RMDSZ TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. december 16, szombat
elhivbuk@rmdsz.ro IV. évfolyam, 3465.szám
A magyarságnak határozottan vissza kell utasítania az ellene irányuló lajáratási szándékot
Marosvásárhelyen ülésezett az Szövetségi Képviselők Tanács és a Szövetségi Egyeztető Tanács
– Az elmúlt 17 évben az erdélyi magyarság és az RMDSZ felmutatta a román-magyar együttélés, a párbeszéd pozitív példáját, és – mindahányszor szükség volt a szolidaritására – cselekvően részt vett az ország nagy horderejű problémáinak megoldásában. A kérdés csupán az, hogy maga Románia is komolyan gondolja-e a magyarokkal való együttműködést, vagy épp az ezzel szemben álló elv érvényesül, miszerint „a mór megtette kötelességét, a mór mehet” – figyelmeztetett Markó Béla szövetségi elnök szombaton, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) marosvásárhelyi, együttes ülésén. Az ülés napirendje értelmében a szövetségi elnök politikai tájékoztatójának megvitatása mellett a testület döntést hoz majd az RMDSZ következő kongresszusával kapcsolatos kérdésekben, és megvitatja az Európai Parlamenti választásokra vonatkozó teendőket is.
Beszédében Markó Béla úgy értékelte, az Európai Uniós csatlakozás, de az elmúlt időszak eredményei fényében, az erdélyi magyarságnak, az RMDSZ-nek van mit ünnepelnie, ám az ünneplés örömét komolyan beárnyékolják az ország politikai, társadalmi életében tetten érhető aggasztó folyamatok.
Úgy vélte, a másfél évtizedes felzárkózási erőfeszítései nyomán a régióban „elfáradt”a demokrácia, és ez Romániára és Magyarországra egyaránt érvényes.
Felidézve 1989 decemberét arra emlékeztetett, a romániai társadalomnak nagy szüksége volt az erdélyi magyarság szolidaritására és támogatására mindahányszor nagy feladatok előtt állt az ország, legyen szó Európai Uniós vagy NATO-csatlakozásról. Szükség volt az RMDSZ-re 2oo4-ben is, amikor a szövetség újból részt vállalt az ország kormányzásában. 1989. decemberének felszabadult örömét, a szolidaritás érzését azonban 199o márciusa követte, és kiderült, a magyar közösség legalapvetőbb jogait sem hajlandók megadni. Most is, két évvel a kormányalakítás után, a partnerek szintén „könnyen elfelejtik” azt, hogy az RMDSZ hozzájárulása, szolidaritása nélkül ma nem kormányozhatna az egyébként már kisebbségbe szorult koalíció. Rámutatott: az RMDSZ mindig is tisztességgel vállalta az országos kérdések megoldásának feladatát, és döntő szerepe volt az ország európai felzárkózásában, ezzel szemben ma „arra ébredünk”, hogy mindezt „elfelejtve” hazaárulással,kémkedéssel vádolnak meg szövetségi tisztségviselőket, és az ötvenes évek koncepciós pereit idéző eszközökkel próbálják lejáratni, kiszorítani nemcsak a magyar politikusokat, hanem az RMDSZ és a magyarság egészét.
A szövetségi elnök élesen bírálta a Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter ellen idított rágalom hadjáratot, leszögezve: a közösségnek határozottan vissza kell utasítania az ellene irányuló lejáratási szándékot. Ezzel egyidőben nyomatékosította azt is: a román politikai társadalomnak is el kell döntenie, hogy komolyan gondolja-e a magyarsággal való együtműködést, a jelenlegi helyzet ugyanis egyre inkább „a mór megtette kötelességét, a mór mehet” elv érvényesülését jelzi a magyar közösség viszonylatában.
A kormányzásban felmerülő súlyos gondok ellenére az elnök szerint sikerült komoly eredményeket is elérni: kormányzati jelenléte révén az RMDSZ ugyanis az eddigieknél lényegesen jelentősebb támogatást szerzett a magyarlakta régiók infrastrukturális felzárkóztatására, út-, víz-, gázhálózat bővítésre, valamint a magyar intézmények fejlesztésére. Szintén az eredmények közé sorolta a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet létrehozását, és nem utolsó sorban a Szövetség a Székelyföldért önkormányzati társulás megszületését is. Mint mondta, ez a szövetség új távlatokat nyit a közigazgatásilag szétdarabolt székelyföldi régiók közös fellépésére. A társulás
ugyanakkor nem a széndékok kinyilatkoztatásáról, hanem a munkáról, a cselekvésről szól – mutatott rá a szövetségi elnök.

