RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. szeptember 12, szerda
elhivbuk@rmdsz.ro XV. évfolyam, 3675. szám, 2. kiadás
Borbély László miniszter építőipari kiállítás megnyitóján vett részt
***Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter szerdán, szeptember 12-én, Bukarestben részt vett a CAMEX Nemzetközi Kiállítás megnyitóján.
A tárcavezető a szakmai hitelesítés bevezetésének szükségessége mellett érvelt a megnyitót követő kerekasztal-beszélgetésen. -A közbefektetési projektek gyakorlatba ültetése során szerzett tapasztalataink azt bizonyítják, hogy ezek sikere nagyrészt az építőtől függ. A jelenlegi helyzetben, a munkálatok mennyiségi növekedésével szükségesnek tartom a szakcégekfelelősségvállalásának növelését. Románia vonzó piaccá vált nem csak a hazai, hanem a külföldi építők számára is. Úgy a köz-, mint a magánszférában történő befektetések esetén az építők felelős szakmai hozzájárulása szükséges-fogalmazott Borbély László. A miniszter elmondta, 2007 január – 2007 július között, a tavalyi év hasonló időszakához képest, 30,1%-kal nőtt az építkezések száma. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint 23,5%-kal nőtt a főjavítások és 6%-kal az új építkezések száma.
A CAMEX Nemzetközi Kiállítás szeptember 12-15 között zajlik, a bukaresti Prisma Üzletházban, 18.000 m²-en. 250 hazai és külföldi cég állít ki, két területen: tetőzet-, és homlokzatszigetelés, illetve ipari csarnok–építés és ipari építkezés.
Borbély László a bolgár területfejlesztési miniszterrel találkozik
***Szeptember 13-án, csütörtökön 9.30-tól Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter a Călăraşi Megyei Tanács székházában találkozik Asen Gagauzov bolgár területfejlesztési és középítkezési miniszterrel. A találkozón részt vesz Donato Chiarini, az Európai Bizottság romániai küldöttségének vezetője és Michael B. Humphreys, az Európai Bizottság szófiai küldöttségének vezetője.
A munkamegbeszélés témái: a 2001-2004-es Határon Átnyúló Együttműködési PHARE-program keretében működő román-bolgár infrastrukturális programok, a 2007-2013-as Román-Bolgár Operatív Program, a Fekete-tenger Medence Együttműködési Operatív Program, a CBC Phare Program – a Călăraşi-Silistra-i komp-átkelő, a Regionális Operatív Program, a középítkezések és épületfelújítások kérdésköre.
A politikusok ez alkalommal meglátogatják a călăraşi-i határátkelőhelyet és felavatják a Călăraşi-Silistra kompállomást. Mindkettőt PHARE program segítségével valósult meg, a befektetés összértéke 3.289.072,64 Euro.

