RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. november 10., hétfőehivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 3998. szám, 2. kiadás
Tartalom:
*** Kelemen Hunor a Duna Tv Közbeszéd című műsorában
*** Borbély László a Realitatea tévében
*** Verestóy Attila kampánykörúton
*** A tizenharmadik nyugdíjt megbírná a költségvetés
*** Tájékozódni ment Szatmárra a főkonzul
*** Kampányhírek röviden
Kelemen Hunor a Duna Tv Közbeszéd című műsorában
*** Ma 22.45 órakor a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának vendége lesz az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Borbély László a Realitatea tévében
*** Borbély László, az RMDSZ marosvásárhelyi képviselőjelöltje kedden este háromnegyed 10-től a Realitatea televízió meghívottja. A beszélgetés témája a Regionális Operatív Program, a fiataloknak épített lakások, valamint a kétnyelvűség.
*** A tizenharmadik nyugdíjt megbírná a költségvetés
*** Borbély László szorgalmazza a 13. nyugdíj bevezetését és a kisnyugdíjak nagyobb arányban történő növelését. Az RMDSZ marosvásárhelyi képviselőjelöltje kijelentette: bár az utóbbi négy évben jelentős nyugdíjemelést alkalmaztak, még mindig sok a kisnyugdíjas. „Ez nem egy populista javaslat. A kisnyugdíjasok nemcsak hogy megérdemlik, hanem rá vannak utalva a 13-dik nyugdíjra. Ennek kifizetését megbírná a költségvetés” – jelentette ki. Borbély László hozzátette: mindkét kezdeményezést támogatni fogja képviselőként.
Verestóy Attila kampánykörúton
*** Azért indulok egy újabb szenátori mandátumért, mert szeretném jobbítani a Hargita megyében élők életét. Meggyőződésem, hogy minden falunak, közösségnek kell hogy jusson annyi pénz, energia, figyelem, amennyi jár neki – fogalmazott a hétvégén dr. Verestóy Attila, az RMDSZ szenátorjelöltje Hargita megye 2. számú választókerületében. A jelölt Bögöz, Béta, Dobó, Vágás, Szenterzsébet és Újszékely lakóival találkozott.
A személyes beszélgetések során Verestóy Attila azt mondta, a következő négy évben már arra kell figyelni, hogy a pénz a megye minden sarkába eljusson, hiszen célunk nem az, hogy egyik napról a másikra éljünk, hanem, hogy gyarapodjunk is. Vélemény szerint erre jó alkalmat kínál az autópálya megépítése is: ez a megvalósítás az itteni embereknek jobb és több munkát is jelent, ami szintén közelebb visz az anyagi biztonság megteremtéséhez. „Sokan mondták már, hogy Székelyföld Tündérkert, hát tegyük azzá!” – jelentette ki a szenátor.
„- Az élet itt nem olyan jó, mint amilyent az emberek érdemelnek, ezért kell ide beruházást, munkát, pénzt hozni. Nekem ez lesz a dolgom. Ne csak túléljünk, egyik napról a másikra, hanem gyarapodjunk is – jelentette ki a jelölt, majd kiemelte, hogy az erős parlamenti képviselet azért is fontos, mert meg kell védenünk magunkat. A széthúzás, a különszavazás, oda sodorhat minket, ahol ma a szlovákiai magyarság tart, hogy nincs helyük a kormányzásban, a magyar kisebbséget pedig atrocitások sora éri.
Tájékozódni ment Szatmárra a főkonzul
*** Tíz Szatmár megyei települést keresett fel múltheti körútján Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság frissen kinevezett kolozsvári főkonzulja. A körút egyes állomásain az RMDSZ képviselő- és szenátorjelöltjei is elkísérték, értékeléseik szerint jelzésértékű látogatásnak lehettek részesei.
Túl azon, hogy ez egy bemutatkozó látogatás, mutatott rá Varga Attila képviselőjelölt, bátran elmondhatom, hogy ez egy baráti látogatás is volt. Pozitív eredményt vár a látogatástól Günthner Tibor is. Az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének szenátorjelöltje meg van győződve arról, hogy az ilyen jellegű személyes kapcsolatok révén emberközelibb lesz a viszony a szatmári hatóságok és a főkonzulátus között.
A főkonzul programját annak minden állomásán nagy érdeklõdés kísérte, és a szoros menetrend ellenére is, lehetősége nyílt meglátogatni többek között az erdődi várat és az ákosi templomot is. A körút az ákosi ipari parknál folyatatódott, ahol Szilágyi, a jelöltekkel együtt az elsők között épülő gyárnál szerezhetett bővebb információkat a beruházásról. Túrós Lóránd képviselőjelölt a helyszínen elmondta, hogy a hasonló jellegű beruházások feltétlenül szükségesek, hiszen ezáltal több száz munkahely teremtődik a környékbeliek számára.
Megtisztelőnek találom a főkonzul látogatását, összegezett Erdei D. István RMDSZ-es képviselőjelölt, mindenképpen jó dolog hogy Szilágyi érdeklődik a szatmári ügyek alakulása iránt.
Kampányhírek röviden
*** Szamosújvári lakosként a választókörzetem lakóit, magyarokat és románokat egyaránt, szeretném képviselni a román parlamentben. Tanárként az anyanyelvű oktatás bővüléséért, fejlesztéséért szeretnék folyamatosan cselekedni, hiszen meggyőződésem, hogy itt, a szórványban ez a magyarként való megmaradás alappillére – mondta Fodor Zoltán, az RMDSZ képviselőjelöltje Kolozs megye Szamosújvár központú választókörzetében. A képviselőjelölt az elmúlt hét végén, Szamosújváron lezajlott szüreti bálon vázolta célkitűzéseit. –Céljaink megvalósítása érdekében november 30-án ismét össze kell fognunk, hiszen jövőt csak együtt, egységesen tudunk építeni – hangsúlyozta Fodor Zoltán. Az ünnepi rendezvényen jelen volt Sógor Csaba európai parlamenti képviselő és László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke is.
*** A Györgyfalvi negyed lakosaival találkozott vasárnap Csoma Botond, az RMDSZ képviselőjelöltje Kolozsvár 3. számú választókörzetében. A beszélgetések során sokan jelezték, a Pata utcai teherautó-forgalom egyre elviselhetetlenebb az ottani emberek számára. VálaszábanCsoma elmondta: RMDSZ képviselőként – még akkor is ha az infrastrukturális beruházások nem tartoznak a parlament közvetlen hatáskörébe – mindent meg kell tenni, hogy a kormány elkülönítse a szükséges pénzalapokat a kolozsvári terelőutak megépítésére. -Ezért is nagyon fontos, hogy az RMDSZ újra kormányra kerüljön, de ennek alapfeltétele az erős parlamenti képviselet, és ezért november 30-án minden szavazatra szükség van – mutatott rá az RMDSZ fiatal képviselőjelöltje.
*** Máramaros magyarsága mindig biztosította parlamenti képviseletét, november 30-án is mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy jelen legyen a bukaresti törvényhozásban – fogalmazott Kovács Richárd a szamosardói szüreti bálon. Az ünnepi rendezvényen jelen voltak az RMDSZ Nagybánya területi képviselő- és szenátorjelöltjei: Bónis István, Vicsai János, Vida Noémi, Kovács Richárd és Miklós Csaba. A Szövetség képviselői az erdélyi magyarok bölcsességéről beszéltek, akik mindig tettek azért, hogy az őket érintő döntések meghozatalában ők is részt vegyenek.
*** A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik kiemelt célja a romániai magyar oktatás minőségének folyamatos növelése. Az e téren kifejtett munka újabb látványos eredménye, hogy Désházának ma európai normáknak megfelelően felújított iskolája van – mondta Seres Dénes vasárnap, az RMDSZ Szilágy megyei képviselőjelöltje, azon az ünnepségen, amely keretén belül a Szilágy megyei településen átadták az igényesen restaurált és felszerelt iskolaépületet. Seres Dénes úgy fogalmazott, ez újabb bizonyítéka annak, hogy az RMDSZ tesz azért, hogy a vidéki gyerekek ugyanolyan körülmények között tanulhassanak, mint városi társaik, ugyanakkor bejelentette, Désházának nemsokára új óvodája is lesz, amiről nem beszélhetnénk, ha a Szilágy megyei, és az egész erdélyi magyarság nem rendelkezne erős önkormányzati, parlamenti és kormányzati képviselettel.
*** Az összefogás újabb kimagasló eredménye, hogy 36 év után ismét állni fog Zilahon a Turulmadár szobra – fogalmazott Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei képviselőjelöltje vasárnap Zilahon. Itt ünnepi istentisztelet keretén belül került sor a Turulmadár új szobrának bemutatására, miután 1972-ben a titkosrendőrség eltávolította és megsemmisítette a városban álló műalkotást. A bemutatón, a több mint 500 fős ünneplő közönség mellett, jelen voltak Seres Dénesés Kovács Irénke képviselőjelöltek, Fekete Szabó András és Csutak Nagy László szenátorjelöltek. Ünnepi beszédében Seres Dénes hangsúlyozta, ahhoz, hogy ápoljuk hagyományainkat, szellemi, kulturális örökségünket, visszaszerezzük javainkat és új értékeket teremthessünk, együtt kell folytatnunk a megkezdett munkát.
*** Szenczi Bianka, az RMDSZ képviselőjelöltje Kolozsvár 2. körzetében és önkéntesei közel 80 családot kerestek fel a hétvégén a kolozsvári Hajnal negyed Viilor és Csillagvizsgáló utcáin, valamint a monostori Mehedinţi utcán. Az RMDSZ képviselőjelöltje a találkozókat követően elmondta, többen megerősítették, a romániai magyar közéletben szükség van a fiatalságra, a fiatalos lendületet és tenni akarást mindenképpen pozitívan ítélik meg azok a választók, akik generációváltást szeretnének a közképviseletben.
*** Százhetvennyolc olyan idős személy él a Kászonokban, aki már betöltötte nyolcvanadik életévét. Őket köszöntötték vasárnap délután Kászonújfaluban. Gyerkó László, az RMDSZ szenátorjelöltje köszöntőbeszédében elmondta: a mindennapok biztonsága megteremtéséhez tartozik a méltó körülmények között való megélhetést biztosító nyugdíjak biztosítása. Hozzáfűzte: a politikusoknak azon kell dolgozniuk, hogy az idős emberek méltóságban tölthessék nyugdíjas éveiket.
*** A föld-visszaszolgáltatás elmaradása az egyik legnagyobb gond a Brassó megyei Halmágy lakosai számára. Ez derült ki vasárnap, amikor Gergely János, az RMDSZ szenátorjelöltje és Markó Attila, a Szövetség képviselőjelöltje a fogarasi körzetben a helyi lakosokkal találkoztak. A jelöltek itt hangsúlyozták, november 30-án azért is el kell menni szavazni, hogy a még vissza nem szolgáltatott magántulajdont, földeket vissza lehessen szolgáltatni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek ez az elkövetkezőkben is egyik fontos célkitűzése lesz – mutatott rá Gergely János és Markó Attila.
*** Az RMDSZ által elért eredményeket, valamint az elkövetkező évekre kitűzött céljait ismertették tegnap Botfalu-gyártelepen a Szövetség hétfalusi körzeti képviselőjelöltjei, Nádudvary György és Tóth Sándor. A helybéliekkel való beszélgetések során az RMDSZ jelöltjei a novemberi parlamenti választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozták, mint mondták, ez az alapfeltétele annak, hogy értékeinket megőrizzük, ugyanakkor folyamatosan növeljük életszínvonalunkat, egyre jobbá tegyük életkörülményeinket itthon.
***Minden magyar szavazat számít, akár szórványból, akár tömbmagyarságból származik az, hiszen minden RMDSZ-re leadott szavazat erősíti a romániai magyarság országos képviseletét – hangsúlyozta Székely Emese, az RMDSZ képviselőjelöltje Beszterce-Naszód megye 2 számú választókerületében, vasárnap Magyarnemegyén. A Szövetség jelöltje itt előbb istentiszteleten, majd a helyi szervezet közgyűlésén vett részt. Székely Emese itt rámutatott: meg kell őriznünk erős parlamenti képviseletünket, hogy súlyunk legyen a megkötendő kormánykoalícióban, melynek feltétlenül tagja kell lennünk, ha folytatni akarjuk az elkezdett munkát, ha tovább tenni akarunk közösségeink gyarapodásáért.

