RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2008. április 13., vasárnap
elhivbuk@rmdsz.ro XVI. évfolyam, 3824. szám
Tartalom:
*** Európai színvonalra kell emelni Székelyföld lehetőségeit
*** A magyar anyanyelvi oktatás folytonosságának biztosítása a cél
Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke csángóföldi látogatása utolsó napján Bákóban találkozott Sógor Csaba EP-képviselővel
Európai színvonalra kell emelni Székelyföld lehetőségeit
– Rendkívül fontos lesz ezután is az erdélyi magyarság összefogása, a következő négy év ugyanis döntő lesz a közösség számára – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton, Csíkszeredában tartott sajtóértekezletén. Az RMDSZ elnöke úgy értékelte, a következő időszakban nagyon sok múlik majd az önkormányzatok képességein, hatékonyságán, ezt jelezte az a Sapard kimutatás, amelyet a konferencia során bemutattak. „A statisztikák értelmében egyes kiírások esetében Hargita és Kovászna megye élen jár a megnyert pályázatok száma tekintve, de voltak lehetőségek, amelyeknél nagyon rosszul állunk, van mit tenni. Nagyon sok minden függ attól, hogy milyenek lesznek a polgármestereink, tanácsosaink – mutatott rá Markó Béla.
Az elnök úgy vélekedett, Székelyföld hosszútávú stratégiájában az idegenforgalmi lehetőségek, az ésszerű erdőgazdálkodás, az iskolai és egyetemi oktatás európai szintűvé tétele kell prioritást élvezzen. – Nem alapvetően más sajátosságokkal rendelkező Székelyföldet látok a jövőben, hanem egy olyan Székelyföldet, amely a mostani lehetőségeit európai szintre tudja emelni, ugyanakkor jó lenne, ha végre Székelyföld egy közigazgatási kifejezést is kapna – mondta.
A Székelyföldi Önkormányzati Konferenciáról szólva, Cseke Attila önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök jelezte, hogy sorozat-rendezvényről van szó, korábban Zsombolyán rendezték meg a szórvány-önkormányzatok regionális konferenciáját. – Most számunkra nagyon fontos régióban, Székelyföldön került sor erre a rendezvényre, és azt tervezzük, hogy május 10-én országos önkormányzati konferenciát szervezünk Besztercén – jelentette be az ügyvezető alelnök.
Elhangzott, a szombati, csíkszeredai konferencia azért egy fontos pillanat, mert most zárult le a jelölési folyamat. Nagy újdonság az, hogy az RMDSZ megyei tanácselnök-jelölteket is állított, arra számítva, hogy legalább négy megyében megszerzi ezt az egyre fontosabb tisztséget. – Általalában fiatal, jól felkészült jelöltek vannak, ahol szükséges volt, ott cseréltünk: Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Sepsiszentgyörgyön, Baróton, Kovásznán, de számos olyan kollégával megyünk tovább, akik jól teljesítettek az elmúlt években – mondta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor az önkormányzati konferencia sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az RMDSZ teljes önkormányzati jelöltlistát állít minden olyan településen, amelyen nagyszámú magyar közösség él. A Szövetségnek ugyanakkor Csángóföldön is lesznek jelöltjei. „Első alkalommal állítunk listát Bákó megyében. Az RMDSZ-nek hat településen lesz önkormányzati jelöltlistája, ezek közül négyben pedig polgármester-jelöltje is.
Közölte, az RMDSZ Bákó megyében is indít jelöltet a megyei tanácselnöki tisztségre. – Ez a jelöltállítás nem azért fontos, mert nagy reményeket fűzünk az ottani tanácselnökség megszerzéséhez: szeretnénk azonban a moldvai magyar embereket önazonosságukban megerősíteni azáltal, hogy ott is indítunk jelöltet, ahol kevés magyar él” – hangsúlyozta az ügyvezető elnök.
A magyar anyanyelvi oktatás folytonosságának biztosítása a cél
Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke csángóföldi látogatása utolsó napján Bákóban találkozott Sógor Csaba EP-képviselővel
Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke látogatásának utolsó napján, pénteken, részt vett a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által Bákóban szervezett munkavacsorán, és ott megbeszélést folytatott Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselővel.
Az EP-képviselő fontosnak ítélte Szili Katalin moldvai látogatását, azt, hogy magas rangú magyar közméltóságok is bekapcsolódnak a moldvai magyarság cselekvő támogatásába. Sógor külön is kiemelte Szili Katalinnak azt a gesztusát, hogy a magyar anyanyelvű oktatás akadályozásáról nemrég elhíresült Nagypatakon személyesen köszönte meg a helyi polgármesternek a magyar anyanyelvi órák befogadását.
Sógor tájékoztatta Szili Katalint az Európai Parlament kisebbségügyi intergroupjának arról a döntéséről, hogy kezdeményezik egy megfigyelő-bizottság küldését Csángóföldre azzal a megbízással, hogy mérje fel az Európa Tanács 2001-es ajánlása nyomán beindult folyamat eddig tapasztalható eredményeit. A megbeszélésen kitértek a magyar nyelvű római katolikus misék hiányára is. Szili Katalin megerősítette, amennyiben hivatalos felkérés érkezik hozzá, kész levelet írni XVI. Benedek pápának, kérve az anyanyelvű misék bevezetését a moldvai magyar falvakban.

