RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. február 3., péntek
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIV. évfolyam, 3208. szám
– 17,5 százalékkal növekedett a romániai kivitel
– Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter hivatalos látogatáson vesz részt Moldova Köztársaságban
17,5 százalékkal növekedett a romániai kivitel
***Az Országos Statisztikai Intézet által nyilvánosságra hozott adatokkal kapcsolatosan Winkler Gyula kereskedelemmel megbízott miniszter elmondta: 2005-ben a romániai kivitel, az előrejelzések ellenére, folyamatosan növekedett, elérve a 17,5%-os arányt.
A kivitel növekedése elősegítette az ipari termelés fellendítését, amely tavaly elérte az 1, 3%-os arányt. Az export növekedéséhez nagyban hozzájárult a Gazdasági Minisztérium Kereskedelmi Részlege, hatékonyan alkalmazva az érvényben lévő szabadkereskedelmi egyezményeket, új piacok azonosítása céljából – hangsúlyozta a megbízott miniszter.
Tavaly az export elérte a 22, 3 milliárd eurós értéket, így 2,2 százalékponttal haladta meg az előrejelzéseket. Decemberben az export 18,8%-kal magasabb értéket mutatott, mint 2004 azonos időszakában – összegzett Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter.
Winkler Gyula kereskedelmi ügyekkel megbízott miniszter hivatalos látogatáson vesz részt Moldova Köztársaságban
***2006. február 7–8. között Valeriu Lazar, moldáv kereskedelmi miniszter meghívására Winkler Gyula megbízott miniszter a Moldovai Köztársaságban tartozkodik. A kétoldalú hivatalos tárgyalások alkalmával, a két ország között létrejött Gazdasági Együttműködési és Integrációs Vegyesbizottság társelnökeként, a miniszterek elemzik a moldovai–román gazdasági kapcsolatok helyzetét Románia uniós csatlakozását követően.

