RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2006. január 25., szerda
elhivbuk@rmdsz.rdsnet ro XIV. évfolyam, 3200. szám
– A szociáldemokraták untranacionalista retorikája, akár az uniós integrációnkat is veszélyeztetheti
– Az infrastrukturális beruházásokra szánt állami alapok növelését szorgalmazza Borbély László miniszter
A szociáldemokraták untranacionalista retorikája, akár az uniós integrációnkat is veszélyeztetheti
***A Szociáldemokrata Párt a kisebbségi törvényt ürügyként használva, a magyar kártya ismételt kijátszásával próbálja elterelni a figyelmet a belső válságáról. – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök szerdai bukaresti sajtóértekezletén, melyen jelen volt Jakab István államtitkár is.
A miniszterelnök-helyettes ismételten bírálta a Szociáldemokrata Pártot, amiért annak vezetői a kisebbségi törvény elutasítását, a kulturális autonómiára vonatkozó kitétel törlését szorgalmazták.
Markó Béla úgy értékelte, a Szociáldemokrata Párt ezzel a viselkedésével veszélybe sodorja az Európában róla kialakult képet, amit 2000-2004 közt épített ki. A szociáldemokraták megnyilvánulása ugyanakkor azt bizonyítja, hogy Romániában a pártok számára még 2006-ban is vannak alternatívák: felléphetnek európai, vagy ultranacionalista retorikát alkalmazó pártként.
– Most, amikor szolidárisan az Európai integrációval kapcsolatos teendőkre kellene koncentrálnunk mindannyiunknak, akkor a szociáldemokraták untranacionalista retorikája, akár az uniós integrációnkat is veszélyeztethetik. – hangsúlyozta Markó Béla, rámutatva, nem érti a szociáldemokraták hirtelen érdeklődését a székelyföldi megyék iránt, hiszen amíg az RMDSZ támogatásával kormányoztak, a Szövetség kitartó erőfeszítései ellenére sem sikerült elindítani infrastrukturális beruházással vagy más régió fejlesztésével kapcsolatos projekteket– mondta Markó Béla leszögezve, a székelyföldi megyéknek működőképes, hatékony projektekre van szüksége.
Az RMDSZ továbbra is folytatja a Szövetségen belüli konzultáció sorozatot: szerdán a Képviselőházban az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének tagjai és a kormányban, a kormányzati alárendeltségű intézményekben, valamint az országos hivatalokban dolgozó tisztségviselők folytatnak megbeszéléseket. A tanácskozáson a 2006-os év kormányzati prioritásait, azok gyakorlatba ültetésének lehetőségeit tekintik át. – mondta a szövetségi elnök.
A jövő héttől megkezdődik a parlamenti ülésszak, ezért a Szövetség napirendjén elsősorban a Szövetség jogalkotási prioritásai szerepelnek. A szövetségi elnök elmondta az RMDSZ támogatja az egészségügyi törvénycsomag kormányzati felelősségvállalással történő elfogadtatását, de ezt az eljárást azonban nem kellene más törvénytervezetekre is alkalmazni, a legajánlottabb törvényhozási módszer ugyanis a törvénytervezetek parlament általi megvitatása. – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök.
A kisebbségi törvénytervezetet az RMDSZ a Parlament többségi szavazatával akarja elfogadtatni, kormányzati felelősség-vállalás, vagy más sürgősségi eljárás alkalmazásáról nincs szó. – szögezte le Markó Béla szövetségi elnök.
Jakab István RMDSZ-es államtitkár a jelenlevőket a nemzeti fejlesztési tervvel kapcsolatos fejleményeket ismertette. Az államtitkár elmondta, az Európai Unió kohéziós politikájának szolidaritási alapelve alapján Románia 2007-2013 közt mint tagország uniós strukturális és kohéziós alapokból részesül majd. A nemzeti fejlesztési terv hat fejlesztési prioritást tartalmaz. Március végéig a prioritások – gazdasági versenyképesség, a szállítási infrastruktúra, a környezetvédelmi infrastruktúra, a humánerőforrás fejlesztése, a mezőgazdaság és vidékfejlesztés, valamint a regionális vidékfejlesztés – a hat operatív programmá kell minősüljenek. –mondta Jakab István az államtitkár.
Az infrastrukturális beruházásokra szánt állami alapok növelését szorgalmazza Borbély László miniszter
***További kormányzati pénzalapok kiutalását szorgalmazza az infrastrukturális beruházások számára Borbély László. A területrendezési és középítkezési miniszter szerdai, bukaresti sajtóértekezletén bejelentette, az erre vonatkozó dokumentumot a hamarosan benyújtják a kormány elé terjesztik.
Borbély László elmondta, nagy elégtétel, hogy a kormány ezévben kiemelt figyelmet szentel az infrastruktúra-fejlesztésre, amelyet a privatizációból befolyt pénzösszegekből finanszíroznak. Ezen kívül a területfejlesztési tárca az állami alapokból, valamint külföldi hitelek felhasználásával két, a vidéki infrastruktúrát érintő programot indított el a vízhálózat bővítésére, illetve a községi utak felújítására. Ebben az évben elkezdődik a falusi utak aszfaltozását célzó program, amelyre a tavalyi évhez képest háromszor több pénzt, mintegy47,5 millió új lejt utalnak ki a költségvetésből. Mindazonáltal a miniszter úgy vélte, alegnagyobb gondot a továbbra is a pénzalapok jelentik. Életképes tervekre van szükség a finanszírozás megszerzéséhez-nyilatkozta Borbély László területrendezési és középítkezési miniszter.
A tárcavezető hozzátette, igen eredményesnek bizonyul az a program is, amely az 50 ezer lakosnál kisebb települések számára a víz és csatornarendszer felújítására, az ivó- és a szennyvíz kezelésére vonatkozik. Itt olyan településekről van szó, amelyek nem tudtak pályázni az EU Sapard, illetve Phare alapjaira. Folyamatban vannak a tárgyalások egy 340 millió eurós hitel megszerzéséről az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával. – Jelen pillanatban a szakértőink elkezdték a programra való előkészületeket azért, hogy az év második felében el is lehessen indítani. A program a 2006 –2009 közötti időszakra vonatkozik – számolt be a miniszter, hozzátéve, a minisztérium koordinálja és felügyeli a vidéki infrastruktúra fejlődésére vonatkozó programot is, amelyet a kormány a múlt heti ülésén fogadott el. Ennek keretében többek között hidak, ivóvízellátó, kanalizálási és szennyvízkezelési rendszerek épülnek a 2006 –2008 közötti időszakban. A célok megvalósítására 300 millió eurót fordítanak a költségvetésből.
– A tavalyi árvizek utáni újjáépítés statisztikái azt mutatják, hogy 42,3 millió eurót fordítottunk az árvízkárok felszámolására, amelyből 14,4 millió a szállítási tárca saját alapjait képezi. Hozzávetőlegesen 1100 házat építettünk újra, ám a munkálatok ez évben is – összegzett Borbély László középítkezési és területrendezési miniszter.

