RMDSZ TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. november 26., Vasárnap
elhivbuk@rmdsz.ro IV. évfolyam, 3450. szám
TARTALOM
*** Megmaradni és gyarapodni csak összefogással lehet – Felavatták a kormánytámogatással újjáépült ehedi templomot
*** Tíz éves az Iskola Alapítvány – Nem elég a politikai küzdelem: építkezni kell!
*** Kovács Péter ügyvezető alelnök a kongresszusi biztos
Megmaradni és gyarapodni csak összefogással lehet
Felavatták a kormánytámogatással újjáépült ehedi templomot
– Az erdélyi magyar közösség legnagyobb teljesítménye, hogy a legnehezebb időkben is megtartotta az önmagába vetett hitét, meg tudta őrizni egységét és magyarságát – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök szombaton, Eheden, az újjáépített római katolikus templom benedikálási szertartásán. A felső-nyárádmenti településen az RMDSZ elnöke, Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója, valamint a helyi katolikus közösség jelenlétében Csató Béla főesperes és Rózsa Gábor plébános tartott ünnepi szentmisét. A mindössze 4oo lelket számláló ehedi magyarság számára az esemény alkalmat adott arra, hogy megünnepelje a településre vezető bekötőút feljavítását is. A nagymértékű beruházásokat az RMDSZ kormányzati tisztségviselőinek hathatós közbenjárására kormányalapból fedezték: a katolikus templom rendbetételét a kabinet összesen 2oo millió lejjel, az RMDSZ-vezetésű Maros megyei önkormányzat 35 millióval támogatta, a mintegy 2,3 kilométer hosszúságú út rehabilitációjára pedig a több mint 4 milliárd lejt folyósított a Kormány. Az esem;nyen jelen volt
A katolikus elöljárók az egyház és a helyi magyarság nevében köszönetet mondtak az RMDSZ-nek a jelentős anyagi támogatásért, és úgy értékelték, az országos érdekképviselet odafigyelése döntő fontosságú az ehedihez hasonló kisközösségek megmaradásában.
Ünnepi beszédében az RMDSZ elnöke úgy vélte, az elmúlt évtizedekben sokszor próbálták elvenni a magyarságtól a saját jövőjébe, boldogulásába vetett hitét, a felújított templom azonban azt hirdeti: a magyar kisközösségekben megvan a képesség arra, hogy önmaguk sorsát jobbra fordítsák, a magyarság képes az összefogásra. – Ehed példája azt bizonyítja: nincs igazuk azoknak, akik úgy látják, hogy a világ egyre rosszabb, tévednek azok, szerint nem lehet megtartani a magyar kisközösségeket – mondta a szövetségi elnök, aki ugyanakkor rámutatot,: az egység nem pusztán politikai szükségszerűség, hanem a közösségi lét alapja is: a politikum, az RMDSZ is csak akkor tud segíteni, ha a helyi közösségekben összefogás van – szögezte le. A magyarság által megtett küzdelmes utat méltatva az elnök emlékezteztetett arra is, 1989 előtt már minden terv megvolt az ilyen kistelepülések megszüntetésére, a buldózerek már csak parancsra vártak, hogy a földdel egyenlővé tegyék a magyar falvakat. – Innen tudtunk eljutni oda, hogy mára az általunk megtermelt adóból a kormány – ha még nem is eleget, de- valamennyit visszaadjon a közösségeknek – mondta az RMDSZ elnöke.
Tíz éves az Iskola Alapítvány
Nem elég a politikai küzdelem: építkezni kell!
– Az Iskola Alapítvány az erdélyi magyarság életében fontos pozitív példák egyike, amely azt a felismerést erősíti, hogy a magyar közösség boldogulásához nem elég a politikai küzdelem, nem elég a harc: emellett építkezni, dolgozni kell – jelentette ki Markó Béla szombaton, Kolozsváron, az alapítvány létrehozásának tíz éves évfordulója alkalmából tartott rendezvényen. A RMDSZ által 1996-ban létrehozott, jelenleg is kiterjedt oktatási támogatási rendszert működtető intézmény megalakulását közel százan ünnepelték: az alapítvány alapítóit, köztük az RMDSZ vezető tisztségviselőit, köztük Takács Csaba ügyvezető elnököt, az egykori és jelenlegi munkatársakat, valamint a nagyszámban jelenlévő kolozsvári értelmiségieket Kelemen Hunor az intézmény jelenlegi vezetője köszöntötte. Az RMDSZ-képviselő az Iskola Alapítvány eddigi tevékenységét ismertetve közölte, az alapítvány több mint tízezer magyar fiatal számára nyújtott szociális ösztöndíjat, és 13o ezer diáknak folyosított oktatási nevelési támogatást.
Beszédében az RMDSZ elnöke az alapítvány létrehozását megelőző időszakot elevenítette fel. Mint mondta, egy évvel az intézmény megszületése előtt, 1995-ben az RMDSZ rendkívül nehéz helyzetben volt: a szövetség által kidolgozott oktatási törvény, és az ennek támogatására összegyűjtött mintegy 5oo.ooo aláírás dacára ugyanis a román parlament egy olyan oktatási törvényt fogadott el, amely továbbra is fontos és elfogadhatatlan tiltásokat tartalmazott a magyar nyelvű oktatásra nézve. Az ennek hatására összehívott, több tízezer ember részvételével lezajlott székelyudvarhelyi tiltakozó gyűlésen az RMDSZ kiáltványt fogadott el: ez a dokumentum az elnök szerint elsőként fogalmazta meg azt a ma is érvényes felismerést, hogy az erdélyi magyarság megmaradásához és boldogulásához nem elég csupán a politikai küzdelem, nem elég a törvényes keretek megváltoztatása: ehhez elengedhetetlenül szükséges a saját, önálló intézményrendszer kiépítése is. Ennek szellemében, ezen a rendezvényen jelentették be az Iskola Alapítvány létrehozását is, amely azóta az erdélyi magyar oktatás legfőbb támogatójává vált. Markó Béla úgy értékelte, az Iskola alapítvány példája ma is előremutató, hiszen az RMDSZ egy másik alapvető célkitűzése, a székelyföldi területi autonómia megteremtése tekintetében is azt példázza, hogy nem kell kivárni az ehhez szükséges törvényes keretek megszületését: addig is dolgozni, tenni kell az autonómiáért. Álláspontja szerint ezt a felismerést tükrözi a „Szövetség a Székelyföldért” elnevezésű önkormányzati társulás is: e tekintetben az elnök reményét fejezte ki, hogy még december elején sikerül bíróságon bejegyeztetni a társulást. – Ma a feladat, a felelősség ugyanaz, mint 15 évvel ezelőtt: küzdeni a politikai eszközökkel, és dolgozni a civil társadalom, a szakma, a mindannyiunk eszközeivel a magyarság önállósága érdekében – szögezte le az RMDSZ elnöke a rendezvényen.
Kovács Péter ügyvezető alelnök a kongresszusi biztos
Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége Kovács Péter szórvány, szociális és ifjúsági kérdésekért felelős ügyvezető alelnököt nevezte ki a jövő év tavaszán sorra kerülő VIII. Kongresszus biztosának.
A biztos feladata irányítani és összehangolni az RMDSZ-kongresszus előkészítési ütemtervébe foglaltakat. Az ütemtervet szeptember 30-án fogadta el a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) együttes ülése.

