RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. március 22., kedd
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIV. évfolyam, 3250. szám
– Megnyílt a Construct Expo építőipari vásár
– Kovács Richárd az új frakcióvezető
– Romániai IT&C projektek nyerhetnek európai finanszírozást
Megnyílt a Construct Expo építőipari vásár
***Március 22-én, Bukarestben megnyílt az ezévi Construct Expo építőipari vásár, amelyre az idén több, mint 1000 cég jelentkezett.
Borbély László területrendészettel megbízott miniszter a kiállítás megnyitóján elmondta, bízik abban, hogy a tárca ebben az évben több pénzt tud infrastruktúrára, az építőiparra fordítani. Tavaly a gazdasági növekedés 4,7% körüli volt, míg az építőipari fejlődés elérte a 10%-ot.
Kovács Richárd az új frakcióvezető
***Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának második legnagyobb létszámú frakciója, az Új erő 2006. március 17-én (pénteken) tartotta ülését Marosvásárhelyen.
Az ülés napirendi pontjai között a tisztújítás is szerepelt a korábbi frakció vezető (Borboly Csaba) lemondását követően. A jelenlévők titkos szavazással Kovács Richárdot választották meg a frakció vezetőjének.
Kovács Richárd 27 éves, nagybányai önkormányzati képviselő, a Nagybányai Ifjúsági Szövetség támogatásával kapott SZKT – mandátumot, MIÉRT delegálással
Romániai IT&C projektek nyerhetnek európai finanszírozást
***Szerdán, március 22-én, a Távközlési és Információs Technológiai Minisztérium székházában, Nagy Zsolt miniszter a Romániai eTEN információs napon résztvevő hazai cégek képviselőit fogadta. Az eseményen részt vett Jean-Francois Junger, az Európai Bizottság projektfelelőse is.
„Az eTEN egy Európát átfogó, telekommunikációs szolgáltatásokat célzó közösségi program, amelynek célja, hogy bármely európai állampolgár, intézmény, vállalkozás vagy adminisztráció számára lehetővé tegye az információs társadalom kiépítésébe való bekapcsolódást. A program biztosítja a magánbefektetéseknek, valamint az új munkahelyek teremtésének szükséges megfelelő keretet, ezáltal elősegítve a termelés növekedését, valamint a közszolgáltatások modernizálását. 2004-től kezdődően Románia összesen 587 ezer euró értékű hozzájárulást fizet 3 részletben: 91 ezer, 246 ezer, valamint 250 ezer euró értékben” – nyilatkozta Nagy Zsolt miniszter.
***Az „EU házhoz jön” konferenciasorozat keretén belül, az RMDSZ Gazdasági és Európai Integrációs Főosztály, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, az Önkormányzati Menedzsmentért Alapítvány, valamint az Erdélyi Nyomdász Szövetség szervezésében a Romániai Magyar Közgazdász Társaság március 24-én Az Európai Uniós csatlakozás hatásai régiónk nyomda- és csomagolóanyag–iparára címmel szakmai konferenciát tart a kolozsvári City Plaza Hotelben, 11.00 órai kezdettel.

