RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. szeptember 21., vasárnap
elhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 3952. szám
Együtt Erdélyért
Marosvásárhelyen ülésezett az SZKT
– A romániai magyarságnak alapvető érdeke, hogy egységben maradjon és ezáltal újból erős jelenléte legyen a parlamentben, ugyanis ez az egyetlen garanciája az eddig elért jelentős eredmények megőrzésének, újabb közösségi célok megvalósításának, egyedüli garanciája annak, hogya történelem valóban visszafordíthatatlanná váljon – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén. A Marosvásárhelyen zajló ülésen a testület megvitatta és elfogadta az RMDSZ parlamenti jelöltlistáját, valamint a választási keretprogramot is, amelynek címe Modernizáció és autonómia, a program autonómiával kapcsolatos fejezetének címe Egységes és erős Székelyföld.
Az RMDSZ belső parlamentje állásfoglalásban fejezte ki szolidaritását az anyanyelvű oktatási hálózatuk megőrzéséért küzdő kárpátaljai magyarokkal, és felkérte az ukrán hatóságokat: hangolják össze reformjaikat az európai értékrenddel, a kisebbségi jogok terén vállalt nemzetközi kötelezettségeikkel.
A novemberi választok jelentőségéről szólva az RMDSZ elnöke leszögezte, a következő négy év sorsdöntő lesz a magyarság életében: fel kell emelni Erdélyt, fel kell emelni a Partiumot, Székelyföldet, meg kell valósítani a kettős célt, a modernizációt és az autonómiát, de át kell szervezni a közigazgatást, a fejlesztési régiókat, módosítani kell az alkotmányt, és ehhez a már megteremtett erős önkormányzati képviselet mellett erős parlamenti jelenlétre van szükség. Amint rámutatott: a nemzetközi, de a belpolitikai helyzet is egyértelműen azt mutatja, hogy a kisebbségi téren beindult pozitív folyamatok könnyen visszafordíthatóak, ennek megakadályozására pedig semmilyen más garancia nincs, mint maga a magyar közösség, az egységes és erős magyar képviselet. Rámutatott: nem valamiféle kényszer, hanem éppen az erős parlamenti jelenlét további biztosításának parancsa, érdeke volt az, amiért az RMDSZ összefogást, belső koalíciót szorgalmazott a Szövetségen kívüli politikai csoportosulásokkal: a cél a teljes magyar egység megvalósítása volt, az, hogy egyetlen magyar szavazat se vesszen el, és minden magyar szavazat mandátummá váljon. Ehhez az RMDSZ egy olyan együttműködést akart megvalósítani, amely szabadságot adott volna arra, hogy ki-ki önálló kezdeményezésekkel élhessen, de amely egyben közös fellépést biztosított volna a magyarságot érintő fontos kérdésekben. Ez nem sikerült, és ennek pontosan az az oka, hogy az RMDSZ-en kívüli csoportok az egységes fellépésben nem, csupán a közös bejutásban voltak érdekeltek, és más nem foglalkoztatta őket, csak az RMDSZ-től megszerezhető helyek száma. –Vannak felelőtlen magyar politikusok Erdélyben, de ezek nem az RMDSZ-ben vannak, hanem az RMDSZ-en kívül. Minek nevezhető ugyanis az, hogy miután hosszú évek aláírásgyűjtése és kínlódása után bejegyezteti magát az RMDSZ-en kívül egy párt, az MPP, most azt halljuk, hogy a párt maga nem fog indulni a választásokon, hanem függetleneket indít. Az halljuk, hogy a párt elnöke maga is függetlenként indul majd: ez a nagy erdélyi, romániai abszurd – mondta a szövetségi elnök. Leszögezte: az RMDSZ nem a bejutó helyekről, hanem a munkáról beszélt és kíván beszélni a jövőben is. – Mi munkára, feladatra, felelősségre akarunk szövetkezni, ők azonban jutalomra vártak. Mit jutalmazzunk? Azt, hogy létrehoztak egy pártot az RMDSZ ellenében? Azt, hogy egymással versengünk, egymást szidjuk ahelyett, hogy szembenéznénk a valósággal, azzal, hogy kitől és mitől kell nekünk továbbra is a jogainkat visszaszereznünk? – húzta alá Markó Béla. Arra hívta fel a figyelmet: az együttműködés meghiúsítása után most az RMDSZ jelöltjeinek lesz a feladata, hogy megteremtsék az erdélyi magyarság egységét. Azt is hangsúlyozta, az RMDSZ jelöltlistái jók, plurálisak, sokszínűek, és amelyekben számos új, fiatal jelölt is van. – A változás, a fiatalítás az RMDSZ-ben van, ez a csapat képes arra, hogy ne csak nyolcvan százalékot, hanem az egész romániai magyarságot maga mellé állítsa – mondta.
A szövetségi elnök beszélt a román-magyar kapcsolatok alakulásáról is. Úgy értékelte, bár a két ország között stratégiai partnerség van érvényben, ez az együttműködés jelenleg nem az összenövés, hanem a szétfejlődés irányába mutat. Az erdélyi magyarságnak nem ez, hanem az összenövés az érdeke: ehhez viszont szintén erős parlamenti képviseletre van szükség. Ehhez vár el támogatást a Szövetség a magyarországi pártoktól is, amelyekkel egyébként az RMDSZ egyformán közeli viszonyt próbál fenntartani. Az RMDSZ elnöke ennek kapcsán egyaránt bírálta a két legnagyobb politikai erőt az elmúlt időszakban elhangzott, az RMDSZ-t érintő megnyilatkozásaik miatt. – Az ellenzék egy részével sokat hadakoztunk az elmúlt időszakban, arra kértük őket, hogy ne kampányoljanak itt, Erdélyben. Az MSZP-vel nem voltak ilyen konfliktusaink, mert nem szóltak bele a dolgainkba, de azt látom, hogy most sikerült áttörni a jeget: két ifjú MSZP-s politikus nemrégiben átrándult hozzánk és kioktatott abból, hogy mennyire is kopott el az RMDSZ, nyeglén kioktattak abból is, hogyan kell nekünk kampányolni, hogyan kell az ellenfeleinket legyőzni. Mi nem fogjuk megfogadni ezeket a tanácsokat. Mi azt kérjük, legyen szó akár a FIDESZ-ről, akár az MSZP-ről vagy bárki másról, hogy ne tessék ide jönni és tanácsokat adni, amíg otthon nem sikerül saját dolgaikat megoldani. Márpedig, úgy tűnik nem sikerül – mondta Markó Béla, aki végezetül hozzátette: az Együtt Erdélyért szlogen mellett a következő jelszó is érvényes lehet az RMDSZ politkai hitvallására, magatartására: „mi sem jobbra, sem balra nem megyünk, hanem előre”.
A beszámolót követő felszólalások során Lakatos Péter képviselő a román politikai élet egyik újabb paradoxonára mutatott rá: az RMDSZ nem szavazta meg az új választási törvényt, most mégis a Szövetség szorgalmazza azt, hogy a választásokra sor kerüljön a kihirdetett időpontban, és nem ért egyet azzal, hogy az egyéni választókörzetes választási rendszer helyett mégis a listás rendszer maradjon érvényben. A Szövetség Bihar megyei képviselője szerint nincs idő a pihenésre, hiszen az önkormányzatok várják az új költségvetést, emellett készülni kell a választásokra. Lakatos úgy fogalmazott: nem elégségesek a nagy rendezvények, be kell kopogtatni mindenkihez, el kell juttatni a választókhoz az RMDSZ programját, mely Erdély, Székelyföld, egész Románia felemelkedésére javasol konkrét, reális megoldásokat.
Az RMDSZ elmúlt négy éves kormányzati szerepvállalásának eredményeit méltatta Winkler Gyula. A szórvány frakció nevében felszólaló EP-képviselő úgy vélekedett, ezek hatása talán még inkább érezhetők a szórványban, hiszen ott még mindig élmény egy új magyar iskola, egy új kulturális intézmény megnyitása. Winkler leszögezte: a szórvány tenni fog azért, hogy ezek az eredmények gazdagodjanak, tenni fog egy erős parlamenti képviseletért, mely ellensúlyozza a szórvány gyenge önkormányzati képviseletét.
Az RMDSZ a megyék többségében befejezte a jelöltállítást
Kelemen Hunor ügyvezető elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsa szeptember 20-i ülésén ismertette az RMDSZ jelöltállítási folyamatát, és azt is elmondta, a választási rendszer megváltozása miatt több időt és energiát vesz igénybe ez a folyamat.
“Sok helyen új arcok vannak, új jelöltek indulnak. Kovászna megyében például az eddigiek közül egyetlen jelölt indul újabb mandátumért” – hangsúlyozta tájékoztató beszédében az ügyvezető elnök.
„Szeptember 20-án befejeztük a jelöltállítást. Nevesített jelöltjeinkkel elkezdhetjük a kampányt” – mondta Kelemen Hunor, aki szerint az ország valamennyi megyéjében és valamennyi választókerületében van jelöltje az RMDSZ-nek. Néhány erdélyi megye – a megyei szervezet kérésére – haladékott kapott, hogy jelöltjei választókerületet válasszanak. “Korántsem mindegy, hogy melyik jelölt, melyik kerületben indul. Nem tudjuk azt sem, hogy a román pártok milyen jelölteket állítanak ezekben a megyékben – Arad, Brassó, Máramaros megyében és Temes megye néhány körzetében. A kollégák október 1-jéig itt is véglegesítik a választókerületekre való leosztást.
A Kárpátokon túli megyékben is 80-85%-ban befejeződött a jelöltállítás. Itt is három megye és néhány körzet véglegesítése maradt még hátra – szögezte le az ügyvezető elnök, aki megköszönte a Magyar Ifjúsági Értekezletnek és azoknak a megyei és területi szervezeteknek aközreműködését, amelyek a Kárpátokon túli megyékben is aktív szerepet vállaltak a jelöltállításban, és azoknak a jelölteknek, akik vállalták az indulást ezekben a választókerületekben.
„Sok helyen volt verseny a jelöltállításkor, a megyei és területi szervezetek pedig arra törekedtek, hogy olyan jelölteket állítsanak, akiket a közösség is támogat, hitelesek, és el tudják látni a parlamenti képviselői és szenátori munkát” – számolt be az ügyvezető elnök.
Szórvány-mandátumot veszélyeztetnek a független jelöltek
Megalakult az RMDSZ országos kampánystábja is Takács Csaba volt ügyvezető elnök vezetésével. Kelemen Hunor szerint a hivatalos kampány előtti időszak egyik fontos feladatát az embereknek az új választási rendszerről való tájékoztatása kell hogy jelentse. “Az új rendszer minden részletét nem tudjuk majd ismertetni. De kötelességünk, hogy a következő hetekben elkezdjük a tájékoztatást. Továbbra sem változott az, hogy a tulipánra kell szavazni, és hogy minden egyes, tulipánra leadott szavazat mandátumra váltható, így nem vesznek el a szavazatok” – fogalmazott az ügyvezető elnök.
“Kalandorok mindig voltak, kalandorok 2008 őszén is lesznek” – utalt az ügyvezető elnök a független jelöltek indulására, akik a Székelyföldön elvihetnek proteszt-szavazatokat, mandátumokat viszont nem, hiszen nem tudják megszerezni a szavazatok 50 + 1 %-át. De veszélybe sodorhatják a szórvány-magyarság képviseletét, mert az országos visszaosztáskor pár száz szavazaton múlhat, hogy a szórványban lesz-e az RMDSZ-nek mandátuma.
Az ülés végén az ügyvezető elnök felolvasta azt az állásfoglalást, amelyet a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) legutóbbi ülésén elhangzott kárpátaljai oktatási gondok kapcsán fogalmazott meg az RMDSZ. Az állásfoglalást a következő héten eljuttatják Ukrajna bukaresti nagykövetségéhez is.
Az alábbiakban közöljük a testület által elfogadott állásfoglalást.
ÁLLÁSFOGLALÁS
Az RMDSZ – Szövetségi Képviselők Tanácsa megdöbbenését fejezi ki az ukrán kormány oktatási miniszterének a nemzetiségi iskolahálózatok létét veszélyeztető döntései kapcsán.
A kialakult helyzetben kinyilvánítjuk szolidaritásunkat a kárpátaljai magyarok jogos törekvéseivel, tudván, hogy a nemzeti identitás megőrzése szempontjából az anyanyelvű oktatási rendszer meghatározó fontosságú.
Felhívjuk az ukrán hatóságok figyelmét arra, hogy a szükséges reformok nem kerülhetnek szembe a nemzeti kisebbségek jogaival, az ukrán állam által vállalt nemzetközi szerződésekkel, sem azzal az európai értékrenddel és pozitív joggyakorlattal, amelyeket az ország jövője szempontjából az ukrán kormány meghatározónak tart.
Szövetségi Képviselők Tanácsa
2008. szeptember 20., Marosvásárhely

