2007

2007. február 16, péntek V. évfolyam, 3508. szám, második kiadás

RMDSZ TÁJÉKOZTATÓ

                                                                  Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája

www.rmdsz.ro                                                                    2007. február 16, péntek

elhivbuk@rmdsz.ro                                        V. évfolyam, 3508. szám, második kiadás

Súlyos hiba és „megosztó politikai kaland” a református egyház vezetőinek állásfoglalása

Markó Béla szövetségi elnök sajtótájékoztatója Marosvásárhelyen

– Súlyos hibának és zsarolásnak nevezte Markó Béla szövetségi elnök a református egyház vezetőinek állásfoglalását. Az RMDSZ elnöke pénteken, Marosvásárhelyen tartottsajtótájékoztatóján úgy értékelte, az egyházvezetők nagyot hibáztak azzal, hogy beavatkoztak a politikai küzdelmekbe: ezáltal nehéz helyzetbe hozták a papokat és a híveket, ugyanis ezeket egy adott politikai véleményre akarják rákényszeríteni.

– Az egyház egy nagyon fontos intézmény, amelynek a hívek lelki életével, a közösség lelki egészségével kell foglalkoznia: az egyháznak éppen ezt a szerepét teszik tönkre az ilyen „megosztó politikai kalandokkal” – mondta. A helyzet visszásságára utalva kifejtette, egyetért azokkal akik felteszik a kérdést: mi lenne, ha az RMDSZ próbálná megmondani és kikényszeríteni, hogy ki legyen a püspök vagy más egyházi vezető az egyik-másik református egyházkerületben. Az elnök ugyanakkor rámutatott arra is: következetlenségre, és a bölcsesség hiányára utal az, hogy egy 2003 áprilisában keltezett levélben, Pap Géza református püspök – a mostani álláspontjával szöges ellentétben- megtiltotta a református papoknak a politikai szerepvállalást, azzal az indokkal, hogy a lelkipásztor mindenkoron „fölötte kell maradjon a politikai viszályoknak és az áldatlan megosztásnak”. Akkoriban a püspök úgy vélte, a papok politikai szerepvállalása „nem felelne meg a lelkipásztori hivatásnak: megrontaná a hívőkkel való viszonyát, politikailag megosztaná a gyülekezetet, és veszélyeztetné a református gyülekezet egységét”.

Az elnök rámutatott, bár sokan megsértődtek emiatt, az RMDSZ álláspontja nem változik: a Szövetség továbbra is fiatal, tettrekész, felkészült politikusokat kíván az Európai Parlamentbe juttatni, olyan politikusokat, akik nem a politikai karrierjük delelőjén, hanem ennek elején vannak: Nagy Zsolt péládul 36, Winkler Gyula 43, Korodi Attila pedig 30 éves – tette hozzá az elnök.        

A belpolitikai helyzetről szólva Markó Béla közölte, csütörtökön részt vett a miniszterelnök és a parlamenti pártok vezetőinek tanácskozásán, ahol ismét egyértelművé tette az RMDSZ álláspontját az Európai Parlamenti választások esetleges elhalasztásával kapcsolatban. Ismételten leszögezte: a következő időszakban az európai uniós integrációt szolgáló feladatoknak abszolút prioritást kell élvezniük, a Szövetség emiatt határozottan elutasítja a választások elhalasztására irányuló ellenzéki kezdeményezést. Megítélésében,Romániának épp ebben az időszakban kell kialakítania, megteremtenie helyét és szerepét az Unióban, és ehhez szolidaritásra van szükség a pártok között.  – Az RMDSZ mindemellett  teljes erővel készül a választásokra: a Szövetség területi szervezetei péntekig mintegy 120.000 aláírást gyűjtöttek az RMDSZ jelöltlistájának támogatására – jelentette be az elnök.

Markó Béla úgy vélte, az elmúlt napok fejleményei azt mutatják, hogy tovább mélyül a politikai és morális válság: míg az elmúlt tizenhét évben csupán két referendumot szerveztek Romániában, egyszeriben három népszavazási kezdeményezés is napvilágot látott. Ez értékelésében a politikum tehetetlenségét bizonyítja, azt, hogy a politikai közélet képtelen felvállalni az országos gondok megoldásának felelősségét. – Az RMDSZ elutasítja az államfő felfüggesztésére irányuló ellenzéki indítványt, de nem támogatja az államfő által kezdeményezett, az egyéni választókörzetes választási rendszer meghonosítására vonatkozó referendum kiíírását sem – hangsúlyozta az elnök, úgy vélve, a népszavazás egy igen felelősségteljes demokratikus eszköz, amelyet nem szabadna politikai fegyverré alacsonyítani. A szövetségi elnök élesen bírálta az államelmököt amiatt is, hogy elmulasztotta a konzultálást a politikai pártokkal egy ilyen fontos kérdésben, és – a valós problémák megoldására irányuló kezdeményezések helyett –  ismét a személyes népszerűségét erősítő javaslatokkal állt elő. Szerinte a választási rendszer megváltoztatása jóval nagyobb horderejű kérdés, mint azt egyesek sejtetni engedik: az erről szóló vitának ugyanis alapvetően arról kellene szólnia, hogy milyen politikai rendszert, milyen társadalmat szeretnénk a jövőben. Álláspontja szerint bár az egyéni választókörzetes rendszer minden bizonnyal népszerű lehet, a társadalom nincs tisztában ennek társadalmi, politikai következményeivel. – Az RMDSZ nem támogatja az egyéni szavazókerületes választási rendszer bevezetését, ugyanis ez azt eredményezné, hogy csupán két-három nagyobb párt kerülne be a Parlamentbe, a kisebb pártok és a kisebbségek szervezetei pedig kimaradnának a román politikából. El kell dönteni, hogy a továbbiakban is egy sokszínű, változatos, vagy egy homogén társadalmat tükröző politikai rendszerre van szükségünk – hangsúlyozta az elnök.

Az erdélyi magyar gazdatársadalom felzárkózásáról tárgyaltak

Az RMDSZ és az RMGE további együttműködéséről, valamint az erdélyi magyar gazdatársadalom európai uniós felzárkózását célzó tennivalókról tárgyalt Markó Béla szövetségi elnök és Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke pénteken, Marosvásárhelyen. A szövetségi elnök közölte, mindketten fontosnak tartják a két szervezet közötti együttműködést, erre álláspontjuk szerint különösen szükség van a magyarországi szakintézményekkel és a román mezőgazdasági minisztériummal való kapcsolattartás tekintetében. A találkozó további konklúzióiról szólva az elnök ugyanakkor elmondta, az RMDSZ és az RMGE is prioritásnak tekinti az erdélyi magyar falusi lakosság minél részletesebb tájékoztatását az uniós lehetőségekről és elvárásokról.

Személyesen gyűjti az aláírásokat Kelemen Hunor képviselő

*** Személyesen gyűjti a Szövetség Európai Parlamenti listáját támogató aláírásokat Kelemen Hunor vasárnap, Csíkszentdomokoson. Az RMDSZ kampánystábjának elnöke Korodi Attila képviselő-jelölttel, Ráduly Róberttel, az RMDSZ Csík területi szervezetének elnökével, Tánczos Barnával, az Állami Birtokok Ügynökségének vezérigazgatójával, Gyerkó László, az Állami Privatizációs Hatóság alelnökével és Borboly Csabával, a Hargita megyei Tanács alelnökével együtt, személyesen keresi fel a  a Hargita megyei település lakóit. Az RMDSZ képviselői fontosnak tartják, hogy a kezdeményezés révén személyesen válaszoljanak a Szövetség politikájára, célkitűzéseire és a helyi lakosság gondjaira vonatkozó kérdésekre. A személyes találkozók során az RMDSZ tisztségviselői azt is felvázolják, hogy mit tettek eddig a településért, és milyen terveket szeretnének gyakorlatba ültetni az elkövetkező időszakban Csíkszentdomokoson.