2008

2008. augusztus 21., csütörtök XVI. évfolyam, 3926. szám

RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ

Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája

www.rmdsz.ro                                                                                2008. augusztus 21., csütörtök

elhivbuk@rmdsz.ro                                                                         XVI. évfolyam, 3926. szám

Erdélyieket is kitüntettek augusztus 20-án

***Több erdélyi személyiség, illetve civil szervezet is kitüntetést vehetett át augusztus 20-a alkalmából.

Kelemen Atilla RMDSZ-képviselő, a Szövetség Maros megyei szervezetének elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át Szili Katalintól, az Országgyűlés elnökétől. A kitüntetett laudációjában elsősorban az erdélyi magyar nemzeti közösségért folytatott közéleti munkáságát méltatták, valamint jelentős szakmai érdemeit. „Nagy megtiszteltetésként élem meg ezt a kitüntetést, de egy díj nem változtat az ember munkáján, dolgozni kell tovább. Sőt, azt gondolom, hogy egy ilyen érdemrend elsősorban arra kötelez, hogy következetesen folytassam azt, amit eddig is tettem. A közéleti munka, bizonyos értelemben, hálátlan szolgálat, hiszen a politikus általában nem számíthat elismerésre, márpedig a munkához biztatásra is szükség van – ezt a rendkívüli kitüntetést ilyen biztatásként fogom fel!” – mondta Kelemen Atilla.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át a Kisebbségekért díj Külhoni Magyarságért Tagozatának kitüntetéseit. A Kisebbségekért díjban a határon túli magyarság azon képviselői részesülhetnek, akik munkásságukkal nagyban hozzájárultak a nemzeti identitás, a magyar kultúra megőrzéséhez és fejlesztéséhez. A Kisebbségekért-díj idei egyik kitüntetettje Kántor Lajos irodalomtörténész, író, szerkesztő, művészetkritikus, a Korunk kolozsvári folyóirat idén nyugdíjba vonult főszerkesztője, valamint Gálfalvi György, a Látó volt főszerkesztője. Ugyancsak kitüntették a segesvári Gaudeamus Alapítványt és a szamosújvári Téka Alapítványt.

Folytatódik a jelöltállítás

***A harmadik, üresen maradt szenátorjelölt-helyre az RMDSZ Arad megyei szervezete Haász Tibor tőzmiskei polgármestert kérte fel, aki így a Cziszter Kálmán és Bölöni György alkotta „csapatot” egészíti ki. Az augusztus 30-i jelölőgyűlés után derül ki, hogy ki melyik kerületben választókerületben indul.

***Tizenötre bővült az RMDSZ Hunyad megyei jelöltjeinek száma – közölte szerdán Winkler Gyula EP-képviselő, a megyei szervezet elnöke, miután kedd délután a megyei  választási bizottság elfogadta az addig benyújtott pályázatokat.

A jelöltek közül négyen a szenátori kerületekben indulnak, 11-en pedig képviselői mandátumra pályáznak. Ez utóbbiak közül ketten, Vâlcea, illetve Mehedinţi megyei körzetekben  jelöltetik majd magukat.

A Hunyad megyei jelöltek névsora, a pár nappal korábban közölthez képest András József, petrozsényi egyetemi tanárral, illetve Bugarschi Milánnal és Deák Györggyel egészült ki.

A jelöltek között szerepel még Borbély Károly távközlési miniszter, Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, Bende Barna, a vajdahunyadi kórház igazgatója és Széll Lőrinc, megyei ifjúsági igazgató is.

***Beszterce-Naszód megyében képviselői mandátumra Szilágyi Zsolt kertészmérnök, Székely Emese szociálpszichológus, Décsei Attila környezetvédelmi szakember és Antal Attila történelem szakos tanár pályázik. A szenátorjelöltek: Kocsis András, az RMDSZ megyei elnöke, állatorvos, és Toók Katalin vegyészmérnök.

***A Fehér megyei képviselőjelöltek: Kopenetz Lóránd, abrudbányai gyógyszerész, Sipos Mihály miriszlói állatorvos, Kiss Simon Lóránd balázsfalvi szőlész-borász mérnök, Komáromi Attila gyulafehérvári ügyvéd, Szabó Hajnal nagyenyedi tanár, dr. Sepsi Márta nagyenyedi orvos, dr. Grecu Katalin szászsebesi orvos, Köble Csaba nagyenyedi mérnök, Tóth Csaba gyulafehérvári érsekségi gazdatiszt. Fehér megyében, ahol a magyarság számaránya 16 százalék, a nagyenyedi központú körzetben lehet esélye RMDSZ-jelöltnek.