RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. július 21., hétfő
elhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 3904. szám
Tartalom:
*** Az RMDSZ a legkiegyensúlyozottabb politikai szervezet Romániában
*** Nem szabad 2013-ig halasztani a régiók újraszervezését
*** Ülésezett a Hunyad Megyei Képviselők Tanácsa
*** Választási előkészületek Szilágy megyében
*** Ülésezett a kis- és közepes vállalkozásokat támogató román-magyar munkacsoport
Az RMDSZ a legkiegyensúlyozottabb politikai szervezet Romániában
– Az RMDSZ továbbra is a legstabilabb, legkiegyensúlyozottabb politikai szervezet Romániában, és ez annak tulajdonítható, hogy a szövetség valamennyi politikai ideológiát magába foglalja, de annak is köszönhető, hogy a belső reformot a fiatalítás révén hajtotta végre – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök hétfőn, az Országos Ifjúsági Hatóság constinesti nyári egyetemén, utalva a Vip folyóirat által nemrég az RMDSZ számára odaítélt díjra: a lap megállapítása szerint a Szövetség a legstabilabb romániai politikai alakulat. A szövetségi elnök arra emlékeztetett, hogy az RMDSZ-nek két minisztere is az ifjúsági mozgalomból került kormányzati pozícióba, és nagyon sok fiatal dolgozik államtitkárként vagy más kormányzati tisztségben.
Markó Béla úgy értékelte, az RMDSZ meghatározó szerepe a román politikai életben annak is köszönhető, hogy kiegyensúlyozott kapcsolatot alakított ki a román pártokkal már a kilencvenes évek elejétől, a konfliktuskezelést pedig sikerült bevinnie az utcáról a parlamentbe, és a párbeszéd útját választva sikerült számos kérdést ilymódon megoldani. A szövetségi elnök rámutatott arra is, hogy miközben olyan, a magyar közösség számára fontos célkitűzéseket sikerült megvalósítani, mint az anyanyelvű oktatás vagy a magyar nyelv használata a közéletben, az RMDSZ jelentős módon hozzájárult az ország általános problémáinak megoldásához, és ezáltal az ország NATO- és EU-csatlakozásához is.
Előadásában az elnök bírálta Románia jelenlegi regionális felosztását, rámutatva arra, hogy a jelenlegi megyéket ezelőtt negyven esztendővel alakították ki, figyelmen kívül hagyva a gazdasági, etnikai, történelmi szempontokat. Álláspontja szerint két lehetőség van e tekintetben: kisebb megyéket kell kialakítani vagy meg kell tartani a jelenlegi megyéket és több, hatékonyabb fejlesztési régiót kellene létrehozni – hangsúlyozta.
Az új választási rendszer kapcsán elmondta, a megrajzolt egyéni körzetek biztosítani fogják ugyan az arányos képviseletet, de az RMDSZ-en kívül egyik politikai szervezet sem tudja megjósolni, hogy mely körzetben sikerül biztosan mandátumot szereznie.
Kérdésre válaszolva, Markó Béla elmondta, hogy az RMDSZ csakis egy alapos értékelés után dönti majd el, hogy állít-e államelnökjelöltet a jövő évi választásokon. Mint mondta, ezidáig azért volt indokolt a jelöltállítás, mivel a parlamenti választásokat az elnökválasztással egyidőben szervezték meg, ilymódon a jelölt hozzájárulhatott a szervezet programjának népszerűsítéséhez, ezúttal azonban más a helyzet.
A rendezvényen jelen volt Kovács Péter ügyvezető alelnök, az Országos Ifjúsági Hatóság elnöke, aki házigazdaként elégedetten nyugtázta: annak ellenére, hogy a közvéleményben negatív kép van a politikusokról, a fiatalokat nem sikerült teljes mértékben „elijeszteni” a politikától, a nagyszámú közönség érdeklődéssel hallgatta a meghívottak előadásait, a fiatalok vitát kezdeményeztek és előítéletmentesen próbáltak ismerkedni a politikával.
Nem szabad 2013-ig halasztani a régiók újraszervezését
A régiók újraosztásáról szóló közvitát nem szabad 2013-ra halasztani, azonban az erre vonatkozó döntést az új parlament fogja meghozni – jelentette ki Winkler Gyula hétfőn, Déván tartott sajtótájékoztatóján.
„Az őszi parlamenti választás nem lehet indok arra, hogy kitoljuk a régiók újraszervezésének megvitatását. Ebben a közvitában nemcsak a politikai pártoknak, hanem a civil szférának, a társadalomtudósoknak, a helyi hatóságoknak és a sajtónak is részt kell vennie. Nagy körültekintéssel kell az új régiókat megrajzolni, hogy azok valóban hatékonyak legyenek” – magyarázta az európai parlamenti képviselő.
Az európai parlamenti képviselő emlékeztetett, hogy az RMDSZ már ősszel bemutatta elképzelését a régiók újraosztásáról és közvitát szorgalmazott.
Winkler szerint a politikusok egyénileg elismerik, hogy az RMDSZ javaslata időszerű és szükség van a régiók újraszervezésére, a hatáskörök letisztázásra, és hogy a régiókat választott testületek vezessék. De ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a politikai pártok még nem vállalják fel nyilvánosan, hogy elinduljon a közvita, amelynek eredménye majd az új törvényhez vezetne. „A jelenlegi régiók csak a megyék közti előnytelen rivalizálást segítik elő, és nem teszi lehetővé a regionális fejlesztési stratégia kidolgozását” – tette hozzá Winkler.
A sajtótájékoztatón Winkler beszámolt arról, hogy Borbély László brüsszeli látogatása alkalmával a romániai EP-képviselőkkel is találkozott. A miniszter tájékoztatta a képviselőket a Regionális Operatív Program keretében már leadott pályázatok helyzetéről.
Ülésezett a Hunyad Megyei Képviselők Tanácsa
Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke, európai parlamenti képviselő, szombatra hívta össze a Hunyad Megyei Képviselők Tanácsát a vajdahunyadi Magyar Házba.
Winkler Gyula a gyűlés elején ismertette a jelenlegi politikai helyzetet, kiemelve, hogy az RMDSZ készen áll a tárgyalásokra a Szövetségen kívüli politikai csoportosulásokkal. Winkler szerint az RMDSZ nyitott ajánlatot tett, figyelembe véve az önkormányzati választások eredményeit. „Hunyad megyében azonban nem lehet 85-15 százalékos arányról beszélni, hiszen a Szövetség megkapta teljes mértékben a magyar közösség, az egyházak és a civil szféra bizalmát” – magyarázta Winkler Gyula.
Az EP-képviselő elmondta, az RMDSZ 452 jelöltet indít országszerte, ebből tíz Hunyad megyei jelölt. „Hunyad megyében 3 szenátori, 7 képviselői egyéni választókörzetet jelöltek ki. Szórványközösségünk célja, hogy legyen egy képviselői mandátuma, erre példás összefogással és jó kampánnyal van esély” – jelentette ki Winkler. Szerinte az új választási törvény populista megfontolásból, politikai demagógiából született, viszont a kampányt megszervezésekor figyelembe kell venni az új jogszabályt és a szórványközösségeknek kedvezőtlen körülmények ellenére is be kell juttatni magyar képviselőket a törvényhozásba.
A szombati gyűlésen a Megyei Képviselők Tanácsa kijelölte a Megyei Választási Bizottság tagjait, és döntött arról, hogy augusztus 5. és 14. között teszik le a képviselő- és szenátor-jelöltek jelentkezési dokumentációjukat. A jelöltállító küldöttgyűlést szeptember 6-án tartják.
Választási előkészületek Szilágy megyében
Csóka Tibort, Varga Andrást és Bonczidai Csabát javasolta a Szilágy Megyei Választási Bizottságba az RMDSZ Szilágy megyei Képviselők Tanácsa. Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének Állandó Tanácsa ugyanakkor arról döntött, hogy a Megyei Jelölő Küldöttgyűlésre 2008. augusztus 22-én, 16 óra kezdettel, a zilahi polgármesteri hivatal tükörtermében kerüljön sor.
A megyei szervezet fenti döntéseivel eleget tesz a Szövetség Állandó Tanácsának július 11-i határozatának, amely értelmében július 15. és augusztus 3. között a Területi/Megyei Képviselők Tanácsa vagy a választmány kijelöli a Megyei Választási Bizottságot és meghatározza a megyei jelölő küldöttgyűléses előválasztások időpontját.
Ülésezett a kis- és közepes vállalkozásokat támogató román-magyar munkacsoport
A Magyar-Román Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság Kis- és Középvállalkozások Munkacsoportja 2008. július 17-én, Budapesten tartotta harmadik ülését. A román delegációt Csáka József, a Kis és Középvállalkozások, Kereskedelem, Turizmus és Szabadfoglalkozások Minisztériumának KKVkért felelős vezérigazgatója vezette.
A harmadik román – magyar közös kormányülés által meghatározott feladatokkal összhangban, a magyar fél tájékoztatást adott Pólus Programjáról, amelyen belül különös hangsúlyt fektet a klaszterekre, valamint az ezekkel foglalkozó támogatási programokra és pályázatokra. Bemutatásra kerültek a vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében, a gazdasági tárca által meghirdetett program keretében elért új eredmények is.
A román fél a sikeres vállalkozások felkészítését szolgáló „UNCTAD–EMPRETEC Románia” elnevezésű programról, a debreceni és nagyváradi egyetem között folyó együttműködéséről, valamint a kis- és közepes vállalkozások támogatását célzó romániai intézkedésekről tájékoztatott.

