iRMDSZ TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. március 7, szerda
elhivbuk@rmdsz.ro V. évfolyam, 3523. szám
Tartalom:
*** Markó Béla szövetségi elnök az MDF Kongresszusán
*** Pályázati felhívás szórványban ingázó lelkészeknek
*** Markó Béla az Antena 3 vendége
*** Megkönnyített feltételekkel lehet hozzáférni a finanszírozási programhoz
*** Szerkesztőségek figyelmébe!
*** Újabb ifjúsági szervezetek alakultak a Maros megyei Mezőpaniton és Marossárpatakon
***Petőfi Sándor szobrot avatnak Búzásbesenyőn
*** Pénteken ülésezik a Maros megyei szervezet Ügyvezető Elnöksége
Markó Béla szövetségi elnök az MDF Kongresszusán
***Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnökének meghívására, Markó Béla szövetségi elnök március 11-én, vasárnap, Budapesten, részt vesz és beszédet mond a Magyar Demokrata Fórum (MDF) XXI. Országos Gyűlésén. Az ELTE Egyetemi Kongresszusi Központban tartandó esemény délelőtt 10 órakor kezdődik.
Pályázati felhívás szórványban ingázó lelkészeknek
***A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány negyedik éve hirdet pályázatot szórványgondozó lelkészek utazási költségeinek résztámogatására a Kisebbségi Tanács 2007. évi célalapjából. A 2004-től folyamatosan meghirdetett felhívásra azok az erdélyi és regáti lelkészek pályázhatnak, akik az egyházi központon kívül kétheti rendszerességgel legkevesebb két, a magyarság számarányát tekintve etnikai-nyelvi szórványközösségben végeznek templomi és gyülekezeti, mise-, istentiszteleti-, gyülekezetgondozási és közösségépítési szolgálatot.
Figyelem! A pályázat nem vonatkozik a magyar nyelvi környezetben végzett felekezeti szórványgondozó munka támogatására.
A pályázat leadási határideje 2007. március 30., 16 óra.
További részletek a www.communitas.ro honlapon.
Markó Béla az Antena 3 vendége
***Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes szerdán, március 7-én 20.05 órától, az Antena 3 televízió „Ştirea zilei” című műsorának meghívottja. Az elnök Gabriela Vrânceanu-Firea műsorvezetővel és Bogdan Teodorescu politikai elemzővel az államfővel folytatott tanácskozásról, az egyéni szavazókörzetes választási rendszerről ésaz elmúlt hétvégén tartott RMDSZ-kongresszusról beszélget.
Megkönnyített feltételekkel lehet hozzáférni a finanszírozási programhoz
*** A Kis– és Középvállalkozások és Szövetkezetek Országos Ügynöksége (ANIMMC) leegyszerűsíti az 50 millió lej értékű finanszírozási programjának hozzáférési feltételeit. A 2006. és 2009. közötti időszakra szóló program az újonnan megalakult vállalkozások és mikrovállalkozások támogatására, valamint a kis– és középvállalatok korszerűsítési befektetéseire irányul.
Csáka József, az ügynökség elnöke közölte, az intézmény arra törekszik, hogy a vállalkozók olyan bankoktól igényelhessék a teljes befektetés 25%-át, amelyeknek már ügyfelei, ezáltal ugyanis a könnyebbé válnak a finanszírozási feltételek, és átláthatóvá válik a program. „Ily módon próbáljuk a lebonyolítási időt lerövidíteni, ezáltal a vállalkozó hamarabb megkapja a hitelt, ami rendkívül fontos a beruházás hatékonysága szempontjából” – mondta az ügynökség elnöke.
Szerkesztőségek figyelmébe!
*** Borbély László középítkezéssel és területrendezéssel megbízott miniszter csütörtökön, március 8-án Hunyad megyébe látogat.
11 órakor a megbízott miniszter Déván, a megyei tanfelügyelőségen, a megye polgármestereivel, megyei tanácsosaival, parlamenti képviselőkkel, illetve építkezési cégek képviselőivel ismerteti a minisztérium programjait, ezt sajtótájékoztató követi 12.30-tól.
13 órakor Borbély László helyi RMDSZ-tagokkal találkozik a Hunyad megyei szervezet székházában, majd 14.15-től megtekinti a vajdahunyadi sporttermet.
15 órakor a megbízott miniszter megtekinti az Országos Lakásügynökség Szászvárosban épülő lakóházait.
*** Újabb ifjúsági szervezetek alakultak a Maros megyei Mezőpaniton és Marossárpatakon
***A Maros megyei RMDSZ-szervezet Ügyvezető Elnöksége folytatja az ifjúsági szervezetek alapítását és bejegyzését támogató akcióját. Csép Éva Andrea ügyvezető elnök és Brassai Zsombor önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök Mezőpaniton és Marossárpatakon kezdeményezte egy-egy ifjúsági szervezet létrehozását.
Mezőpaniton Pro Pambus néven hoztak létre civil szervezetet. Ennek elnöksége egy játszótér kialakítását, valamint különböző képzések szervezését vállalta fel idei munkatervében. Marossárpatakon egy ifjúsági szabadidős programokat felvállaló szervezet bejegyzését tervezik.
Petőfi Sándor szobrot avatnak Búzásbesenyőn
***Szoboravató ünnepséget tart a búzásbesenyői (Maros megye) RMDSZ-szervezet vasárnap, március 11-én. Petőfi Sándor mellszobrát Dr. Kelemen Atilla megyei elnök jelenlétében leplezik le.
*** Pénteken ülésezik a Maros megyei szervezet Ügyvezető Elnöksége
***Pénteken tartja soros ülését a Maros megyei szervezet Ügyvezető Elnöksége, a megyei székházban. Az ülés napirendjén az aláírásgyűjtési akció kiértékelése, a március 15-i ünnepségek előkészületei, valamint más időszerű megyei kérdések megbeszélése szerepel.

