RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. november 14., péntek
ehivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 4002. szám
Tartalom:
A fiataloknak élniük kell szavazati jogukkal
A „Szavazni Menő” ifjúsági karaván kampánybusza lakóhelyükre szállítja a Kolozsváron és Marosvásárhelyen tanuló fiatalokat. Mivel az új választási törvény értelmében mindenki csak az állandó lakhelyén szavazhat november 30-án, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Országos Magyar Diákszövetség közösen cselekszik azért, hogy minél több fiatal élhessen szavazati jogával.
„Az Ifjúsági Karavánt is azért indítottuk el, hogy a diákok kedvet kapjanak a közéletben, a politikában való részvételhez, éppen ezért elősegítjük a fiatalok hazatérését lakóhelyükre” – fejtette ki Takács Csaba, az RMDSZ országos kampányfőnöke.
A hazautazásra vonatkozó igényeket a következő héten gyűjti be az országos kampánystáb, majd ennek megfelelően alakítják ki a járatok indulásának órarendjét és útvonalát, amelyet minden érdekelthez eljuttatják.
„A diákok közül sokan első ízben vesznek részt parlamenti választásokon, így minden rendelkezésünkre álló eszközzel segíteni szeretnénk nekik”- összegezte Takács Csaba.
Adómentesítésről, oktatásról – A gyergyóújfalvi vállalkozókkal találkozott Kelemen Hunor
A kis- és középvállalkozásoknak olyan adókedvezményekre van szükségük, amelyek azonnal éreztetik hatásukat – mondták a gyergyóújfalvi fórumon a vállalkozók Kelemen Hunor képviselőjelöltnek és Gyerkó László szenátorjelöltnek.
A vállalkozók azt is elmondták a két Hargita megyei jelöltnek, hogy számukra az volna igazán előnyös, ha a beruházott profit adómentes volna és adókedvezményben részesülnének reális munkahelyteremtés esetén is. A gyergyóújfalvi vállalkozók felvetették egy ipari park létesítését Hargita megyében, mert így a régióba lehetne vonzani a multinacionális cégeket. „Az RMDSZ a következő kormánykoalíció tagjaként megtartaná az egykulcsos adót, és további adókedvezmények nyújtására törekedne, de csak abban az esetben, ha a költségvetési egyensúlyt ez nem befolyásolja” – válaszolta a vállalkozóknak Kelemen Hunor.
A magyar gyermekek román nyelvoktatása is szóba került a fórumon. A vállalkozók azt kérték, hogy az illetékesek vizsgálják felül az erre vonatkozó jogszabályok alkalmazását, az RMDSZ jelöltjei a törvényes keret további bővítésére törekedjenek a következő parlamenti ciklusban. Igény van egy állam által finanszírozott magyar egyetem létesítésére is – hangsúlyozták a vállalkozók. „Az elemi iskolában a román nyelvet már speciális tankönyvből oktatják, de azt szeretnénk, ha ezt a gyakorlatot nyolcadik osztályig bővíthetnénk” – tájékoztatott az RMDSZ céljairól Kelemen Hunor. Továbbá elmondta, a Szövetség tankönyvíró-képzést is indított a román nyelv idegen nyelvként való oktatása érdekében. Az állami finanszírozású magyar egyetem kérdése kapcsán a képviselőjelölt azt hangsúlyozta, hogy a magyar egyetemi oktatók egységes álláspontját tartja mérvadónak az RMDSZ. „Ezen a téren mi csakis azt a törekvést fogjuk támogatni, amelyet az egyetemi oktatók mérvadónak és megvalósíthatónak tartanak” – válaszolta az ügyvezető elnök, Hargita megyei képviselőjelölt.
Együtt kell folytatnunk a megkezdett munkát – Szilágy megyei körúton Seres Dénes
A megkezdett munkát csak együtt folytathatjuk, még akkor is, ha ez sokszor nehéz, ha gyakran akadályokba ütközünk – hangsúlyozta csütörtökön Seres Dénes Görcsönyben, a Helyi Képviselők Tanácsának ülésén. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szilágy megyei képviselőjelöltje úgy fogalmazott, csakis kitartó munkával sikerült elérni, hogy Görcsöny alig 300 fős közösségének ma felújított temploma legyen, hogy a községet minőségi utak kössék össze Tövishát többi településével, hogy folyamatosan javítsák a település, és az egész régió víz és csatornahálózatait. „Hogy még a legkisebb magyarlakta települések is hasonló ütemben fejlődnek, az minden bizonnyal a Szövetség munkája, amit azonban folytatnunk kell. Ezért van szükség arra, hogy november 30-án mindenki szavazzon a tulipánra” – mondta Seres Dénes.
Menyő régi álma, hogy aszfaltozott út kösse össze a körülötte lévő településekkel. Ma már tény, hogy ennek az útnak az építését elkezdtük, egy része már meg is van. Az elkövetkező időszak feladata, hogy ezt folytassuk, és Menyőt mielőbb sima aszfaltút kapcsolja össze Tövishát településeivel – fogalmazott tegnap Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei képviselőjelöltje a menyői falugyűlésen. Seres Dénes arra kérte a jelenlevőket, hogy november 30-án támogassák szavazataikkal az RMDSZ jelöltjeit, hiszen, mint fogalmazott: „ együtt találunk megoldásokat a problémákra, közösen oldjuk meg őket.”
Megvalósításaink itt, a Tövisháton vannak, és ezek leltára igen gazdag. Gondolhatunk a völcsöki iskola és kultúrotthon épületének restaurálására, a Völcsököt Égerháttal összekötő út javítására – mondta tegnap Szilágycsehen Seres Dénes a helyi képviselők tanácsának bővített ülésén. Az RMDSZ Szilágy megyei képviselőjelöltje emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a szilágycsehi kultúrotthon és polgármesteri hivatal épülete sem újulhatott volna meg, ha a Szövetség erős parlamenti és önkormányzati képviselete nem cselekedett volna ezért folyamatosan. Seres Dénes figyelmeztetett arra is, hogy hasonló eredményeket nem lehet egyik napról a másikra elérni. Sokszor a legapróbb eredményekre is éveket kell várni, de az erős parlamenti, kormányzati és önkormányzati képviselet együttes munkája mindenképpen beérik, meghozza a árva várt eredményeket, akár hagyományainkról, akár életkörülményeink javításáról, akár életszínvonalunk növeléséről van szó – mutatott rá az RMDSZ Szilágy megyei képviselőjelöltje.
Pontos felmérést végeznek Háromszék gondjairól a Szövetség jelöltjei
Rétegtalálkozókon vesznek részt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség háromszéki szenátor- és képviselőjelöltjei, annak érdekében, hogy minél pontosabban fel tudják térképezni az elkövetkező időszakban megoldásra váró gondokat.
E cél megvalósítása érdekében Albert Álmos szenátorjelölt és Édler András György képviselőjelölt Kovászna megye iskolaigazgatóival találkozott. Itt természetesen a tanügyi problémák, a tanárok fizetéseinek emelése valamint a tanügyi fejlesztésekkel kapcsolatos kérdések kerültek napirendre.
Ma november 14-én, Albert Álmos szenátorjelölt és Márton Árpád képviselőjelölt Bacon község lakóival találkoznak.
Tisztújítás Kézdivásárhelyen
Oktatással foglalkozó szakpolitikusként kíván dolgozni, ha megszerzi az emberek bizalmát – mondta Bokor Tibor az RMDSZ kézdi- és orbaiszéki szenátorjelöltje a Szövetség kézdivásárhelyi szervezetének tisztújító gyűlésén.
“Tisztességgel, becsülettel és mértéktartással próbáltam az iskolát képviselni, talán éppen ezért biztattak sokan, hogy induljak a választásokon” – mondta bemutatkozójában a szenátorjelölt. Bokor szerint minél hamarabb el kell indítani a tanügyi decentralizációt, hiszen jelenleg egy iskolaigazgató alkalmazhat portást, de pedagógust nem – szemléltette a szenátorjelölt a jelenlegi tanügyi rendszer visszásságait. Mint mondta, sokat beszélünk a román nyelv oktatásáról is, de sajnos Bukarestbe érve általában elfelejtik, hogy mit ígértek, a szenátorjelölt ezzel az államfőre utalt, aki a fővárosban már nem vállalta Kovásznán hangoztatott véleményét, mely szerint másképp kellene a magyar gyerekeknek a román nyelvet oktatni.
Olosz Gergely képviselő beszámolt arról, hogy képviselői irodáját máris sokan felkeresték, így tudja, hogy melyek a kézdiszékiek problémái. “Az egyik legnagyobb gond, hogy Brassó vonzáskörzetében vagyunk és ez egyelőre hátrányos helyzetet teremtett. De nekünk ebből előnyt kell kovácsolnunk. Kézdi és környéke mindig erős volt kiszolgáló iparban, ezt a hagyományt kell felújítanunk és elsősorban a férfi munkaerőre számító egységeket kell idevonzani” – mutatott rá a Szövetség Kézdiszéki jelöltje. Olosz a kistermelőket sem felejtette el, beszámolt arról, hogy Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala közösen Kovászna megyei önkormányzatával Szépmezőn létrehoz egy, mórahalmi mintára egy agráripari parkot, amely a gazdáktól vásárolna fel termést. “Én javasoltam, hogy ne csak felvásároljuk, csomagoljuk és értékesítsük a terményt, hanem ősszel adjunk vetőmagot és műtrágyát is a gazdáknak, mert akkor következő évre a termés is minőségibb lesz és ez nagyobb segítség a kistermelőknek” – magyarázta a kézdiszéki képviselőjelölt.
Összességében olyan jelöltekre van szüksége Kovászna megyének, akik eredményesen akarnak dolgozni a törvényhozásban és szerintem Bokor Tibor és Olosz Gergely ilyen szenátora, illetve képviselője lesz Háromszéknek – hangsúlyozta Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
“Mi kicsit másképp beszélünk, kicsit kiestünk a Kárpát-medencéből, de testvérek vagyunk. Arra kérem önöket, hogy vegyenek számba minket is” – fogalmazta meg a csángómagyarok üzenetét Benke Pavel, a Bákói RMDSZ elnöke.
A kézdivásárhelyi RMDSZ tisztújító gyűlésén felmerült a tömbmagyarság felelőssége is, hiszen az új választási törvény szerint, a székelyföldi településeken nagy számban leadott szavazatok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szórványmegyék jelöltjei is parlamenti képviselettel rendelkezzenek.
Az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének új elnöke István Zoltán lett. A 32 éves fiatal vállalkozó elmondta, hogy elsősorban az együttműködést tartja a legfontosabbnak, mert csak úgy lehet eredményesen dolgozni a közösség érdekében.
Könyvbemutatón vett részt Csoma Botond képviselőjelölt
Festmények, szobrok, örmény kultúra, jelmez, ének és könyv. Mindez a kolozsvári Bánffy-palotában rendezett könyvbemutatón. A Pacsirtavár címet viselő, örmények elleni népirtásról szóló szépirodalmi mű Antonia Arslan nevéhez fűződik, aki könyvén kívül jelenlétével is megtisztelte a kolozsváriakat.
A regény, az olasz nemzetiségű írónő örmény gyökereiből meríti történetét, ahogy ezeket nagyszülei elmesélték neki fiatal korában. A cselekmény az örmény genocídiumot ragadja meg, amint két fiatal testvér, az írónő nagyapja és fivére átélték. A könyv világszerte nagy népszerűséget élvez, több nyelvre is le lett lefordítva és megjelenése után elnyerte a Capiello-díjat, valamint a P.E.N. Club díjat 2005-ben.
Az eseményen Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári képviselőjelöltje is jelen volt. A tömegbe elvegyülve figyelemmel követte a könyv kitalálásának és megírásának történetét, majd ő is kiállta a hosszas sort, hogy aláírathassa saját Pacsirtavárpéldányát.
A képviselőjelölt elmondása szerint először az örmény népirtás témájával Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja című művében szembesült, és szorosan kötődik szívéhez a téma, ugyanis apai részről nagymamája örmény származású volt. „A politikusoknak és más közéleti szereplőknek mindent meg kell tenniük, hogy ilyen genocídiumok semmiképpen ne ismétlődhessenek meg a jövőben.” – fejezte be gondolatát Csoma Botond.
Jakab Elek emléke előtt tiszteleg a Szeben megyei magyarság
Jakab Elek (1949-2008) emléktáblát állít a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szeben megyei szervezete. Az emlékplakett leleplezésére ma, november 14-én, 18 órakor kerül sor a medgyesi Millennium Házban.
Jakab Elek 1949. október 9-én született Medgyesen, építészmérnöki végzettséggel rendelkezett.
Az RMDSZ Szeben megyei szervezetének alapító tagja volt, négy éves megszakítással, 1990 óta vezette a megyei szervezetet. Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának tagjaként aktív szerepet vállalt a Szövetség országos testületeinek munkájában is. 1990-től 2004-ig medgyesi önkormányzati képviselő, 1992 és 1996. között a város alpolgármestere, több évig főépítésze, 2005-től pedig az Országos Földgáz Társaság, a Romgaz Rt. vezérigazgatója volt.
Jakab Elek az 1989-es rendszerváltás előtt is sokat tett a szórványban élő magyar közösségek ügyéért, és vállalta az ezzel járó meghurcoltatásokat. A nyolcvanas évek második felében megalakította a medgyesi Szabadegyetemet, amely akkoriban a helyi magyar értelmiség együttgondolkodásának egyedüli fóruma volt. 1990-ben döntő szerepet játszott a magyar tannyelvű medgyesi Báthory István Általános Iskola létrehozásában, a nevéhez fűződik a medgyesi magyarság szellemi, kulturális központjának számító Milleniumi Ház felépítése is.
A magyar közösségért végzett áldozatos munkájának elismeréseként az RMDSZ 2005-ben Ezüstfenyő Díjban részesítette.
2008 szeptember 29-én a medgyesi helyi tanács „Tiszteletbeli Polgár- post-mortem” címmel tüntette ki.
Szeben megyei Magyar Napok – 10. alkalommal
Orth István nagyszebeni grafikus kiállításának megnyitójára kerül sor ma, november 14-én a medgyesi Millenium Házban. A tárlat a 10. alkalommal sorra kerülő Szeben megyei Magyar Napok részét képezi, amelynek főszervezője A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar közművelődési Egyesület Szeben megyei szervezete. A november 14-16 között zajló rendezvénysorozat gazdag, színvonalas programot kínál mindenkinek.
November 15-én, szombaton előbb a gyermekeknek biztosítanak a szervezők tartalmas kikapcsolódási lehetőséget: 12 órától a városi Művelődési Házban fellép a kolozsvári PuckBábszínház, a marosvásárhelyi Táncművészeti Iskola tánckara, a nyárádszeredai Bekecs zenekar, de színpadra lépnek a balázstelki, kiskapusi, küküllőalmási, erzsébetvárosi és medgyesi iskolásokis. Itt jutalmazni fogják a tanulmányi versenyeken jó eredményt elért tanulókat, ugyanakkor díjazzák a kimagasló sportteljesítményt elért diákokat is.
Ugyancsak szombaton, 20 órától kerül sor a hagyományos Őszi Kosaras Bálra a medgyesi Automecanica étteremben.
Vasárnap, november 16-án, 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Spíró György: „Prah” című vígjátékát mutatja be a Traubecht városi kultúrházban.
Újabb képviselői irodát nyit Winkler Gyula
Winkler Gyula, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti képviselője irodát nyit Medgyesen, a helyi Millenium Házban. A képviselői iroda ünnepélyes megnyitójára ma, november 14-én kerül sor, 18.30 órakor.

