RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. március 9., vasárnap
elhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 3794. szám
Vannak jó modellek, lesznek sikeres programjaink!
Véget ért az RMDSZ Regionális Önkormányzati Konferencia
Érdemes volt eljönni Zsombolyára, mert egymástól, kötetlen könyezetben tanulhatjuk a legtöbbet – ez volt a résztvevők általános véleménye a március 7-8-én szervezett RMDSZ Regionális Önkormáyzati Konferencia zárásakor. A másfél napos rendezvényen az ország kilenc megyéjéből, elsősorban a határ mentéről, mintegy 100 polgármester és helyi választott vett részt – annak ellenre, hogy ebben az időszakban már nagyon sokhelyütt rangsoroló gyűlések is zajlanak a helyhatósági választások előészületeiként.
Pénteken a rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Markó Béla szövetségi elnök is. Délután Borbély László fejlesztési és középítkezési minister a 2007-2013 közötti időszakra érvényes Országos Fejlesztési Tervről, az önkormányzatok esélyeiről és az előttük álló kihívásokról szólt. A polgármesterekkel összhangban, az RMDSZ kormányzati alelnöke is a decentralizáció fontosságát hangsúlyozta, és jó példaként hozta fel a Regionális Operatív Programokat, amelyek esetében a döntéseket már nem központilag hozzák, hanem a fejlesztési régiókban. A pályázás folyamatáról egyébként a miniszter elmondta: A legfontosabb rész az első szakasz: maga a tervezés – és erre érdemes alaposan odafigyelni, mert ezen múlhat minden. Az operatív programok közül egyébként elsőként a regionális és a környezetvédelmi program indult be – ezek pontosan azok a tárcák, amelyeket az RMDSZ képviselői vezetnek.
Klárik László, a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség vezérigazgatója Vidék, fejlesztés, identitás címmel tartott előadást, hangsúlyozva: úgy kell fejlesztenük, hogy közben megőrizzük identitásunkat. Figyelni kell az integrált, több területre kiterjedő tervekre, valamint a kistérségek pályázataira, mert ezek támogatási kerete jóval nagyobb, mint az önkormányzatoké egymagukban. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv teljes támogatási kerete 10 milliárd euro (ebből 8 milliárd uniós pénz, 2 pedig Románia hozzájárulása). Ha figyelembe vesszük, hogy Romániában alig 450 községben létezik teljes közművesítés, akkor ez egyértelműen azt jelenti, hogy a vidékfejlesztési programok minden szeletét maximálisan ki kell használnunk – mondta a vezérigazgató.
A konferencián több önkormányzati bemutatóra is sor került, azzal a céllal, hogy a polgármesterek és tanácsosok átvegyék egymás sikeres példáit. Az első napon a Bihar Megyei Tancs képviseletében Szabó Ödön tancsos, a területi RMDSZ ügyvezető elnöke sikeresen működő saját pályázati rendszerükről beszélt. Szilágykraszna község polgármestere, Pop Imre a településfejlesztés eredményeit, a sokféle pályázati források kihaszálásának és ezek összehangolásának példáját mutatta be. A második napon Szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestere, Ilyés Gyula egy lakótelep felújítási programját ismertette, majd a házigazga, Kaba Gábor képeken mutatta be Zsombolya minden nevezetességét, amelyek egy részét pénteken a helyszínen is láthatták a vendégek.
– A két nap során egyértelműen láttuk: vannak sikeres kezdeményezéseink, rátermett polgármestereink, akik idén ismét jelöltetik magukat a tisztségre – és bízunk benne, hogy ismét győzni fognak – jelentette ki összegzésében Cseke Attila önkormányzati alelnök. – Felkészült embereink vannak: több olyan helyen is vezetünk, ahol nem vagyunk többségben, és reméljük, hogy ez így is marad. Ugyanakkor, a találkozó jó alkalom volt arra, hogy tájékoztassuk önkormányzatainkat az aktuális pályázati lehetőségekről, hogy konkrét tanácsokkal lássuk el őket azokkal kapcsolatosan, mert fontos, hogy megtanuljuk a sikeres pályázás titkait. Látszik, hogy polgármestereink és tanácsosaink sokat dolgoznak, de megvan az eredménye is: jó modelleket, ötleteket, tapasztalatokat mutattak be önkormányzataink. Lehet, hogy Kaba Gábor aggódik, mert a 15%-os zsombolyai magyarságnak nehéz lesz megtartani a többséget jelentő 9 tanácsosi helyet abban a tanácsban, amelynek ezelőtt két mandátummal még csak egyetlen RMDSZ-es tagja volt. Én mégis úgy látom, a Szövetség felészült a helyhatósági választásokra – mondta Cseke Attila, erőt és sok sikert kívánva mindenkinek a megmérettetéshez.
Az RMDSZ regionális önkormányzati konferenciája a 2008-as önkormányzati tevékenység elveire és céljaira vonatkozó zárónyilatkozat elfogadásával ért véget. Az alábbiakban közöljük a Zárónyilatkozat szövegét.
Nyilatkozat
Az önkormányzatok összefogásáról
az európai uniós pályázati lehetőségek kihasználásáért,
a magyar közösség megmaradásáért és modernizációjáért
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség önkormányzati választottjait tömörítő Regionális Önkormányzati Konferencia az európai uniós források ésszerű felhasználására és a hatékony érdekérvényesítés megvalósítására való tekintettel a következő elveket és célokat tartja irányadónak 2008 önkormányzati tevékenységében:
Zsombolya,
2008. március 8.
Sógor Csaba EP-képviselő fellép a keresztények üldöztetése ellen
Olimpia helyett vallásszabadságot
„Elfogadhatatlan, hogy napjainkban embereket keresztény hitük miatt bebörtönözzenek, megkínozzanak” – fejtette ki Sógor Csaba EP-képviselő, a Meghurcolt keresztény kisebbségek címmel, az Európai Parlamentben megtartott hétvégi szemináriumon. A Hannu TAKKULA finn és Szent-Iványi István magyar liberális európai parlamenti képviselők által közösen szervezett rendezvény célja volt felhívni a figyelmet a vallásszabadság jogának megsértésére a világ különböző országaiban.
Az előadásokat követő megbeszélésen Sógor Csaba kifejtette: „minden hasonló alkalom jó arra, hogy felhívjuk a figyelmet, Kínában több millió kereszténynek üldözetéssel telnek mindennapjai. Őket bármely csekélységért, akár egyszerű gyülekezésért is börtönbüntetés, kínzás fenyegeti.”
A tarthatatlan állapot orvoslásának egyik eszközeként az RMDSZ-es EP-képviselő a nyáron megrendezendő pekingi Olimpiai Játékokról való távolmaradás gesztusát említette. „Élsportolóktól nyilván nem várhatjuk el, hogy több éves felkészülés után bojkottálják a játékokat, de ezennel felkérem az Egyházak Világtanácsát, országok és politikai pártok jeles képviselőit, hogy távolmaradásukkal tolmácsolják a kultúrák és vallások dialógusa évének üzenetét” – foglalta össze Sógor Csaba.

