RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. július 16., szerda
elhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 3900. szám
Három szintű fejlesztési polushálózat kialaktásán dolgozik a kormány
BORBÉLY LÁSZLÓ MINISTER BRÜSSZELBEN TÁRGYALT
Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter keddi, brüsszeli munkalátogatása során a romániai Regionális Operatív Program, valamint az Európai Területfejlesztési Programok jelenlegi helyzetét ismertette az Európai Bizottság Regionális Politikák Igazgatóságának vezérigazgatójával, Dirk Ahner-rel, valamint az intézmény Romániáért felelős tisztségviselőjével,Anastassios Bugas-szal.
Borbély László elmondta: a romániai városok egy fejlesztési pólushálózatba fognak kapcsolódni, a román kormány koncepciója szerint három, országos, regionális és helyi szintű fejlesztési pólusokat alakítanak ki Romániában. A regionális fejlesztési pólusok összekapcsolják az országos és helyi fejlesztési pólusokat, céljuk megelőzni az ország régióinak egyenlőtlen gazdasági fejlődését.
Románia európai parlamenti képviselőivel folytatott megbeszélés témája a Regionális Operatív Program, a már leadott pályázatok helyzete és a 2008-ra elkülönített pénzalap volt.
Borbély László miniszter Leonard Orbánnal, a multikulturalizmus és többnyelvűség EU-biztosával folytatott tárgyalása során az európai pénzalapok lehívásának és a kulturális sokszínűséget támogató programok fontosságát hangsúlyozta. Borbély kiemelte, hogy az általa vezetett minisztérium támogatja a lakásépítést a roma közösségek számára.
Brüsszeli látogatása alkalmával Borbély László fejlesztési miniszter találkozott még Mihnea Motoc-kal, Románia brüsszeli nagykövetével, valamint Antonio Lopez Isturiz-zal, az Európai Néppárt főtitkárával és Kostas Sasmatzoglou-val az Európai Néppárt külügyekért felelős titkárával is.
Parlamenti választások 2008
Megkezdi választási előkészületeit a Szövetség Fehér megyei szervezete
*** A Megyei Választási Bizottság (MVB) megalakulásáról dönt 2008. július 17-i, csütörtöki választmányi ülésén az RMDSZ Fehér megyei szervezete. Ezzel a Fehér megyei szervezet eleget tesz a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) határozatának, amelynek értelmében a 2008-as parlamenti választások előkészítésének és az előválasztások lebonyolításának első lépései között szerepel az MVB felállítása.
A választmányi gyűlés napirendjén szerepel a jelöltállítási eljárás folyamatának ismertetése, az ütemterv elfogadása, a jelölő küldöttgyűlés időpontjának, helyének, napirendjének valamint létszámának meghatározása is.
A Fehér megyei RMDSZ választmányi gyűlésén az Ügyvezető Elnökséget Szép Gyula ügyvezető alelnök fogja képviselni.
Kovács Péter a Realitatea Tv műsorában
Szerdán, július 16-án 18.50-től, Kovács Péter, az Országos Ifjúsági Hatóság elnöke, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, a Realitatea TV meghívottja. A Răzvan Dumitrescu által moderált,Realitatea Zilei című műsorban aktuális politikai kérdésekről vitázik a szövetség tisztségviselője a liberális-demokrata, szociáldemokrata, valamint konzervatív párti meghívottakkal.

