RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. december 7., vasárnap elhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 4022. szám
Az RMDSZ parlamenti frakciói egyértelműen támogatják az RMDSZ kormányzati részvételét
*** – Az RMDSZ parlamenti csoportjai egyértelműen támogatják, hogy próbáljunk meg egy olyan koalíciót kialakítani, amelyben jelen van az RMDSZ, és hogy folytassuk a tárgyalásokat a Demokrata-Liberális Párttal egy koalíció létrehozása végett. Számunkra ugyanakkor az a kívánatos koalíció, amelyben a PD-L, a PNL és az RMDSZ is helyet kapna – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton, Marosvásárhelyen, a Szövetség újonnan létrejött parlamenti frakcióinak első tanácskozásán. Az RMDSZ elnöke elmondta, a találkozón szervezési kérdésekről, a következő évek kormányzati prioritásairól tárgyaltak, ugyanakkor arra kérte a frakciókat, hogy alakítsanak ki egységes álláspontot az RMDSZ kormánykoalíciós részvételével kapcsolatosan.
Mint mondta, az RMDSZ szenátorai és képviselői egységesen támogatják, hogy – amennyiben lehetséges és megfelelő kormányprogram van- a Szövetség folytassa a kormányzati munkát, hiszen az a magyar választók érdeke. Megerősítette: az érdekvédelmi szervezet számára az lenne a legjobb kormányzati képlet, amelyben a PD-L, a PNL és az RMDSZ is helyet kapna, de nem zárkózik el attól sem, hogy egy más összetételű kabinetben vállaljon feladatot. Ezt, természetesen, nem minden áron: az RMDSZ csak akkor hajlandó kormányra lépni, ha sikerül egy olyan kormányprogramot kialakítani, amelyben az RMDSZ célkitűzései is helyet kapnak. Az RMDSZ egyértelművé tette: a következő kormányzatnak újra kell tárgyalnia a kisebbségi törvényt és közös álláspontot kellene kialakítania a kérdés kapcsán. Arra emlékeztetett, a jogszabályt annak idején minden kormányzati partner elfogadta, ám a koalíció felbomlása után megszűnt a politikai támogatás. A kormányprogramban helyet kell kapnia ugyanakkor a nemzeti önazonosság megőrzését célzó jogi és intézményi háttér további bővítése is: álláspontja szerint rendkívül fontos, hogy a következő években tovább bővüljön az önálló magyar oktatási intézményhálózat, amely a kisebbségi jogok mellett a közösségi megmaradás alapvető feltétele.
A tanácskozáson a kormányzati prioritásokról is beszéltek. Mint mondta, örömmel tapasztalta, hogy a tárgyalások során gazdagodott ez a prioritás-lista: mindenki megerősítette, hogy a reális decentralizáció, a regionális és infrastrukturális fejlesztés, az oktatási és egészségügyi reform, illetve a kisebbségi törvénytervezet elfogadása prioritás, de hozzátettek még egyet: a mezőgazdaság és a mezőgazdaságból élők helyzetét is. E tekintetben alapvető célnak nevezte a tulajdonviszonyok megfelelő rendezését is.

