2006

2006. május 4., csütörtök XIV. évfolyam, 3283. szám

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája

www.rmdsz.ro                                                                            2006. május 4., csütörtök

elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro                                                   XIV. évfolyam, 3283. szám

– Mérleget készít az RMDSZ

– Lendületben a romániai IT&C piac

Harmadik alkalommal találkoznak a testnevelő tanárok

Idén is megszervezi az RMDSZ Ügyvezető Elnökség a Testnevelő Tanárok Harmadik Országos Tanácskozását

– Képzés leendő Európai Uniós tisztviselőknek

– Országos tantárgyvetélkedőt tartanak a magyar iskolák Marosvásárhelyen

Mérleget készít az RMDSZ

***A helyi önkormányzati tisztségviselők mandátumának feléhez érve, mérleget készít a Szövetség az eddigi megvalósításokról, illetve áttekinti a következő két esztendő további teendőit – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök csütörtöki, bukaresti sajtóértekezletén.

Véleménye szerint sikerült eredményeket elérni az infrastrukturális fejlesztés terén, megnevezve a Gyergyószentmiklós-Parajd, valamint a Csíkszereda-Balavásár-Marosvásárhely útszakasz felújítását, iskolákat, óvodákat javítottak az elmúlt időszakban. A szövetségi elnök továbbra is kifogásolta az infrastrukturális fejlesztési stratégia hiányát. Egy másik fontos eredmény: az RMDSZ kezdeményezésére a kültelki adó az eddigi gyakorlattól eltérően nem az államkasszába kerül, hanem a helyi önkormányzatoknál marad.

Ami a törvénykezést illeti, Markó Béla a következő időszak legfontosabb jogszabályának a parlamentben jelenleg napirendre tűzött decentralizációs törvénycsomagot tekinti.

A szövetségi elnök a magyar-magyar viszonyt értékelve elmondta, hogy a következő időszakban tárgyalni fog a megalakult magyarországi kormány képviselőivel a politikai támogatásról, valamint a határon túli magyar kultúra, oktatás, szellemi élet finanszírozásáról. Markó Béla szerint átláthatóbb és stabil támogatási rendszert kell kiépítenie a magyar államnak, amely nem függ a költségvetés ingadozásaitól.

A szövetségi elnök ugyanakkor úgy látja, mielőbb el kell kezdeni a második, várhatóan ősszel, Budapesten megrendezésre kerülő román-magyar közös kormányülés előkészítését. A tavalyi bukaresti eseményen sikerült rendkívül fontos eredményeket elérni, egyike ezeknek a csíkszeredai magyar főkonzulátus megnyitása.

A nemrég megjelent IMAS közvéleménykutatást elemezve, Markó Béla elmondta, hogy nem örvend a közvélemény „bekalizálódásának”, valamint a Nagy-Románia Párt megerősődésének. Véleménye szerint az a jelenség azt bizonyítja, hogy a lakosságának egy bizonyos része elégedetlen, ezt a közeget pedig nem lehet a magyarellenes retorikával meggyőzni, az effajta megnyilvánulás kizárólag a szélsőségek megerősődéséhez vezet.

Lendületben a romániai IT&C piac

***Szerdán, 2006. május 3-án, Nagy Zsolt távközlési és információs technológiai miniszter Traian Băsescu államelnök társaságában nyitotta meg a CERF 2006 nemzetközi kiállítást. A napokban zajló legjelentősebb kommunikációs és információs társadalmi esemény immár a tizenötödik kiadásánál tart.

„Az államelnök jelenléte a digitális városban a legfontosabb garancia arra, hogy nagy fontosságot szentelnek ennek az ágazatnak. Nagyon fontos, hogy a vidéki települések is részesüljenek az új technológiák által kínált lehetőségekből, és ezeket felhasználva könnyebbé és kellemesebbé varázsolják a lakosság mindennapi életét”, nyilatkozta Nagy Zsolt miniszter.

Nagy Zsolt miniszter és Traian Băsescu államelnök számos cég standját látogatta meg, elbeszélgettek ezek képviselőivel, és megismerkedtek az IT&C cégek azon újdonságaival, amelyekkel a jövőben próbálják meghódítani a román felhasználókat.

16.30 órakor, a Romtelecom standjánál került sor a tanácsadási szerződés kezdeményezésére. A szerződést a román távközlési társaság privatizációjának konzultánsaként kijelölt Credit Suisse First Boston nemzetközi pénzügyi befektető-csoporttal fogják aláírni. Nagy Zsolt miniszter elmondta, hogy az első részvénycsomagot a Bukaresti Értéktőzsdén, valamint egy nemzetközi tőkepiacon jegyzik majd, 2006. szeptember-október időszakban.

A CERF első napján Nagy Zsolt miniszter bemutatta a kiállítást Calin Popescu Tariceanu miniszterelnöknek, aki nagyra értékelte a hazai IT&C piac fejlődését, és kiemelte ennek fontosságát Románia 2007. január 1-i Európai Uniós csatlakozásának tükrében.

Harmadik alkalommal találkoznak a testnevelő tanárok

Idén is megszervezi az RMDSZ Ügyvezető Elnökség a Testnevelő Tanárok Harmadik Országos Tanácskozását

***2006. május 6-án Marosvásárhelyen, a Bernády Házban harmadszor találkoznak a romániai magyar testnevelő tanárok az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének Szórvány, Szociális és Ifjúsági Főosztálya által szervezett konferencián. Az “Egy egészséges romániai magyar társadalomért!” mottójú tanácskozás egy országos sportstratégia kidolgozását tűzte ki célul, de többek között támogatási rendszerekről, valamint az aktuális sportprogramokról is szó lesz.

A rendezvényt megnyitja Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök helyettes, dr. Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ elnöke, valamint Kovács Péter RMDSZ ügyvezető alelnök.

Veress Emőd, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke az önkormányzatok szerepére reflektál, nevezetesen arra, hogy mit tud átvállalni az önkormányzat a sporttámogatás terén. Ezt követően Kötő József oktatásügyi államtitkár előadása következik – „Mi az, amit a törvénykezésben elérhetünk a tornaórák elsorvasztása ellen?” címmel.

A szakmai előadások közül megemlítendő Dr. Fekete János egyetemi docens – a Nagyváradi Testnevelési Egyetem, Egyéni Sportágak tanszék vezetőjének bemutatója „A szaknyelv pontos használata a testnevelésben és sportoktatásban” címmel.

A délutáni programrészben bemutatkozik az Országos Sporthivatal, valamint egy könyvbemutatóra is sor kerül – Borbáth István Ágoston: „Testnevelő tanári kézikönyv”.

A konferencia gyakorlati részében sor kerül az Ügyvezető Elnökség által szervezett országos bajnokságok szabályzatainak kidolgozására a következő sportágak terén: labdarúgás, atlétika, kézilabda, kosárlabda és asztalitenisz.

A Testnevelő Tanárok Harmadik Országos Tanácskozásának moderátora Bodor László főelőadó lesz, az RMDSZ sportprogramjának koordinátora (az Ügyvezető Elnökség részéről). A rendezvény 10 órakor kezdődik a marosvásárhelyi Bernády Házban.

Képzés leendő Európai Uniós tisztviselőknek

***Az RMDSZ Ügyvezető Elnökség Szórvány, Szociális és Ifjúsági Főosztálya, a Magyar Ifjúsági Értekezlet, valamint az EuroTrans Alapítvány által kezdeményezett, a romániai magyarok uniós intézményekben való munkavállalását elősegíteni kívánó program keretén belül, 2006. május 7-8-án, Csíkszeredában, a Sapientia Tudományegyetem épületében rendezik meg az Európai Uniós versenyvizsgára való felkészítő képzésre..

A képzés célja a résztvevők felkészítése az Európai Unió felvételi vizsgájának rendszerére, módszertanára. A képzésen résztvevők pontos képet kapnak a potenciális álláslehetőségekről, a legfontosabb információforrásokról, a vizsgára való leghatékonyabb felkészülési módszerekről. A képzésen a versenyvizsgát sikeresen teljesített két magyar uniós tisztviselő, a The Ultimate EU Test Book szerzője, Baneth András és Cserey Gyula jogászok adnak elő.

Országos tantárgyvetélkedőt tartanak a magyar iskolák Marosvásárhelyen

***Május 5-én és 6-án zajlik a magyar tannyelvű iskolák első országos tantárgyvetélkedője Marosvásárhelyen, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban. A versenyen olyan tantárgyakból mérhetik össze tudásukat, amelyekből a nemzeti olimpiászokon nincsenek felmérhető eredmények. A két napos rendezvényen Erdély 20 iskolájából, közel száz diák vesz részt. A verseny szombaton, reggel 9-kor megnyitó ünnepséggel kezdődik, ahol Markó Béla miniszterelnök-helyettes, a rendezvény mentora mond köszöntő beszédet.