonnal.
Bizonyos értelemben új helyzet van hát, de úgy vélem, ebben az új helyzetben éppenhogy szükség van még egy ideig a folytonosságra is, miközben elő kell készítenünk az őrségváltást.
De legfőbb okom, indokom, magyarázatom a magam számára, hogy miért vállalnám tovább, mégis más. Tulajdonképpen egyetlenegy szó: Erdély! Kós Károly, akinek Kiáltó szójából mottóként idéztünk Kongresszusunkon is, megrögzött Erdély-párti volt, transzszilvanista. Abban a korban, vagy még azelőtt is, sokan álmodtak úgy a jövő Erdélyéről, mint valamiféle Keleti Svájcról. Ezeket a naivnak tetsző álmokat a történelem durván porrá rontotta. Nos, úgy gondolom, hogy 2007. január 1-től ismét lehet álmodni ezt az álmot, mert a versenyfutást a múló idővel megnyertük. Mi nyertük meg! Itt van legalább másfélmillió magyar, itt van egy legalább nyolcvan százalékban magyar Székelyföld, itt van az erős magyarságú Partium, itt van a büszke hagyományú Kalotaszeg, itt van a szórvány, amely Berzsenyi óta tudja, hogy „nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat”, itt vagyunk, és most már itt is leszünk. Ha továbbra is együtt maradunk! Erdélyben magyarnak, románnak, németnek, mindenkinek egyenlő jogokat kell teremteni közösségként is. A román mellett itt hivatalos státust kell adni más nyelveknek is, és ez részben már meg is történt, de tovább kell haladni ezen az úton. Küzdenünk kell egész Erdély fejlesztéséért, vissza kell adnunk Erdély rangját, súlyát Románián belül. Mint ahogy a többi régiónak, Moldvának, Havasalföldnek, Dobrudzsának is joga van ehhez. Nem az egységes állam eszméjét kérdőjelezzük meg ezzel, erről vitatkozni ma már egyébként is idejétmúlt az egységes Európában. Egységes Románia, egységes Erdély, egységes Székelyföld, egységes magyarság, egységes Európa: ezek már réges-rég nem állíthatók szembe egymással, ezeket ma már együtt kell elgondolni. Erdélyt elhanyagolták, Erdélyt háttérbe szorították, Erdélyben még autópályát sem akartak építeni! Ezen részben már változtatni tudtunk, a nagy változásnak pedig ezután, a következő években kell végbemennie.
Miért ne lehetne Erdély a Keleti Svájc? Mi akadálya van ennek? Erdővagyonból, idegenforgalomból, altalaji kincsekből, szellemi e-nergiából van itt annyi, hogy abból gazdag régiót varázsolhatunk. Az itt élő erdélyi nép sok hagyományú, más-más kultúrájú, más-más nemzetiségű közösségekből áll, kinek-kinek meg kell adni a méltó együttéléshez szükséges egyenlő jogokat, és a saját döntéseket szavatoló autonómiákat. Kulturális és területi autonómiát is! Ezt el kell fogadtatnunk az Európai Unióval is. Meg kell értetnünk ugyanakkor a románsággal is, hogy ezt nem Románia gyengítése, hanem Erdély erősítése érdekében tervezzük, és hogy ettől Románia is csak erősebb lesz. Nem beszélve arról, hogy a minta az egész ország számára tanulságokkal szolgálhat, hiszen másutt is élnek kisebbségek, azokért is dolgozunk, és persze, a Kárpátokon túlra szakadt magyarokról sem feledkezhetünk meg. A Csángóföldtől Bukarestig, Suceavától Konstancáig erre is oda kell figyelnünk.
Hát ezért vállalom tovább! Hogy jól építsük a magyar-magyar együttélést. Hogy se Borsnál, se Peténél, se Nagylaknál, se a lelkünkben ne legyen semmiféle határ. Hogy erdélyiek legyünk továbbra is, és közben magyarok maradjunk. Hogy helyet teremtsünk a fiataloknak! Hogy ne rontsuk el ezt az új esélyt, és hogy a legkisebb magyar közösség is felemelkedhessen, hogy a legeldugottabb magyar faluhoz is aszfaltút vezessen, és magyar iskolába járhasson a magyar gyermek, magyar egyetemre a magyar egyetemista. Hogy ne nyomorogjon a földműves vagy a nyugdíjas, és hogy lakáshoz, álláshoz jusson a fiatal!
Dolgunk van elegendő. De a célt most immár könnyen összefoglal-hatom: Erdély legyen a Keleti Svájc!
Ehhez a munkához egységes, következetes RMDSZ kell. És párbeszéd az erdélyi románokkal, párbeszéd minden felelős román politikai párttal.
Mit nem ígérhetek Önöknek? Nem ígérhetek pártosságot. Nem ígérhetek kizárólagosságot. Nem ígérhetem, hogy csakis a jobboldalnak lesz helye az RMDSZ-ben, mivel jobbközép európai pártszövetség tagjai vagyunk, és a programunk is ilyen irányt mutat. Nem ígérhetem, hogy a jobboldal legyőzi a balt, és azt sem, hogy a baloldal legyőzi a jobbot. Nem ígérhetek örök csatlósi hűséget sem Magyarországon, sem Romániában egyik politikai pártnak sem.
Hűséget csak a saját közösségünknek ígérhetek.
Nem ígérhetek viszont állandó háborút, viszályt, keresztes hadjáratot egymás ellen, nem ígérhetem a másféle eszmék tűzzel-vassal való irtását. De a népünket, jövőnket veszélybe sodró kalandos ötletek támogatását sem ígérhetem. Nem ígérhetek rombolást. Csak azt tudom ígérni, hogy amit eddig építettünk, megvédjük, és ha lehet, tovább-építjük.
Nem ígérhetem, hogy eddigi politikai krédómat megváltoztatom. Erre már nem vagyok képes! De azt ígérhetem, hogy ezután is a változásért, helyzetünk változásáért fogok dolgozni, és nemcsak dolgoz-ni, hanem küzdeni is, ha kell!
És legfőképpen azt ígérhetem, hogy legfontosabb politikai eszközünket, az RMDSZ-t Önökkel együtt próbálom egységben megtartani, de úgy, hogy minden tisztességes véleménynek helyet adjunk. Én ezt a szervezetet szövetségként szeretném megtartani ezután is, nem pártként. Területi szervezetek, ideológiák, platformok, ifjúsági szervezetek együttműködő szövetségeként, amely az egyházakat, a civil szervezeteket, a szakmai szervezeteket egyenrangú partnerének tekinti akkor, amikor jövőnket megtervezzük.
Felnőtt, felelős szervezet vagyunk, és ma már egyikünk sem mondhatja magáról, hogy csupán tanulja a politikát. Én sem. Tudom, hogy minél nagyobb a tapasztalatunk, annál nagyobb a felelősségünk is. És még valamit tudni vélek: az erdélyi magyarságnak ezután sem csalhatatlan vezérekre, hanem a közös döntéseket tiszteletben tartó vezetőkre van szüksége.
És még valamire szükségünk volt, és méginkább szükségünk lesz ezután: a kölcsönös bizalomra. Egy ilyen sokszínű szervezetben csakis így lehet együtt dolgozni: ha bízunk egymásban, és elhisszük egymás-nak, hogy gondolkozzunk bár sokféleképpen, nem önös érdekek irányítanak minket, hanem mindannyian a közösség javát akarjuk. Ezt azért is hangsúlyozom, mert jól látom, hogy az elkövetekezőkben nagyon szolidárisnak kell lennünk, hiszen egyfajta „szalámitaktikával” próbálnak majd minket innen is, onnan is megosztani. Ez különösen a 2004-es választások után erősödött fel, és azóta is érezhető nap mint nap. Én bízni fogok, bízni akarok Önökben, minden RMDSZ-es társamban, és Önöknek pedig bízniuk kell bennem. Ismétlem, csakis így tudunk együtt dolgozni, szövetkezésünk elengedhetetlen feltétele: a bizalom! Ha ez nincsen meg, akkor inkább útnak se induljunk együtt…
Tisztelt Kongresszus!
Önök végül is ismernek engem. Hiába mondanék mást éppen itt Aradon, mint amit például a Szabadság-szobor dolgában is tettem társaimmal, Önökkel együtt: meg-megtorpantunk, nekiszaladtunk, vittük tovább, nem mondtunk le róla, néha félrehajoltunk az ütések elől, kompromisszumot is kötöttünk, nem pontosan az lett, amit terveztünk, de mégis meglett, ilyenek voltunk, és valószínűleg ilyenek leszünk ezután is, ilyen lesz minden bizonnyal a helyzet is, nem áltathatjuk egymást hatalmas, villámgyors győzelmekkel. De egy szívós, folyamatos előrehaladással, magyar közösségünk megmaradásával és felemelkedésével: igen, azzal biztathatjuk egymást, mert azt teljesíteni fogjuk! Együtt Magyarországgal nemzeti céljainkért, de együtt a románokkal is egy lakhatóbb, élhetőbb országért és ezen belül egy svájci mintájú Erdélyért, együtt minden európaival egy fokozatosan erősödő Európai Unióért.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
MARKÓ BÉLA
Arad, 2007. március 3.