RMDSZ TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. január 12.péntek
elhivbuk@rmdsz.ro IV. évfolyam, 3479. szám
Az erdélyi infrastrukturális fejlesztés és a decentralizáció folytatása az RMDSZ legfőbb célja 2007-ben
Marosvásárhelyen ülésezett a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa
– Az RMDSZ területi elnökeinek egybehangzó álláspontja szerint az RMDSZ az elmúlt évben jelentős eredményeket ért el az erdélyi magyarlakta régiók, települések infrastrukturális fejlesztése terén, ez a célkitűzés egyébként az RMDSZ választási programjának egyik sarokköve volt – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök pénteken, Marosvásárhelyen, a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának (TEKT) ülését követően. A tanácskozáson, amelyen jelen volt Takács Csaba ügyvezető elnök, valamint Kovács Péter kongresszusi biztos is, áttekintették az elmúlt év megvalósításait, de vázolták az ezévi politikai prioritásokat, valamint a március elején tartandó RMDSZ-kongresszus, illetve az Európai Parlamenti választások előkészítését célzó feladatokat is. Ez utóbbi kapcsán a szövetségi elnök közölte, az ülésen már megtették a választási kampány megszervezésére vonatkozó első lépéseket. Emlékeztetett arra, hogy az európai parlamenti tisztségre pályázók hétfőig adhatják le az erre vonatkozó dokumentációt az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén. Eddig 7-8 szövetségi politikus élt ezzel a lehetőséggel, többek között Winkler Gyula külkereskedelmi megbízott miniszter és Korodi Attila környezetvédelmi államtitkár is. Markó Béla leszögezte, nem hisz egy „szimbolikus” jelöltlistában, pontosabban: nem ért egyet azzal az állásponttal, miszerint az RMDSZ listájának első helyeire már befutott politikusokat, úgymond „húzóneveket” tegyenek, akik utólag visszalépnének az utánuk következő jelöltek javára. Ennél jóval célravezetőbbnek és hitelesebbnek tartja azt, hogy a befutó helyeken fiatal, képzett politikusok induljanak, akik ezáltal valóban megalapozhatják későbbi politikai karrierjüket. Mint mondta, a jelöltté-válás kritériumai rugalmasak, a megfelelő képzettség és az idegen nyelvek ismerete mellett ennek feltétele csupán az RMDSZ-tagság, így a civil szféra számára is nyitott a lehetőség a jelöltállításra. Úgy vélte, a választások előkészítése nagy erőfeszítést igényel a pártok részéről (ehhez többek között a pártoknak 200.000 aláírást kell összegyűjteniük), ezért kezdeményezni fogja a kormánynál a választások időpontját, illetve a gyakorlati, szervezési kérdéseket rögzítő kormányhatározat mihamarabbi elfogadását.
Az idei év prioritásairól szólva kifejtette, az Európai Uniós csatlakozás mindenki számára nagy esélyt, de ugyanakkor nagy kihívást is jelent majd: az Unió tagjaként ugyanis nagyságrendekkel nagyobb pénzforrások állnak rendelkezésre infrastrukturális fejlesztésre, ezért prioritás, hogy növeljék az ország forrás-felhasználási hatékonyságát.
Markó Béla közölte: nagy elégtétel, hogy az RMDSZ területi szervezetei is úgy látják, kormányzati jelenléte révén a Szövetség a múlt évben lényegesen növelni tudta a magyar önkormányzatok költségvetését, és ezáltal jelentős infrastrukturális beruházások valósulhattak meg. Ez 2007-ben is az RMDSZ egyik legfőbb célja lesz, annál is inkább – tette hozzá -, mivel a kormánykoalíció meggyengülése miatt az RMDSZ szkeptikus az idei év törvényhozási teljesítménye tekintetében. Az elnök további fontos célnak nevezte az általános decentralizáció folytatását, álláspontja szerint a kormányátalakításnak is alapvetően ezt a célt kell szolgálnia.
Az RMDSZ közelgő kongresszusával kapcsolatban kifejtette: a legfőbb döntéshozó testületnek módosítania kell a Szövetség Programját. Erre amiatt is szükség van, mivel időközben számos célt – köztük az Európai Uniós csatlakozást- sikerült teljesíteni, másrészt pedig a dokumentumot hozzá kell igazítani a csatlakozást követően lényegesen megváltozott helyzethez. Értékelése szerint a Szövetség Alapszabályzata is módosításra szorul: míg álláspontja szerint az SZKT betölti a szerepét, a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) működését mindenképpen újra kell gondolni. Közölte, e tekintetben vannak olyan javaslatok is, melyek szerint e testület szerepét a létrehozandó kulturális autonómia-tanácsok vennék át.
Kongresszusi előkészületek
Megválasztotta kongresszusi küldötteit a Krassó-Szörény megyei szervezet
*** Kijelölte kongresszusi képviseletét az RMDSZ Krassó-Szörény megyei szervezete is. A január 11-én, Resicán lezajlott ülésen a Szövetség megyei szervezetének közgyűlése Kosztán Melániát, Beke Lászlót, Rácz Vilmát és Dakó Melindát jelölte ki arra, hogy képviselje a területi szervezetet a Szövetség márciusban, Aradon tartandó VIII. Kongresszusán. Az ülésen az Ügyvezető Elnökséget Juga Tibor főelőadó képviselte.
A Nők a nőkért RMDSZ-platform is megtartotta jelölő gyűlését
*** A Nők a nőkért RMDSZ-platform pénteken, Marosvásárhelyen döntött kongresszusi képviseletéről. A döntés értelmében a platform kongresszusi küldöttei Szabó Annamária, Szász Zita, Căpuşan Edit és Dénes Irénke lesznek. A jelölőgyűlés szabályosságát Juga Tibor, az Ügyvezető Elnökség főelőadója hitelesítette.

