RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. február 9., csütörtök
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIV. évfolyam, 3213. szám
Az RMDSZ a Demokrata Párt Európai Néppárti tagfelvételének elutasítását javasolja, ha nem sikerül megegyezni a kisebbségi törvény ügyében
***– Az RMDSZ a Demokrata Párt Európai Néppártba történő felvételének elutasítását fogja javasolni, amennyiben a koalíciós partner nem változtat a kisebbségi törvénnyel kapcsolatos álláspontján – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerdán. Az RMDSZ elnöke egy esti televíziós műsorban nyilatkozott a koalíciós pártok közötti feszültségekről, valamint az elmúlt hetekben kialakult RMDSZ–ellenes nacionalista kampányról. Markó Béla leszögezte, az RMDSZ nem ért egyet a DP Európai Néppártba történő tagfelvételével, és ennek elutasítását javasolja, ha a felvétel időpontjáig nem sikerült pontot tenni a kisebbségi törvény körüli vitákra. – Az RMDSZ egy olyan európai politikai családhoz kíván tartozni, amely megfelelő módon kezeli a kisebbségek kérdését – mutatott rá, hozzátéve, reméli, hogy végül sikerül megegyezni a koalíciós partnerrel, és nem kerül sor erre a lépésre.
A kialakult konfliktus okairól szólva az elnök úgy értékelte, hogy – ellentétben a Nemzeti Liberális Párt visszafogott, korrekt viszonyulásával – a kisebbségi kérdésben a demokraták egy nacionalista, demagóg retorikát használva az RMDSZ-ellenes erőkkel szolidarizálnak, arrogáns és kioktató módon lojalitást követelnek az RMDSZ-től. Az elnök emlékeztet, közvetlenül a választások után Traian Basescu államfővel és Calin Popescu Tariceanu kormányfővel is tárgyaltak az erdélyi magyarság célkitűzéseiről. „Már akkor elmondtuk nekik, hogy el akarunk fogadtatni egy olyan kisebbségi törvényt, amely biztosítja a kulturális autonómia intézményeinek létrehozását, és ők akkor ezzel egyetértettek”.
A politikai helyzet visszásságára utalva az elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a törvény kidolgozását célzó kormányzati munka során – több módosító indítványtól eltekintve– a Demokrata Párt maga sem támasztott kifogást a tervezet ellen, a koalíciós partner érdekes módon csak a törvénytervezet kormány általi elfogadása után négy hónappal „ébredt fel”. Ebből következtetve Markó Béla úgy látja, a viszály igazi oka nem maga a kisebbségi törvény, hanem az, hogy vélhetően egy burkolt választási kampány zajlik, egy titkolt szavazatszerzési törekvés, vagy esetleg a koalíciós partnerek gyengítésének rejtett szándéka – tette hozzá. Az RMDSZ elnöke úgy értékelte, a kisebbségi törvény elfogadásának több éves halasztása nemcsak az erdélyi magyarság, hanem a kis létszámú nemzeti kisebbségek számára jelent majd komoly gondot, ezen kisközösségeknek ugyanis igen nagy szükségük van erre a jogszabályra nemzeti önazonosságuk megőrzése érdekében – szögezte le a szövetségi elnök.
Minden törvénytervezetet szakértőkkel véleményeztet az RMDSZ
***Szerdán, Bukarestben zajlott az Ügyvezető Elnökség tagjainak, valamint az RMDSZ szenátori- és parlamenti képviselői frakcióinak együttes ülése. A januárban elindított konzultáció-sorozat tegnapi ülésén a tisztségviselők eldöntötték, hogy az RMDSZ csakis akkor támogatja a törvénytervezeteket, amennyiben az Ügyvezető Elnökség pozitívan véleményezi ezeket. Sokkal szorosabbá, sokkal hatékonyabbá kell tenni az fővárosban és az Erdélyben tevékenykedő tisztségviselők együttműködését – hangzott el a tanácskozáson.
Az Ügyvezető Elnökség főosztályainak munkatársai elemezni fogják a törvény- kezdeményezéseket, és véleményezéseket, módosító javaslatokat fogalmaznak meg.
Romániának szüksége van autópályákra
***Borbély László középítkezéssel és területrendezéssel megbízott miniszter február 8-án Giurgiu-ban tett munkalátogatást alkalmával kiemelte:
Az önkormányzati tisztségviselőkkel folytatott megbeszélés alkalmával a megbízott miniszter elismerőleg szólt a helyi önkormányzat munkájáról: a város számos jó pályázatot nyújtott be, és eddig is terveik alapján sikerült uniós illetve központi pénzalapbólrészesülniük. Újságírói kérdésre válaszolva Borbély László elmondta: az RMDSZ több hónapos szorgalmazására a kormány végül felismerte, hogy több pénzt kell fordítani az autópályák építésére. – Örvendek, hogy a jelek szerint végre révbe jutott az észak-erdélyi autópálya vitája, és hozzá lehet fogni az építéshez. Továbbá a Brassó-Bukarest közötti szakasz pályázati tervének kiírása elsődleges prioritás. Romániának szüksége van autópályákra – összegzett Borbély László középítkezéssel és területrendezéssel megbízott miniszter
PLC szolgáltatás először Romániában
***Pénteken, 2006. február 10-én, a Maros megyei Mezőbándon kerül sor az első PLC-alapú (Power Line Communications) szolgáltatás beindítására. A rendezvényen részt vesz Nagy Zsolt, távközlési és információs technológiai miniszter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Florin Bejan államtitkár, valamint Mircea Rusu, a község polgármestere.
A Mezőbándon elindítandó projekt első hat hónapban kísérleti jelleggel működik, ennek sikerétől függően kerülhet sor az országos program beindítására. A Távközlési és Információs Technológiai Minisztérium 2005 júliusában döntötte el a PLC alapú telefon- és internetszolgáltató megoldás kísérleti elindítását a vidéki közösségek számára, amely során 50 telefon és 10 számítógép hálózatba kapcsolásával próbálják ki először Romániában ezt az új típusú technológiát, amelynek működőképességét eddig több, mint negyven ország letesztelt, köztük Németország, Ausztria, Spanyolország és Portugália is.
A tervezett szolgáltatás elsődleges előnye, hogy a már meglévő infrastruktúrát, az elektromos áramvezetékeket tudja kihasználni a különböző távközlési kapcsolatok létrehozásához. Így a PLC technológia segítségével, az otthonunkban található áramcsatlakozókon keresztül részesülhetünk analóg vagy digitális telefonvonalban, szélessávú internetkapcsolatban, de lehetőségünk van a villanyóra automatikus leolvasására, háztartási és irodai készülékeink irányítására is.
Diákhitel Romániában?
***Február 10-én, pénteken, a Kolozs megyei RMDSZ székházban kerül sor arra a találkozóra, amelyen az Országos Magyar Diákszövetség által előterjesztett, a diákhitel bevezetésére vonatkozó javaslatokat vitatják meg. A tanácskozáson részt vesz Borbély Károly, az Országos Ifjúsági Hatóság elnöke, az OMDSZ képviselői, Deák Ferenc, a Kolozs megyei RMDSZ ifjúsági alelnöke, valamint az RMDSZ Szórvány, Szociális és Ifjúsági Főosztályának képviselői.
Az OMDSZ véleménye szerint, a jelenleg érvényben lévő diákhitelre vonatkozó, 1998 évi 105. számú Kormányrendelet nem nyújt érdemi segítséget az egyetemi hallgatóknak. Az OMDSZ ezért egy olyan Kormányrendelet kidolgozását javasolja, mely által az egyetemi hallgatóknak – az alapképzésben (3 év), magiszteri képzésben (2 év), illetve a doktori képzésben (3 év) résztvevők számára – lehetőséget teremtene a tanulmányi időszak alatt olyan összegű diákhitel felvételére, amelyet hosszú távon kell visszatéríteniük, legkésőbb a nyugdíjba lépés időpontjáig, havi törlesztő részlettel, hozzáférhető kritériumrendszerrel és maximálisan 10% kamattal.
Borbély Károly, az Ifjúsági Hatóság vezetője elmondta, az általa vezetett intézmény szakembereit régóta foglalkoztatja egy hatékony, a diákokat ténylegesen támogató hitelrendszer kidolgozása. – Rendkívül értékesnek találom a diákszövetségek javaslatait, hiszen ők maguk ismerik legjobban igényeiket, problémáikat, és fel tudják mérni az esetleges megoldások hatékonyságát – mondta az intézményvezető.
Módosult több Hargita megyei település területe
***Hargita megye 11 községét érinti a csütörtöki kormányülésen elfogadott, a közterület módosítására vonatkozó határozat. Ennek értelmében Csíkdánfalva, Csíkkarcfalva, Farkaslaka, Fenyéd (és a hozzá tartozó Máréfalva), Gyergyóalfalu, Gyergyótölgyes, Homoródszentmárton, Korond, Oroszhegy, Székelyvarság és Szépvíz határai módosulnak.
A Hargita megyei települések közterületének leltárát a 2001 évi 1351 számú kormányhatározat melléklete tartalmazza. Ennek megjelenése óta azonban több módosítás is történt egyes községekben, többnyire a SAPARD – beruházások okán. Mint ismeretes, a munkálatokat támogató ügynökség csak akkor folyósítja a beruházásokhoz szükséges összegeket, ha az építkezés a pályázó közigazgatási egység területén történt – ezért szükséges a községek közterületi leltárának módosítása.
Újabb címerek Kovászna megyében
***A Kovászna megyei Berecknek és Vargyasnak is van már hivatalos címere, miután a Kormány csütörtöki ülésén – az RMDSZ közbenjárására – elfogadta a községek „védjegyét”.
Bereck címerének zöld alapszíne a településhez tartozó gazdag erdőségeket jelképezi. A mezőben található Gábor Áron ágyúja – utalva a község nagy szülöttére, valamint egy levelet tartó kéz, amely jelzi, hogy valaha ez a (határ-) település látta el a postaszolgálatot Erdély és Moldova között.
Vargyas címerében a tölgyfaág az erdőt, a búzakalász a lakosság fő megélhetési forrását, a mezőgazdaságot jelképezi. A sólyom a község történelmi múltjára és eredetmondájára emlékeztet, míg a hattyú a Dániel-család jelképeként került a címerbe.
„Jó gyakorlat a falusi turizmusban“ – tanfolyamzáró Kalotaszentkirályon
***A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, valamint a magyarországi Falusi- és Agroturizmus Országos Szövetségének szervezésében, a budapesti Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Szülőföld Programjának támogatásával került sor 2005. november 11. – 2006. január 22. között Kalotaszentkirályon a „Jó gyakorlat a falusi turizmusban“ elnevezésű tanfolyamra. Az oktatást a Nyíregyházi Főiskola és a Budapesti Gazdasági Főiskola tanárai, és vezető turisztikai szakemberek biztosították. A helyi vonatkozásokról, romániai szabályozásokról, pályázati lehetőségekről az RMDSZ szakemberei tartottak előadásokat.
A falusi vendéglátókat képző ingyenes, intenzív képzésre Kalotaszeg kistérség 109 jelenlegi és potenciális falusi vendéglátója iratkozott be. A tanfolyamot két gyakorlati és egy elméleti szakaszból álló vizsga zárja, végül a Nemzeti Szakképzési Intézet által hitelesített, az EU területén elfogadott Falusi vendéglátó oklevelet a Budapesti Gazdasági Főiskola állítja ki.
A tanfolyam záróünnepségét 2006. február 10-én, du. 16 órától tartják a kalotaszentkirályi Ady Endre Iskolában.
A kalotaszentkirályi turisztikai tanfolyam záróünnepsége az idei Az EU házhoz jönkonferenciasorozat megnyitója is egyben. A kis és középvállalkozások EU-s felkészítését biztosító konferencia- és képzéssorozat finanszírozója a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, szervezői a minisztérium, az RMDSZ és az Önkormányzati Menedzsmenért Alapítvány. A több, mint két éve megvalósuló, gyakorlatorientált vállalkozói képzést mintegy harminc romániai helyszínen, több mint ötezer vállalkozó részvételével szervezték meg. A pénteki esemény külön látványossága, hogy az iskola külön termében meg lehet tekinteni a tanfolyam résztvevőinek gyakorlati vizsgájához szükséges kalotaszegi népi termékek, varrottasok, fafaragások, kosarak stb. kiállítását is.

