RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. március 6., csütörtök
elhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 3793. szám
Tartalom:
***RMDSZ Regionális Önkormányzati Konferencia Temes megyében
***Román-magyar egyezmény a hadisírokról
***Az európai kis- és közepes vállalkozások sürgetik a Doha-i Forduló nemzetközi sokoldalú tárgyalássorozat minél előbbi lezárását
***A Babeş-Bolyai Tudományegyetem közgazdász szakos hallgatóit fogadta Winkler Gyula Brüsszelben
***Hulladékszállítás – kihívás a romániai üzleti szféra számára
*** A kormány tevékenységét értékelte Borbély László Fehér megyében
***Lakásprogram a hidegvölgyi romáknak
***Borbély László részt vesz A köztér, mint a párbeszéd színhelye című országos kollokviumon
*** Poszgraduális ifjúsági munkás képzés indul Brassóban
*** Kedvezményes tunéziai nyaralások romániai fiataloknak
*** Kovács Péter Fehér és Szeben megyében
*** OpenID-t használnának a közintézmények elektronikus szolgáltatásaihoz
***Aradon is felkészültek a választásokra
RMDSZ Regionális Önkormányzati Konferencia Temes megyében
***A Romániai Magyar Demokrata Szövetség regionális önkormányzati konferenciát szervez március 7-én és 8-án, a Temes megyei Zsombolyán. A rendezvényen mintegy száz, RMDSZ-színekben megválasztott polgármester és alpolgármester vesz részt az ország kilenc megyéjéből, azokról a vidékekről, ahol a magyarság számbeli kisebbséget alkot.
A találkozó két napján az operatív programokról lesz szó. Előadást tart Borbély László fejlesztési, középítkezési és területfejlesztési miniszter, Derzsi Ákos, a Munka- és Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium államtitkára, valamint Klárik László, a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség vezérigazgatója. A konferencián (pénteken) részt vesz Markó Béla szövetségi elnök, valamint (szombaton) Kelemen Hunor ügyvezető elnök is. Házigazda Cseke Attila önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök, valamint Kaba Gábor, Zsombolya város polgármestere.
Pénteken 16 órakor, Markó Béla szövetségi elnök sajtótájékoztatót tart a konferencia helyszínén, ezt megelőzően, 13.30-kor, a polgármesteri hivatalban, Pro Jimbolia díjat adnak át az elnöknek.
A program részeként néhány önkormányzat – a Bihar Megyei Tanács, Szatmárnémeti és Szilágykraszna község – képviselője ismerteti az általuk sikeresen elindított programokat, az azokhoz kapcsolódó szervezési és gyakorlati tapasztalatokkal együtt. Emellett, a házigazda polgármester a helyszínen bemutatja a város nagyobb megvalósításait, befektetéseit.
Az RMDSZ legutóbb tavaly szeptemberben szervezett hasonló (akkor országos) találkozót Kolozsváron, ahol háromszáz RMDSZ-es választott vett részt a konferencián. A mostanit pedig várhatóan újabb regionális konferencia követi majd, a Székelyföldön.
Román-magyar egyezmény a hadisírokról
***Az idegen országban elesett katonáknak és a civil áldozatoknak is joguk van a méltó nyughelyhez, sírjuk ápolásához – ez az alapelve annak a kormányközi egyezménynek, amelyet csütörtökön írt alá Románia védelmi és a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere.
– A hadisírok jogi helyzetét szabályozó egyezmény aláírását a harmadik együttes román-magyar kormányülésre terveztük, de Nagyszebenben procedurális okokból nem lehetett ezt megejteni – nyilatkozta Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes, az együttes kormányülések romániai szervezője.
Az államtitkár elmondta, román oldalon a Kormányfőtitkársághoz tartozó Hősök Kultuszának Országos Hivatala, magyar oldalon pedig a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete tárgyalta meg az egyezményben foglaltakat – és mindenkori végrehajtásáért is ez a két intézmény felelős. A mai aláírással 1994 óta tartó folyamat zárult le. Az egyezmény értelmében a két ország kölcsönösen gondozza a területén lévő világháborús sírokat, a másik fél világháborús emlékműveit, biztosítja állandó, zavartalan látogathatóságukat és amennyiben újabbak felállítását igénylik, ingyen bocsátja rendelkezésre a szükséges parcellát. Ugyanakkor, ha az igény felmerül, megtesz mindent azért, hogy az elesettek földi maradványait hazavihessék újratemetésre.
– A háború áldozataira vonatkozó, 1949-ben megkötött Genfi Egyezmény (és kiegészítései) szellemében, Románia 1996 óta három szerződést kötött a hadisírok gondozásáról: a Német Szövetségi Köztársasággal, az Orosz Föderációval és a Szlovák Köztársasággal. A Magyar Köztársasággal kötött mostani egyezmény meghatározatlan időre szól, és a belső elfogadási procedúrák teljesítéséről szóló diplomáciai értesítés után léphet érvénybe. Az egyezmény megszületése a két ország közös érdeke volt: hivatalos statisztikák szerint mintegy 150.000 román katona nyugszik Európa és Ázsia 30 országában, ezek közül 16.000-re becsülik a Magyarország területén elesettek vagy a világháborúk utáni fogságban ott elhunytak számát. Ugyanakkor a második világháborúból 4136 magyar hősről tudnak, az első idején pedig több mint 2000 Osztrák-Magyar Monarchiabeli katona esett el Románia területén. Az egyezmény egyik első és konkrét következménye, hogy közülük megállapítható lesz: hányan voltak valóban magyarok, illetve a román hősi halottak becsült számát is pontosíthatja majd a két fél – magyarázta Cseke Attila.
Az európai kis- és közepes vállalkozások sürgetik a Doha-i Forduló nemzetközi sokoldalú tárgyalássorozat minél előbbi lezárását
***Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő volt a moderátora szerdán, március 5-én, annak a Brüsszelben szervezett megbeszélésnek, amelyen az Európai Bizottság képviselőjének jelenlétében az európai kis- és közepes vállalkozások szervezetei külkereskedelmi problémákat vitattak meg. A kis- és közepes vállalkozások képviselői kifejezésre juttatták, hogy az európai cégek versenyképességének javítása érdekében kulcsfontosságú, hogy a nemzetközi kereskedelmi szabályozási keret egyszerű és előrelátható legyen, és ennek érdekében minél hamarább eredményesen le kell zárni a Doha-i tárgyalássorozatot.
Winkler Gyula elmondta a megbeszélésen, hogy számos EU-tagállamban továbbra is jelentős az ipari ágazat, és nem feltétlenül szükséges ezeket az iparágakat erőszakosan szolgáltatói ágazattá alakítani, hanem a gazdasági tendenciáknak megfelelően fog majd az átállás megtörténni. Ebbe a kategóriába tartozik Románia is.
„A Világkereskedelmi Szervezet a jövőben tovább kell azon dolgozzon, hogy a nemzetközi kereskedelmi szabályozás egyre átláthatóbb és kiszámíthatóbb legyen, mivel a kis- és közepes vállalkozásoknak nem mindig van arra kapacitásuk, hogy a szabályozást ismerjék és gazdasági tervezésüket ehhez időben igazítsák” – mondta Winkler.
A rendezvényt szervező SME Union, a Kis- és Közepes Vállalkozások Európai Egyesülete az Európai Néppárt gazdasági szervezete, több mint 70 képviselő tagja az SME Circle-nek, amely az SME Union Európai Parlamenti szervezete.
Az Eurocommerce európai kereskedelmi szervezet, tagjai 29 ország kereskedelmi föderációi.
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem közgazdász szakos hallgatóit fogadta Winkler Gyula Brüsszelben
***Huszonöt tagú, erdélyi magyar fiatalokból álló látogatócsoportot fogadott Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő Brüsszelben a hét folyamán. A csapat betekintést nyerhetett az Európai Parlament tevékenységébe, működésébe, valamint meglátogatta a Régiók Bizottságát is.
Winkler Gyula az Európai Parlamentben köszöntötte vendégeit, kiemelve: nem véletlen, hogy a csoportban túlnyomórészt kolozsvári közgazdász hallgatók vannak, ugyanis Erdélynek szüksége van jól felkészült gazdasági szakemberekre. „Ez különösen fontos, hiszen az Európai Unió elsősorban gazdasági unió és ahhoz, hogy Erdélyben versenyképes társadalom alakuljon ki, ismerni kell az európai intézményrendszer működési mechanizmusát”.
Az ilyen jellegű látogatásoknak az a célja, hogy a fiatalok megismerhessék az Unió legfontosabb intézményeit, hogy felismerjék, milyen lehetőségeket kínál a csatlakozás – mondta a képviselő. „Az Európai Unióban szakértőként is lehet dolgozni, szeretném, ha az erdélyi magyar fiatalok is látnának kihívást ebben, hiszen az itt nyert tapasztalatokat otthon hasznosítani lehetne” – magyarázta Winkler Gyula. A képviselő felhívta a figyelmet, hogy kabinetjében is lesz lehetőség áprilistól gyakornoki munkát végezni.
„Ősszel az EP-kampányban sokszor elhangzott, hogy Brüsszel nincsen messze, remélem vendégeim is meggyőződtek arról, hogy tényleg nincs mesze. Ma már mobilis világot élünk, de én hiszek abban, hogy tudásunkat haza kell vinni” – mondta Winkler Gyula.
Hulladékszállítás – kihívás a romániai üzleti szféra számára
***- Egy ország civilizáltságát leginkább településeinek tisztasága tükrözi. Ha ezt vesszük figyelembe, Romániát a legjobb indulattal sem nevezhetjük civilizált országnak. Hatalmas hulladékmennyiséggel kell szembenéznünk. Évente csak 19.000 tonna egészségügyi hulladék keletkezik, nem beszélve a 355,5 millió tonna bányaiparból, mezőgazdaságból és egyéb ipari tevékenységből származó hulladékról. Ha mindehhez hozzáadjuk a városokban keletkezett hulladékokat – 8,19 millió tonna-, az országban keletkezett hulladékmennyiség évente eléri a 364 millió tonnát – jelentette ki Korodi Attila környezetvédelmi miniszter március 6-án, Bukarestben, az Intercity Magazin szervezésében tartott, Hulladékszállítás – kihívás a romániai üzleti szféra számára elnevezésű szemináriumon.
Korodi kifejtette: figyelembe véve az évente keletkezett hulladékmennyiséget, a hulladékok szállítása nyilvánvalóan jövedelmezővé vált az utóbbi időszakban. De a szállítás növekedésével egyidőben nőtt a gazdasági szereplők által elkövetett törvénybe ütköző cselekedetek száma is. – A hulladékgazdálkodás kérdését egyformán felelőtlenül kezelik a közhatóságok, állampolgárok és szennyezők – hallhattuk a minisztertől.
A probléma megoldására a zöldtárca kidolgozott egy kormányhatározat-tervezetet, amely szigorúan szabályozná a hulladékszállítást. A jövőben pontosan tudnánk, ki, kitől, honnan, hová, kinek illetve milyen útvonalon szállítja a hulladékot, illetve a hulladék típusát is.
Veszélyes hulladékok esetében például a szállítónak az alábbi lépéseket kellene megtennie : engedélyt kell kapnia azon megyei környezetvédelmi ügynökségtől, melynek hatáskörébe tartozik az illető hulladékkezelő-állomás, a szállítási útvonalat pedig jóvá kell hagyja a Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége.
A kormányhatározat-tervezet értelmében, abban az esetben, ha valaki megszegi a jogszabályt, nemcsak pénzbírságot rónának ki, hanem elkoboznák a hulladékot illegálisan szállító járművet is.
A kormány tevékenységét értékelte Borbély László Fehér megyében
***Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter március 6-án a Fehér megyei hatóságok és decentralizált intézmények képviselőivel ismertette a minisztérium programjait, valamint az eddig elért eredményeket.
“ Sajnálatos módon a közbeszéd mindinkább a politikai botrányokról és nem a kormány eddigi teljesítményeiről beszél. A kormány intézkedései az elmúlt három évben jelentős eredményekhez vezettek a legtöbb területen: 2007-ben a bruttó átlagbér értéke 1730 lej volt, amely 2004 decemberéhez képest 77,8% százalékos növekedést jelent. A nettó átlagbér 1266 lej, 84%-kal több mint 2004-ben. A profitadó 25%-ról 16%-ra való csökkentése új munkahelyeket teremtett és a központi költségvetésbe befolyt többletpénzt nem elköltöttük, hanem újra befektettük. Ennek következtében a munkanélküliség mértéke 2007 decemberében elérte a 4,5 %-ot, mely 1990 óta a legalacsonyabb”- mutatott rá Borbély.
A fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter véleménye szerint a jelenlegi kormány kiemelt figyelemmel kezelte az infrastrukturális fejlesztéseket, jelentős pénzösszegeket fordított erre a célra a kormány költségvetéséből, valamint külföldi hitelekből. “ A kormány megértette a vidéki infrastruktúrafejlesztés fontosságát. Konkrét példákat tudok sorolni Fehér megyéből: a vízprogram keretén belül Fehér megye számára több mint 7 millió lej érkezett, ez ötszöröse a 2001-2004-es időszakban kapott pénzeknek. Az útjavításokra több mint 10 millió lejt utaltunk Fehér megyének, ez az összeg nyolcszorosa az előzi periódusban kapott támogatásoknak. Külön vidékfejlesztési programot indítottunk el, mely keretén belül 1000 község pályázott összesen 937 millió lejre ”– mondta Borbély László.
“A fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter rámutatott arra, hogy a kormánynak nehéz dolga volt 2005-ben, hiszen a súlyos árvízkárok enyhítése megterhelte az állami költségvetést. 2005-2007 között 1617 házat építettünk újra az Országos Lakásügynökség által, és további 15 árvíz által megrongált ház újjáépítést segítettük építőanyagokkal ”– összegzett a miniszter.
Lakásprogram a hidegvölgyi romáknak
***A Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium és Marosvásárhely polgármesteri hivatala március 7-én, pénteken, a polgármesteri hivatal székhelyén, két munkamegbeszélés keretén belül ismerteti a minisztérium romák lakhatásának javítását célzó programját a helyi érintett intézmények, valamint a hidegvölgyi roma közösség képviselőivel.
Az első, 9 órakor kezdődő találkozón jelen lesznek a polgármesteri hivatal, a roma ügyekkel foglalkozó megyei iroda, a tanfelügyelőség, a rendőrség és a gyerekvédelmi hatóság képviselői.
A második, 14.30-tól kezdődő találkozón a hidegvölgyi romák képviselői, a roma ügyekkel foglalkozó megyei iroda képviselői, valamint a romák helyzetének orvoslásával foglalkozó alapítványok képviselői vesznek részt.
A minisztérium által kezdeményezett és finanszírozott egyedi program értéke 250 ezer új lej, melyet az érintettek tanulmányok, metodológia és a konkrét lakhatás – rehabilitálási terv elkészítésére fordíthatnak.
Borbély László részt vesz A köztér, mint a párbeszéd színhelye című országos kollokviumon
***Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter március 7-én, 10 órai kezdettel részt vesz a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében tartandó, A köztér, mint a párbeszéd színhelye: Közigazgatás és honpolgár – interkulturális párbeszéd című országos kollokviumon.
Poszgraduális ifjúsági munkás képzés indul Brassóban
*** A Brassói Egyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának képviselőivel találkoztak az Országos Ifjúsági Hatóság (OIH) küldöttei. A tárgyalófelek egy olyan posztgraduális képzés elindításában állapodtak meg, amelynek alaptémája az ifjúságot érintő kérdések, problémák, illetve az ezekre megfogalmazható válaszok, megoldások.
Az ún. ifjúsági munkás szak a 2008-2009-es tanévben indul, és elsősorban azoknak szól, akik az ifjúság sajátos kérdéseivel szeretnének foglalkozni. Az egy éves szakosodás alatt az egyetemisták elméleti és gyakorlati képzésben részesülnek, ennek elvégzését elismerő oklevél fogja bizonyítani.
A szak tantárgyai között, többek között, projektmenedzsment, vállalkozói nevelés, karrier- és szervezési menedzsment, ifjúsági politikák, személyiség fejlesztő technikák, ifjúsági csoportokkal való foglalkozás szerepel.
Kedvezményes tunéziai nyaralások romániai fiataloknak
*** Bukarestben zajlott az a találkozó, amelynek keretében Kovács Péter, az Országos Ifjúsági Hatóság (OIH) elnöke, valamint a hatóság több igazgatója Saloua Bahri, Tunézia nagykövetével a Románia és Tunézia közötti, 2008-2009-as ifjúsági csereprogramról tárgyalt.
Kovács Péter elmondta, a megbeszélések eredményeként 2008 június elsején elindítják a két ország közötti ifjúsági csereprogramot, amelynek keretén belül a romániai és tunéziai fiatalok kedvezményesen nyaralhatnak a tunéziai, illetve a romániai tengerparton.
A találkozón ugyanakkor felmerült az OIH fiataloknak szóló nemzetközi turisztikai ajánlatainak bővítése is. Az afrikai diplomata javaslatára ez év áprilisában a tunéziai turizmussal és ifjúsággal foglalkozó tisztségviselők az OIH küldöttségével fognak e kérdés kapcsán kétoldalú megbeszéléseket folytatni.
Kovács Péter Fehér és Szeben megyében
*** Kovács Péter, az Országos Ifjúsági Hatóság (OIH) elnöke március 6-án, Nagyszebenben Benedek Zakariással, a szebeni RMDSZ elnökével, Nagyenyeden pedig a Szövetség Fehér megyei vezetőségével találkozott. A két találkozó fő témája a közeledő önkormányzati választásokra való felkészülés volt.
Gyulafehérváron Kovács Péter a Fehér megyei Ifjúsági Hatóság igazgatójával folytatott megbeszélést. Találkozójukon elsősorban a 2008-as év prioritásairól és ifjúsági programjairól egyeztettek.
OpenID-t használnának a közintézmények elektronikus szolgáltatásaihoz
***A Távközlési és Informatikai Minisztérium közvitára bocsátja az Országos Elektronikus Rendszerbe (SEN) belépő felhasználók (jogi és magánszemélyek) azonosítását szabályozó kormányhatározat-tervezetet. A jogszabály az OpenID protokollum elfogadását írja elő, amellyel bővíteni lehet a közintézmények elektronikus szolgáltatásait.
A tervezet azonosítási rendszerként a SEN és FGIE (Elektronikus Identitást Garantáló Szolgáltatók) között az OpenID protokollumot javasolja. Ez a protokollum nyitott, decentralizált és stabil rendszert jelent, amelyet ma már egyre több nagy cég is használ. A SEN által biztosított elektronikus szolgáltatások gyors fejlesztését teszi lehetővé, növeli a közintézmények hatékonyságát.
A jogszabálytervezet megtalálható a szaktárca honlapján, a www.mcti.ro címen. A módosítási javaslatokat március hatodikától számolva 30 napig lehet benyújtani.
Az OpenID egy nyílt, decentralizált, ingyenes keretrendszer felhasználóközpontú digitális identitásmenedzsmenthez. Az OpenID elképzelés abból indul ki, hogy az interneten bárki azonosíthatja önmagát egy webcím segítségével, pontosan úgy, ahogy a weboldalak is teszik, ugyanakkor minden regisztrálásnál ugyanezt a webcímet lehet használni.
Aradon is felkészültek a választásokra
***Tizenkilenc polgármester- és 220 tanácsos-jelölt értesítette az RMDSZ Arad Megyei Szervezetét, hogy indulni szeretne a helyhatósági választásokon.
Tóth Csaba, a megyei szervezet ügyvezető elnöke elmondta, a Szövetség polgármester-jelöltje Aradon idén is Bognár Levente lesz. A vidéki települések közül Tőzmiskén Haász Tibor, Kisiratoson Almási Vince, Nagyperegen Nagy Sándor, Vingán Sipos György, Nagyiratoson Horváth István, Fazekasvarsándon Miszlay Ferenc, Sofronyán Sandu Piroska, Nagyszintyén Erdős Bálint, Zimándújfalun Kocsis József, Gyorokon Lőrincz István, Borosjenőben pedig Pataky Ildikó száll harcba a polgármesteri székért.
Arad önkormányzatába Bognár Levente (listavezető), Cziszter Kálmán, Faragó Péter, Nagy Gizella, Pénzes Gyula, Tóth Csaba és Túsz Ferenc tette le jelentkezését, itt a sorrendet, szavazás útján a küldöttgyűlés május 29-én dönti el. Mivel az RMDSZ 17 jelöltet tesz az aradi listára, a további tagok felkérés alapján lesznek rajta.
A megyei önkormányzatba Király András (listavezető), Albert László, Bognár Erzsébet, Bölöni György, Búza Gábor, Faragó Péter, Nagy István, Sipos György és Tóth Csaba jelentkezett. Őket a megyei választmány április 5-én hallgatja meg.

