RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. június 1., vasárnapelhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 3865. szám, 3. kiadás
Az RMDSZ továbbra is megkapta a bizalmat a saját közösségétől
***Az exit-poll eredmények azt mutatják, hogy legalább két megyében – Hargitában és Kovásznában – az RMDSZ jelöltjei nyerték el a megyei tanácselnöki tisztséget – mondta vasárnap este Marosvásárhelyen Markó Béla, a Szövetség elnöke a romániai helyhatósági választások lezárulása után.
Az elnök azt követően nyilatkozott, hogy este kilenckor bezárták a szavazókörzeteket. Elmondta: az RMDSZ felkészült jelölteket küldött versenybe a helyhatósági választásokon, ezért bízik abban, hogy az RMDSZ továbbra is megkapta a bizalmat saját közösségétől. Rámutatott: reméli hogy beigazolódik az RMDSZ által a választások előtt készített közvélemény-kutatás, amelynek eredményei szerint az RMDSZ a magyarok voksainak 76 százalékát, a MPP pedig 12 százalékát szerzi meg.
Hozzátette, elsősorban nem magyar-magyar verseny volt, Romániában ugyanis ennél sokkal fontosabb a román és a magyar jelöltek között zajló megmérettetés. Mint mondta, az RMDSZ mindenkinek ellenfele volt, aki modernizáció-ellenes, aki nem értette meg, hogy a következő négy év döntő lesz abban, hogy miként lehet európai szemléletet érvényesíteni Romániában. Mi nem egy párttal versenyeztünk, hanem egy szemlélettel – mondta az RMDSZ elnöke.
Rámutatott: voltak akik azt mondták, hogy a verseny serkenti a részvélt. Az alacsony részvétel viszont azt bizonyítja, hogy a verseny éppenséggel elbátortalanította az embereket, különösen, ha ez a verseny viszálykodást, veszekedést, negatív kampányt jelent. Az RMDSZ elnöke szerint emiatt sokan távolmaradtak a szavazástól. Bízik abban, hogy azok számára, akik viszálykodást, megosztást szítanak, jó lecke lesz ez a választás.
Közölte, számos helyről jeleztek rendellenességet, ám legtöbb választási kihágás Marosvásárhelyen volt.
Borbély László nem számít második fordulóra
***Borbély László pár perccel a szavazóurnák bezárása után kijelentette: biztos benne, hogy megnyerte a választásokat. Az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje a sajtónak nyilatkozva megköszönte a marosvásárhelyieknek, „legjobb tanácsadóinak” hogy bizalmat szavaztak neki.
Borbély László hangsúlyozta: már csütörtökön figyelmeztette a sajtót ara, hogy egyesek csalni próbálnak a szavazáskor. „Szombat reggeltől többszáz plakátot helyeztek ki a városban, a rendőrség szeme láttára járkáltak hangosbemondókkal felszerelt autók, arra szólítva fel a választókat, hogy voksukkal azt a személyt támogassák, aki 8 éve polgármestere a városnak. Aki nyolc évet polgármestere VOLT a városnak. Arról nem beszélve, hogy szintén a rendőrök szeme láttára ellopták egy filmes kameráját, és az exit pollt amatőrök végzik” – jelentette ki az RMDSZ polgármesterjelöltje.
Borbély László szerint „egyesek nem tudnak veszíteni”. Hozzátette: biztos benne, hogy megnyerte a polgármester-választást, és a két órával későbbi eredmények ezt megerősítik majd, még akkor is, ha a STII TV által rendelt exit-poll eredményei nem ezt mutatják. „A marosvásárhelyieknek nem vágyakra van szükségük, hanem egy hiteles polgármesterre” – mondta.

