RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. október 12., vasárnapehivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 3972. szám
Tartalom:
***Együtt, tovább
Országos Önkormányzati Konferenciát tartottak Besztercén
*** Az Országos Önkormányzati Konferencia zárónyilatkozata
*** Útátadás Gegesen
*** Phare programokról konkrétan
Együtt, tovább
Országos Önkormányzati Konferenciát tartottak Besztercén
*** Több száz önkormányzati képviselő, kormányzati tisztségviselők, parlamenti képviselők, valamint a Szövetség vezetőinek részvételével zajlott Besztercén, október 11-én, az RMDSZ Országos Önkormányzati Konferenciája. A rendezvényen beszédet mondott Markó Béla szövetségi elnök és Kelemen Hunor ügyvezető elnök, majd előadást tartott Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter, Borbély Károly távközlési és informatikai miniszter, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes, önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök, valamint Horváth István, a Kisebbségkutató Intézet elnöke.
Együtt, tovább – erre a jelszóra építette fel beszédét Markó Béla a besztercei konferencián. „Ez a két határozó kifejezi mindazt, amit tennünk kell a következő időszakban: együtt kell cselekednünk, és tovább kell mennünk azon az úton, amelyen elindultunk.”
A szövetségi elnök rámutatott: rendkívül fontos a szórványban élő magyaroknak, a beszterceieknek, hogy ilyen nagyméretű országos rendezvényt itt szerveznek meg. Úgy fogalmazott, a szórvány figyel Székelyföldre, és a székelyföldieknek is figyelniük kell a szórványra, ahol aggodalommal tekintenek a jövő felé, szorongással figyelik, hogy együtt vagyunk-e vagy megosztottak vagyunk. „Nem lehet úgy élni nekünk, hogy csupán saját helyi közösségeinkkel foglalkozunk, hiszen ami történik Székelyföldön, annak kihatása van a szórvány megyékre is” – szögezte le Markó Béla hozzátéve, hogy ugyan minden régiónak megvannak a sajátos problémái, de ezeket a gondokat csakis közösen lehet megoldani.
A parlamenti választásokról, a kampányról szólva, a szövetségi elnök rámutatott, ismét az hírlik, függetlenek indulnak az RMDSZ jelöltjei ellen: a szövetségi elnök nagy butaságnak nevezte azt, hogy egy párt független jelölteket indítson a választásokon. Sajnos ezek a jelöltek nem az RMDSZ-től, hanem a romániai magyarság közös érdekeitől függetlenek – fogalmazott Markó Béla -, aki szerint esélyük ugyan nincs, de bevallottan azt a célt követik, hogy az RMDSZ esélyeit csökkentsék.
Az RMDSZ-nek dolgoznia kell, az önkormányzatokat jelentősen meg kell erősíteni, hiszen csakis egy helyi vagy megyei önkormányzat tudhatja a legjobban, hogy hová kell utat, hidat, víz-, gázhálózatot, iskolát, óvodát építeni. Ugyan történt előrelépés a valós önkormányzatok megteremtése terén, de még mindig rengeteget kell dolgozni a decentralizáció érdekében. Markó Béla a szlovákiai példára utalva hangsúlyozta, hogy semmi sem visszafordíthatatlan, amennyiben nincs erőnk, nincs beleszólási lehetőségünk, akkor akár ismét román nyelven szerepelnek majd a helységnevek a magyar tankönyvekben, mint ahogyan ez a szlovákiai magyaroknál megtörtént.
Az RMDSZ megfelelő partner és program esetében vállalna kormányzati szerepet a következő ciklusban, kizárva természetesen annak lehetőségét, hogy a Nagy Románia Párttal, vagy más ultranacionalistákkal szövetkezzen.
„452 külön kampányt nem tudunk megszervezni. Egyetlen kampányt igen: az RMDSZ kampányát. Ehhez szükséges, hogy önkormányzati képviselőink egy emberként odaálljanak a parlamenti jelöltjeink mögé” – szögezte le Kelemen Hunor ügyvezető elnök, Hargita megyei parlamenti képviselő az Országos Önkormányzati Konferencián. Az ügyvezető elnök szerint az elmúlt négy év kormányzati eredményei – országos és helyi szinten is – azt bizonyítják, hogy a Szövetségnek van jövőképe, elképzelése arról, milyen legyen a közösség holnapja, milyen legyen 5 vagy 10 év múlva egy település, egy kisrégió, vagy egészében Erdély. Kelemen Hunor elmondta, a parlamenti választások közeledtével a közösségnek arról kell döntenie, akarja-e folytatni az elmúlt négy évben megjelölt utat, szüksége van-e arra a közösségi erőre, amelyet jelenleg az önkormányzatok jelentenek. Erre igenlő válaszként az önkormányzatban dolgozóknak oda kell állniuk a parlamenti jelöltek mellé, részt kell vállalniuk a őszi kampányban.
Kelemen Hunor beszédében az önkormányzatok jövőképteremtő felelősségét hangsúlyozta, és kiemelte a tavaszi helyhatósági választásokon az RMDSZ jelöltjei által kapott támogatást, választói bizalmat, amelyet a felelősség alapjának tekint.
Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter ismertette a helyi közigazgatási vezetőkkel az elmúlt évek fejlesztési eredményeit és a tárca által összehangolt programokat. Borbély szerint az RMDSZ-nek nem kell szégyenkezni az elmúlt 4-8 év eredményeiért, hiszen van mit letenni az asztalra, van mit felmutatni a választások közeledtével. Az RMDSZ egy nagy csapat, amelyben mindenkinek megvan a maga helye, szerepe és a legfontosabb, hogy tegye a dolgát ott, ahol van – mondta.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a Regionális Operatív Programok (ROP) és a fejlesztési tárca által kezdeményezett beruházási, felújítási programok csupán az önkormányzatok tervei alapján és közreműködésével válhatnak valósággá. A ROP-ból Románia 4,4 milliárd eurót használhat fel, jelentős részét az önkormányzatok fejlesztési projektjeire.
A környezetvédelmi engedélyeztetési eljárás tervezett módosításait ismertette Korodi Attila. A tárcavezető elmondta, a módosítások célja az eljárás leegyszerűsítése, a határidők és az eljárási bürokrácia csökkentése. Hozzátette, a környezetvédelmi engedélyeztetési eljárás módosítása több jogszabály megváltoztatását feltételezi, ugyanakkor ennek több, az Európa Tanács által kidolgozott irányelvnek kell megfelelnie. A környezetvédelmi miniszter előadásában kifejtette, amennyiben a létesítési engedély kibocsátása után a projektet módosítják, a környezetvédelmi hatóság a módosítások elemzése után dönt az előzőleg kibocsátott létesítési engedély érvényességének megőrzéséről, valamint a környezeti hatásvizsgálat teljes vagy részleges újrakezdéséről, s ennek következtében a létesítési engedély módosításáról, egy új létesítési engedély kibocsátásáról vagy a módosított projekt elutasításáról. Korodi Attila bejelentette, a tervezet várhatóan október végén vagy novemberben kerül a kormány asztalára.
Borbély Károly távközlési és informatikai miniszter előadásában rámutatott, a decentralizációs folyamat legfontosabb finanszírozási formáját a strukturális alapok jelentik. Hangsúlyozta, amikor infrastrukturális fejlesztésekről beszélünk, oda kell figyelni az informatikai és távközlési infrastruktúra fejlesztésére is. A cél az információs társadalom és a hatékony önkormányzat kialakítása, ehhez elengedhetetlenek a modern kommunikációs eszközök, e-adminisztráció, e-kormányzat kialakítása szükséges – szögezte le.
Cseke Attila önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök az elmúlt négyéves mandátumot értékelve elmondta, új helyzetet kellett kipróbálnunk és megszoknunk, hiszen előbb meg kellett szoknunk a gondolatot, hogy valóban egyenrangú tagjai lehetünk az Európai Uniónak. Kiemelte, új helyzetben volt az RMDSZ is, hiszen ekkora csapata még soha nem dolgozott Bukarestben, Románia Kormányában és minisztériumaiban. Cseke Attila úgy értékelte, az elmúlt időszak messze a legeredményesebb volt az RMDSZ, az önkormányzataink és az erdélyi magyarság történetében.
Az Országos Önkormányzati Konferencia keretében sor került az Országos Önkormányzati Tanács (OÖT) tisztújítására is. Ilyés Gyula leköszönő elnököt Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke váltotta az OÖT élén, a testület új alelnökei Máté István, Bethlen alpolgármestere, Kovács Attila, a Brassó megyei tanács alelnöke, Sófalvi László, a Hargita megyei tanács alelnöke, Bognár Levente aradi alpolgármester, Csehi Árpád, a Szatmár megyei tanács elnöke, Pop Imre krasznai polgármester, valamint Krecsák Albert nagyenyedi alpolgármester.
Az Országos Önkormányzati Konferencia utolsó mozzanataként a Szövetség képviselői nyilatkozatot fogadtak el, amelyben rögzítették a helyi közigazgatás legfontosabb teendőit a 2008-2012 közötti időszakra. A dokumentum 11 olyan célt és elvet tartalmaz, amelyek nélkülözhetetlenek a versenyképesség szempontjából az Európai Unióban. Ennek értelmében az RMDSZ szükségesnek tartja a megyei tanácselnöki tisztség feladatkörének szélesítését, amelyhez a helyi közigazgatási törvény módosítására van szükség. Kiemelt cél mindemellett a tanügy, az egészségügy, a környezetvédelem és a mezőgazdaság decentralizációja, valamint a fejlesztési régiók újraosztásása. Az alábbiakban közöljük a konferencián elfogadott Zárónyilatkozatot.
Nyilatkozat
Az önkormányzati testület megújulásáról,
a magyar közösség képviseletének megmaradásáról
a valós integrációért a régiók Európájában
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség önkormányzati választottjait tömörítő Országos Önkormányzati Konferencia az európai uniós versenyképesség elérésére és a további hatékony érdekérvényesítés megvalósítására való tekintettel a következő elveket és célokat tartja irányadónak a 2008-2012-es önkormányzati tevékenységben:
Beszterce,
2008. október 11.
Útátadás Gegesen
***Újjáépített megyei utat adott át Borbély László miniszter és Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei tanács elnöke a Havad községhez tartozó Gegesen, pénteken.
-Amikor 4 évvel ezelőtt itt jártam szinte járhatatlan volt az út, ma frissen aszfaltozott úton jöhettünk be a településre – mondta a fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter. A Maros megyei tanács finanszírozásával több mint 5 km megyei út épült meg és további 7 km mellékút megépítését készítették elő az eddig a külvilágtól valósággal elszigetelt településen. Veress Gergely polgármester a település nevében megköszönte az útépítéshez nyújtott támogatást és megtartott ígéretnek nevezte a terv megvalósulását.
Az új út avatásán jelen volt Kelemen Attila, az RMDSZ Maros megyei elnöke, Lokodi Edit Emőke, tanácselnök és megyei tanácsosok is.
Phare programokról konkrétan
*** A vissza nem térítendő Phare támogatások helyzetéről tárgyalt szombaton délután Horváth Anna fejlesztési államtitkár Kolozsváron, az Észak-Nyugati Fejlesztési Ügynökség képviselőivel valamint a potenciális kedvezményezettekkel. A találkozó célja elemezni a Phare CES program keretében finanszírozott pályázatok jelenlegi helyzetét és megoldást találni a kivitelezésben felmerülő problémákra.
Horváth Anna államtitkár a találkozót követően elmondta, szükségesnek látja a közvetlen kommunikációt az önkormányzatokkal. -A kivitelezési munkálatok késése nyomán felmerülő problémák mindannyiunkat érintenek, ezért együtt kell megoldást találnuk ezek orvoslására. Nagyon fontosnak tartom a szerződésekben vállalt feltételek pontos és következetes betartását, hiszen szerződési fegyelem nélkül egyetlen beruházás sem valósítható meg-mutatott rá, hozzátéve, rendszeresíteni kell a találkozókat a központi kormányzat és a különböző fejlesztési programokat lebonyolító önkormányzatok között, mert közvetlen kommunikációval a legtöbb probléma időben megoldható.
A találkozón a Phare programban érdekelt pályázók olyan konkrétumokról beszélgettek a fejlesztési államtitkárral, mint az ÁFÁ-hoz kötődő problémák, vagy a dokumentumok jóváhagyási periódusa.

