RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. augusztus 11., hétfő
elhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 3919. szám
Az RMDSZ részt vesz a cotroceni-i tanácskozáson
***Az RMDSZ elfogadta Traian Basescu államelnök meghívását a Cotroceni palotába a parlamenti pártokkal való találkozóra. A Szövetséget az augusztus 12-én, kedden zajló konzultáción Kelemen Hunor ügyvezető elnök, Borbély László miniszter, valamint Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető képviseli.
A 11 órakor kezdődő tanácskozás témája az Európai Bizottság által július végén ismertetett igazságügyi országjelentés.
A felsővisói árvízkárosultakat látogatta meg Borbély László miniszter
***–Felsővisón kevés az újjáépítésre szoruló ház, a július végi árvíz leginkább az úthálózatban tett kárt, ugyanakkor megrongált egy hidat és 60 pallót, 180 ház pedig továbbra is el van szigetelve – mondta Borbély László fejlesztési középítkezési és lakásügyi miniszter augusztus 9-én, felsővisói munkalátogatását követően.
Borbély László az eheti kormányülésen Cristian David belügyminiszterrel együtt egy helyzetfelmérési jelentést fog bemutatni a helyszínen tapasztalt problémákról. A miniszter elmondta, a már megrongált úthálózat földcsuszamlás veszélyének is ki van téve, éppen ezért jövő héten egy minisztériumi műszaki csoport a helyszín keres megfelelő megoldást ennek meggátolására.
A megrongált házak feljavításával kapcsolatosan a tárcevezető elmondta: az árvízsújtotta lakások rendbehozatalára a családok építőanyagokat kapnak, amelyeket a minisztérium a Román Árutőzsdén keresztül szerez be.

