RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. december 21., vasárnapelhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 4030. szám
Markó Béla szövetségi elnök beszéde a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén
POLITIKA ÉS ÉRDEKVÉDELEM
(vitairat)
Tisztelt Szövetségi Képviselők Tanácsa!
Választások után vagyunk, és ugyanakkor ismét választás előtt állunk. Minden bizonnyal át kell gondolnunk az eddig megtett utat, mérlegelnünk kell az előttünk álló alternatívákat, és el kell döntenünk, merre megyünk tovább. Ennek most van az ideje, most kell elvégeznünk ezt a munkát, most kell elkészítenie kinek-kinek a maga elemzését. Most kell megkérdeznünk mindazokat, akik a választásokon mellettünk álltak, hogy miképpen látják a jövőt. Márpedig mellettünk állt a romániai magyar közösség túlnyomó része, támogattak az egyházak, a civil társadalom, az értelmiségiek nagy többsége. Velük kell megbeszélnünk közös teendőinket, nem néhány RMDSZ-vezető döntésén, hanem egész magyar társadalmunk akaratán kell alapulnia annak is, amit ezután teszünk, mint ahogy így volt ez eddig is. Fel kell kérnünk a romániai magyar értelmiségieket, vegyenek részt ebben az elemzésben, mondjanak véleményt, akárcsak 1989-90-ben, amikor még nem különültünk el igazán politikai, egyházi és civil szférára, szólaljanak meg, ahogy ezt menetközben is sokan sokszor megtették.
Miért ez a patetikus felhívás, kérdezhetné valaki, kérdezhetné egy kívülálló. Hiszen annyi történt csupán, hogy egy kis politikai párt ugyanolyan jó eredményt ért el a parlamenti választásokon, mint ezelőtt négy évvel, ugyanolyan erős parlamenti csoportja lesz mindkét házban, de a politikai váltógazdálkodás törvényeinek megfelelően ezúttal nem kormányban lesz, hanem ellenzékben. Ellenzékben is van élet, ellenzékben is hallathatjuk a hangunkat, ellenzékben is mondhatjuk a magunkét, bírálhatunk és tiltakozhatunk, és készülhetünk arra, hogy következő alkalommal ismét kormányoldalon legyünk. Így gondolkozik, így dolgozik minden politikai párt. Sőt, az is tagadhatatlan, hogy a romániai magyar közösségen belül is markánsan megjelentek az igazi, vérbeli ,,pártpolitikusok”, akik nagyjából ezen az állásponton vannak. Meglepő módon ebben egyébként egyik püspökünk jár az élen, aki palástját hol felöltve, hol levetve, hol prédikálva, hol szitkozódva, de folyamatosan az RMDSZ ellen kampányolt, és most sem veszi észre, hogy a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntené, amikor velünk szemben már a Szociáldemokrata Pártot is ,,bölcsnek” mondja, a román politikusokat is inkább agyba-főbe dicséri, józansággal, felelősségérzettel ruházva fel egytől-egyig őket, csak nehogy valaki is el merje hinni, hogy az RMDSZ nélkül esetleg rossz irányba csúszhat, magyarellenessé válhat a kormányzás.(,,…nem valószínű az, hogy a történtek után a román politikum a heves magyarellenesség hibájába esnék. A román politika ennél bölcsebb és okosabb”-mondja 2008. december 15-i nyilatkozatában Tőkés László). Bár így lenne, bár olyan jól állna Romániában a demokrácia, bár olyan hatalmas, szilárd és távlatos lenne az etnikai béke nálunk, hogy máris másokra bízhatnánk a sorsunkat. A püspök úr, civilként európai parlamenti képviselő, ugyanolyan jól tudja, mint mi, hogy ez nem így van, de mint mondtam, ő már-már egyetlen ,,pártpolitikusunk”, akinek mindegy, hogy igaz-e vagy nem, amit mond, mindegy, hogy egymásba gabolyodnak a mondatai, amikor arról beszél, hogy úgymond ,,túlnyertük magunkat”, a fő az, hogy üssön rajtunk. Pártokra bont, megoszt és kioszt minket. De hálistennek ez ma csak kivétel, bármennyire is messzire hangzó. Kritikájára szükségünk lenne, de szenvedélyes RMDSZ-gyűlöletével lassan magára marad, és már azt sem fogják meghallgatni az emberek, amiben igaza van.
Pedig nekünk most minden jelentős romániai magyar ember véleményét ki kell kérnünk, nemcsak azokét, akik egyetértenek velünk, hanem azokét is, akik bírálnak vagy elutasítanak minket, de van bennük annyi felelősségérzet, hogy építeni akarnak, és nem rombolni.
Mert nem egyik politikai pártunk jövőjéről van most szó, tisztelt kollégák, hanem annak az érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezetnek a továbblépéséről, amelyet majdnem pontosan tizenkilenc esztendővel ezelőtt együtt hoztunk létre, és amely a legutóbbi parlamenti választásokon ismét megkapta a magyarok teljes támogatását. Ezelőtt egy évvel, az európai parlamenti választásokon beszélhettünk volna megosztottságról, de a nyári önkormányzati választásokon már az elvesztett támogatás nagyrészét visszaszereztük, most pedig a parlamenti választásokon gyakorlatilag minden magyar szavazatot megkaptunk, amelyek a tavaly máshova mentek. Tessék megnézni a számokat, mert egyértelműek, a tavalyi európai parlamenti választásokon az RMDSZ kapott 282.929 szavazatot, és Tőkés Lászlóék pedig 176.533-at. A kettő összege 459.462. Most az RMDSZ kapott 440.449 szavazatot. Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár. A tavalyi ősz a megosztottságé volt, az idei a szolidaritásé.
Köszönet érte a magyar választóknak, köszönet jelöltjeinknek, az országos kampánystábnak, a helyi kampánystáboknak, minden RMDSZ szervezetnek.
A parlamenti választásokat megnyertük.
Ennek örülni kell!
Gratulálok mindenkinek, akinek ebben része volt!
A magyar választók azt akarták, hogy erős parlamenti csoportunk legyen, és ez ma így van.
A magyar választók azt is akarták, hogy folytassuk a kormányzati munkát, ennek feltételeit viszont nem sikerült megteremteni. Ez ugyan nem rajtunk múlott, de mégis nekünk kell most leülni, és mint mondottam, az elmúlt két évtized tapasztalait figyelembe véve, megbeszélni a jövőt.
Ehhez egy pillanatra valóban vissza kell térni szövetségünk megalapításához. Sokszor elmondtuk azóta, hogy akkor közösen úgy döntöttünk, politikai eszközökkel akarunk helyzetünkön változtatni, az etnikai küzdelmet nem az utcán, hanem a parlamentben kívánjuk lefolytatni. Fontos döntés volt ez, talán a legfontosabb azóta is. Másik akkori fontos döntésünk, hogy egységesen kívántunk fellépni az egész magyar közösség nevében. Harmadik, azóta is mérvadó döntésünk pedig az volt, hogy nem politikai pártot, hanem érdekképviseleti és érdekvédelmi szövetséget hozunk létre. Voltak, akik időről időre megkérdőjelezték ezeket a döntéseket, de a magyarok nagy többsége meggyőződésem szerint ma is ezt támogatja. Ismételjük meg: 1. politikai eszközök; 2. egység; 3. érdekképviseleti és érdekvédelmi szövetség.
Mi a helyzet ma ezzel a három döntéssel?
1. Politikai eszközeink vannak, erősek vagyunk az önkormányzatokban, ott vagyunk a román parlamentben, és ott vagyunk az Európai Parlamentben.
2. Egységesek vagyunk, a magyar közösség támogatja ezt az egységet, támogat minket.
3. Harmadik döntésünket viszont véleményem szerint meg kell ismét erősítenünk. Ma a romániai magyarságnak nincsen szüksége több pártra, hiszen elutasította a Magyar Polgári Pártot, de szerintem nincsen szüksége arra sem, hogy egyetlen érdekképviseleti és érdekvédelmi szövetségünk félig-meddig vagy egészen pártként viselkedjék, párttá alakuljon.
Sokaknak nem fog tetszeni, amit mondok, pedig ma szerintem a helyes irány: vissza a szövetséghez!
Tizenkét esztendőn át vagy kormányon voltunk, vagy kormányoldalon álltunk a parlamentben. Azt hittük, hogy felépült egy modell, románok és magyarok egyetértésével, miszerint a magyar közösség képviselőinek folyamatosan ott kell lenniük az országos döntéshozatalban és végrehajtásban, tehát a parlamentben és a kormányban, mert ezáltal fokozatosan kiépíthető a magyarok esélyegyenlőségét biztosító jog- és intézményrendszer, és fokozatosan biztosítható a másfélmilliós magyar lakosság arányának megfelelő magyar jelenlét a különböző erdélyi – de akár bukaresti – intézményekben is.
Ez a modell nem azért fontos, mert a magyar szakemberek jól felkészültek, vagy mert esetleg reformpártibbak, mint mások. Ez igaz ugyan, de ez még mindig csak pártlogika: szemléletünkben, gondolkodásmódunkban, érvelésünkben félre kell tennünk a pártlogikát, és teljes egészében vissza kell térnünk az érdekképviseleti és érdekvédelmi megközelítéshez.
Ha így járunk el, akkor egészen más morális megítélés alá esik az, hogy az RMDSZ valóban mindent megtett azért, hogy kormányon maradjon. Lehetünk mi közelebb vagy távolabb egyik vagy másik román párttól, sőt, természetes módon határoltuk el magunkat mindig is a román ultranacionalistákkal, szélsőségesekkel való mindenféle párbeszédtől, de az általunk képviselt magyar közösségnek nem a liberálisokkal, a demokratákkal vagy a szociáldemokratákkal kell egyenlő jogokat, partneri viszonyt megteremtenie, hanem az egész román többséggel. Romániában nem magyar-liberális, magyar-demokrata vagy magyar-szociáldemokrata együttműködésben kell hosszú távon gondolkodni, hanem magyar-román együttműködésben. Ez nem politikai, hanem etnikai kérdés, bárki bármit mondjon. Ezért volt igaza az államfőnek, amikor a választások után Cotroceni-ben hosszan tárgyaltunk arról, hogy szerinte a kormány összetételétől függetlenül az RMDSZ-nek, vagyis a magyar képviseletnek ott kell lennie a kormányban. Tiszta, világos beszéd volt ez, lehetővé tette, hogy mindketten túllépjünk az addigi politikai véleménykülönbségeken. Ennek az álláspontnak a következetes érvényesítése hosszú időre megalapozhatta volna azt a román-magyar partneri viszonyt, amely most megszakadni látszik. Sajnálom, hogy nem így történt. Az is lehet, csak én hittem naivan, hogy egyetértünk, és hogy egyformán látjuk a jövőt, hiszen a későbbi fejlemények mást mutatnak: az államfő és a Demokrata-Liberális Párt talán nem is akarta végigvinni ezt az elképzelést, és így új helyzet – új-régi helyzet! – teremtődött, amelyen nagyon komolyan el kell gondolkodnunk mindannyiunknak.
Ennek az új helyzetnek a legmakacsabb kovácsa a Szociáldemokrata Párt volt, annak is elsősorban az erdélyi szervezetei, amelyek nem értették meg, hogy a nem pártálláson, hanem etnikai hovatartozáson alapuló partnerség közös érdek, és ennek elherdálása mérhetetlen károkat okozhat Romániának. Hiába bölcselkedett egyik-másik román politikus vagy politológus, hiába próbáltak különbséget tenni az RMDSZ-érdekek és a magyar érdekek között, mert ilyen különbség alapvetően nem létezik. Másfélmillió magyar léte egy huszonkétmilliós országban, két magyar többségű megye az ország közepén: mindez nem szokásos dolog, erre sem a francia, sem a német, sem másféle demokráciák kaptafáját ráhúzni nem lehet. Akinek kell – kellett! – ez a másfélmillió magyar, az legyen hajlandó végiggondolni az ezzel járó felelősséget is, az legyen hajlandó velünk együtt megkeresni a sajátos megoldásokat. Le lehet tagadni ezt a másfélmillió magyart, lehet azt hazudni, hogy Romániában ma már etnikai probléma nincsen, lehet azt mondani, hogy csupán a nyugdíj, a gáz, az út mindenkinek a gondja, mert ez valóban gondja mindenkinek, de attól még más a nyelvünk, kultúránk, hagyományunk, és sem nyelvünkben, sem kultúránkban, sem hagyományainkban ma még nem vagyunk egyenlőek. Erről beszéljünk, erről beszéljenek a román politikusok is!
Igen, érdekképviseleti és érdekvédelmi szövetség vagyunk. Igen, nem politikai, hanem etnikai alapon kívánunk együttműködni a román pártokkal. Igen, ennek ellenére nekünk is különbséget kell tennünk a román pártok között, de elsősorban nem jobboldaliságuk vagy baloldaliságuk, nem liberális vagy konzervatív ideológiájuk szerint, hanem abból kiindulva, hogy melyik hogyan közelíti meg a magyar közösség problémáit, melyik mit gondol az etnikumközi viszonyok rendezéséről egyrészt, másrészt pedig, hogy melyik kínál eszközöket is ezeknek a problémáknak a megoldására. Erre pedig mindig a kormánytöbbségnek vannak hatékony eszközei. Beszéljünk nyíltan erről! Ha ezek a feltételek teljesülnek, az RMDSZ-nek mindig vállalnia kell a kormányzást. Igazán bölcs román pártoknak pedig szerintem úgy kellene eljárniuk, hogy ezek a feltételek mindig teljesüljenek. Az etnikumközi viszonyok olyan participatív elvű megközelítése ez, amely alapvetően – lényegileg – hozzájárulhat a magyarkérdés hosszútávú rendezéséhez. A nemzeti identitáshoz kapcsolódó területeken pedig – kisebbségi jogok, oktatás, kultúra, közigazgatás, régiófejlesztés stb. – attól függetlenül, hogy éppen kormányon vagyunk-e, már eleve részvételi arányt kellene megállapítani a legmagasabb szinttől kezdve mindenütt. Hangsúlyozom ismét: nem politikai, hanem érdekképviseleti-érdekvédelmi alapon. Az orruk hegyénél – és a pillanatnyi miniszteri tárcáknál – messzebbre látó román pártok így járnának el, Szlovákiát pedig, hiába prüszköl bárki, nem véletlenül emlegetjük. Az etnikumközi feszültség fordított arányban van a kisebbségi közösség döntéshozatalban és végrehajtásban való részvételével. Könnyű lenne ezt belátni, csak ehhez államférfiakra lenne szükség, nem miniszeri tárcákon marakodó megélhetési politikusokra.
Hogyan tovább?
Meg kell védenünk, amit eddig megszereztünk, nem kell engednünk szétszedni, amit eddig összeraktunk. Lehet, hogy Erdély-szerte számos magyar szakember politikai egyezség nyomán került fontos tisztségbe, de még így is nagyon messze vagyunk attól, hogy arányos képviseletről beszélhessünk. Hiába próbálják majd a politikai váltógazdálkodással indokolni magyar emberek leváltását, mert ennek egyértelműen etnikai okai és következményei lennének oktatásban, művelődésben, egészségügyben, mindenütt. Hogy ez nem pártlogika? Természetesen nem! Hogy a hagyományos demokrácia-felfogásba sem illeszkedik? Talán nem! Ez egy többnemzetiségű régió, Erdély ma még íratlan – és előbb-utóbb írott – törvénye kellene hogy legyen. Az RMDSZ-nek a nem kívánt ellenzéki szerepben meg kell keresnie az eszközöket arra, hogy az eddigi törvényes keretek meg ne csonkuljanak, anyanyelvű oktatási intézményeink tovább működjenek, és hogy etnikai alapon egyetlen magyar embert se tegyenek ki az állásából. Mint ahogy arra is vigyáznunk kell, hogy Erdély magyarlakta régiói, magyar többségű önkormányzataink ne kerüljenek ismét hátrányos helyzetbe.
Én továbbra is hiszek abban, hogy parlamenti eszközökkel – a megfelelő törvényes és alkotmányos keretek kialakításával – a magyar közösség tartós jövőjét szavatolni lehet, beleértve az általánosan megreformált, decentralizált közigazgatásra ráépíthető sajátos autonómiákat is. De az alternatíva ma mindennél világosabb, mindennél élesebb: részvétel vagy elszigetelődés, együttműködés vagy elkülönülés, etnikumközi szolidaritás vagy etnikumok közti állandó konfrontáció. Aki azt állítja, hogy ez a probléma ma jelentéktelen, hogy ennél ma sokkal fontosabb bármi más Romániában, akár a gazdasági válság, akár a szociális problémák, az hamis hierarchiát próbál felállítani, és az ilyesmi előbb–utóbb megbosszulja magát. Etnikai feszültségek akkor nincsenek, ha közösen vigyázunk arra, hogy ne legyenek.
Szerintem nekünk ma nem kell feltétlenül politikai paktumot ajánlanunk a román pártoknak, bár ez is lehetséges. De etnikai paktumot – vagyis együttműködési megállapodást az etnikumközi dialógus folytatására, az etnikumközi problémák megoldására – igenis kellene kötnünk. Ezt kellene javasolnunk minden román pártnak, attól függetlenül, hogy ki demokrata, ki liberális, ki szociáldemokrata.
Programunk természetesen tartalmazza az egész társadalom számára fontos célokat. Politikusaink, szakembereink tudják, mit kell tenni, a környezetvédelemtől a kommunikációig vagy az infrastrukturális fejlesztésig. Ez a tudás szerintünk mindig, minden kormányban hasznos lehetne, de tényleges hasznosítása a politikai konjunktúrától függ, pártérdekektől.
Viszont az etnikumközi paktumot előbb–utóbb meg kell kötni, ma az RMDSZ ezt tudja felajánlani szerintem minden felelős román politikusnak és politikai erőnek. Sem a román pártok önzésének, sem az RMDSZ sértettségének nem dobhatjuk oda az egyenjogú, konfliktusmentes együttélés eszményét és esélyét.
Ismét nagy a felelősség, ismét nehéz a helyzet, de ahogy mondani szoktuk: ha a helyzet könnyű lenne, más is meg tudná oldani. Ehhez most mi kellünk, ti kelletek, kedves kollégák, a ti erőtök, tapasztalatotok, szolidaritásotok.
A választásokat megnyertük.
Nem pártként, magyar szövetségként nyertük meg.
A feladat egyértelmű: megerősíteni szövetségünk érdekképviseleti és érdekvédelmi jellegét, megtartani, amit eddig megszereztünk, továbbépíteni helyi közösségeinket, küzdeni új jogokért, és dolgozni egy másfajta román–magyar partnerségért.
Ismét bebizonyosodott, hogy legyen bármilyen választási rendszer, legyenek bármennyire is sajátosak egyik vagy másik régió problémái, mi alapvetően egymásra vagyunk utalva. Egymáshoz vagyunk láncolva, ahogy azt durván, nyersen a választási kampányban többször is elmondtuk. Hiszen a választási eredményeket elemezve, kiderül, hogy egyetlenegy megyénkben, Háromszéken volt az átlagosnál jóval alacsonyabb a részvétel, és ez abban a megyében végül is nem befolyásolta a várt mandátumok megszerzését, de minden bizonnyal emiatt nincsen Kolozs megyének szenátora, és Temes vagy Hunyad is képviselő nélkül maradt. Egymás nélkül nem boldogulhatunk. A székelységnek felelősséget kell éreznie a szórvány iránt, és fordítva. Szolidaritásra, egymás iránti felelősségre van szükségünk. Székelyeknek a szórvánnyal, önkormányzatoknak a parlamenti képviselettel, érdekvédelmi szövetségnek a civil társadalommal és az egyházakkal az eddigieknél is jobban együtt kell lenniük, és akkor sikerrel fogunk szembenézni az elkövetkező időszakkal, és viszonylag nehezebb körülmények között is gyarapodni, erősödni fogunk, magyar közösségeink közelednek Európához, közelednek Magyarországhoz.
Ehhez kívánok jó vitát, jó munkát nektek, tisztelt kollégák!
Köszönöm, hogy meghallgattatok.
Marosvásárhely, MARKÓ BÉLA
2008. december 21.