iRMDSZ TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. március 6, kedd
elhivbuk@rmdsz.ro V. évfolyam, 3522. szám
Tartalom:
***Az RMDSZ nem támogatja az államfő által kezdeményezett népszavazást
***Politikai indíttatású az autonómia-törekvések kapcsán indított ügyészségi vizsgálat
*** Markó Béla miniszterelnök-helyettes az ENSZ romániai nagykövetével találkozott
*** A Demokrata Párt kisajátította az RMDSZ kezdeményezését
*** Winkler Gyula az Export Tanács ülésén
Az RMDSZ nem támogatja az államfő által kezdeményezett népszavazást
Az RMDSZ fontosnak tartja az állam intézményei közötti párbeszédet, ezért is vesz részt ma este az államelnök által kezdeményezett konzultáción – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök kedden, bukaresti sajtóértekezletén. Kifejtette, nem tartja helyénvalónak, hogy az egyéni körzetes választási rendszer bevezetését népszavazás útján oldják meg. A szövetségi elnök szerint ezt a kérdést a pártoknak kellene megoldaniuk, anélkül, hogy az állampolgárokra hárítanák a felelősséget. Ugyanakkor egy viszonylag nagy, több régióval rendelkező, sokszínű, különféle közösségekkel és nemzeti kisebbségekkel rendelkező országban az egyéni választókörzetes szavazási rendszer nem tükrözi a társadalmi valóságot. Markó Béla szerint a jelenlegi, arányos választási rendszermegfelelő Románia számára.
Ami a kormányátszervezést illeti, a szövetségi elnök fontos, de nem elsőrendű prioritásnak tekinti a kérdés megoldását. – Miközben a kollégák arról tájékoztatnak, hogy ma már nemhogy a törvények kapcsán alakulnak ki különféle szövetségek, hanem már a cikkelyenkénti vitában is kérdéses, hogyan alakul ki a többség, nem hiszem, hogy most kellene megvalósítani a kormány átszervezését – mutatott rá. Ugyan megoldható, de akkor számolni kell azzal, hogy az ellenzék szavazataival, feltételezhetően az ellenzék elképzelései alapján valósulhat meg a kezdeményezés.
A sajtóértekezleten Markó Béla ismertette a Kongresszuson meghatározott RMDSZ-prioritásokat: a kulturális és területi autonómia megvalósítását, Erdély modernizációját és fejelesztését, a gazdasági fejlesztési régiók átszervezését, az életszínvonal biztosítását, és nem utolsó sorban az Európai Parlamenti választások megszervezését. A szövetségi elnök egyben köszönetet mondott a sajtónak a Kongresszuson való részvételért, és az esemény kapcsán írt kimerítő tudósításokért.
Politikai indíttatású az autonómia-törekvések kapcsán indított ügyészségi vizsgálat
A szövetségi elnök kifejtette véleményét a Legfőbb Ügyészség által indított vizsgálattal kapcsolatban is. A vizsgálat a székelyföldi magyar autonómia-törekvések ügyében indult, egyrészt Gheorghe Funar, a Nagy Románia Párt szenátorának feljelentése, másrészt a titkosszolgálatok beadványa nyomán. A Mediafax hírügynökség értesülései szerint a vizsgálat összefüggésben áll az RMDSZ által indítványozott „Szövetség a Székelyföldért” társulás megalakulásával.
Markó Béla kifejtette, ez az eset példa arra, hogy az igazságszolgáltatás ma méginkább politikai szempontok szerint dolgozik, mint eddig. A miniszterelnök-helyetteselmondta, a román igazságszolgáltatás reformját „ünneplők” nem értik, az RMDSZ mit kifogásol a reformmal kapcsolatban. Nyilvánvaló a politikai indíttatás – szögezte le a szövetségi elnök, majd hozzátette: közvetett vagy közvetlen politikai befolyásoltság mindenképpen kimutatható a vizsgálódás mögött. Az igazságszolgáltatásnak joga van nyomozni, de sajtóban közzétett üzenettel mást is akarnak: például, hogy megfélemlítsenek minket- szögezte le Markó Béla.
Az a tény, hogy ezekben a napokban az államfő, valamint több politikus különböző dossziékkal fenyegetőzik, tulajdonképpen egy burkolt politikai fenyegetés: azt jelenti, hogy ebben a pillanatban legalábbis aggályos az igazságszolgáltatás függetlensége – fogalmazott Markó Béla szövetségi elnök.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes az ENSZ romániai nagykövetével találkozott
Soknan Han Jung-gal, az ENSZ romániai nagykövetével tárgyalt kedden, a Viktoria Palotában Markó Béla miniszterelnök-helyettes. A megbeszélés során áttekintették a kormány roma-stratégiáját, a romák helyzetének javítására irányuló programok, támogatások alkalmazási lehetőségeit. A tárgyalófelek megegyeztek abban, hogy a kérdésben szorosabbá teszik az együttműködést. A tanácskozáson jelen volt Florin Bănăţean, az ENSZ társadalmi tevékenységekkel megbízott képviselője és Szász Attila államtanácsos is.
A Demokrata Párt kisajátította az RMDSZ kezdeményezését
Az RMDSZ üdvözli azt, hogy a Kormány sürgősségi rendelettel módosította a nyugdíjtörvényt, ezáltal megszüntetve egy olyan méltánytalanságot, mely több százezer nyugdíjast érint. Ennek megfelelően az 1963 előtti, a munkakönyvbe be nem jegyzett bérek esetében a nyugdíjszámításnál az országos minimálbér helyett az országos átlagot veszik figyelembe. Viszont amit az RMDSZ kifogásol az, hogy a Demokrata Párt kisajátította magának ezt az intézkedést – jelentette ki Kerekes Károly képviselő.
„Ha a munkaügyi miniszter, mint a Demokrata Párt tagja, kormánytagként jelenti be a kormányintézkedést, semmi kifogásunk nem lehet, hiszen az RMDSZ tagja a kormánykoalíciónak. A PD elnöke, Emil Boc azonban a közelmúltban tartott sajtókonferencián beszélt az említett témáról, azt sugallva, hogy a problémát a PD oldotta meg, és ez számunkra elfogadhatatlan – szögezte le. Kerekes Károly emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ képviselőházi csoportja már 2005. június elsején iktatta javaslatát, amely alapján a kormányhatározat készült: a javaslat arról szólt, hogy a nyugdíjátszámításnál a szóbanforgó időszakra az országos minimálbér helyett az átlagbért vegyék figyelembe. Az RMDSZ egyébként egy olyan időszakban nyújtotta be javaslatát, amikor a Demokrata Párt semmilyen érdeklődést nem tanúsított e kérdés iránt. „Ha a minisztérium és a PD elfogadta volna az általunk javasoltakat, akkor megelőzhető lett volna a sok nyugdíjas, idős és beteg személy kálváriája”- mutatott rá a képviselő. Puskás Bálint szenátor maga is erkölcstelennek nevezte azt, hogy a Kormány nagyobb pártjai, kihasználva helyzeti előnyüket, saját maguknak tulajdonítanak olyan törvényeket, amelyeket korábban az RMDSZ terjesztett elő, de a kormány „nagy” pártjai nem támogattak. Ez már több esetben is előfordult – mondta a szenátor.
Winkler Gyula az Export Tanács ülésén
Társelnöki minőségében Winkler Gyula kereskedelmi megbízott miniszter vezette az Export Tanács soros ülését kedden, Bukarestben. Az ülés napirendjén a tavalyi export-tevékenység kiértékelése és a 2007-es év külkereskedelmi perspektívái szerepeltek.
2006-ban az export mennyiségileg és minőségileg is kedvezően alakult : tavaly két alkalommal is rekord szintet ért el az export értéke, míg a kivitel szerkezetében fontos átalakulások történtek. A miniszter közölte, tavaly június volt az első hónap 1990 óta, amikor a közepes és magas hozzáadott–értékű áruk export-részesedése meghaladta az 50 %-ot. 2007-ben a cél az export további növelése, valamint ennek szerkezeti javítása – nyilatkozta a tárcavezető.

