RMDSZ TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. március 13, kedd
elhivbuk@rmdsz.ro V. évfolyam, 3528. szám
322 435 támogatói aláírást nyújtott be az RMDSZ
„Időben elkészültünk valamennyi, az európai parlamenti választásokra való bejelentkezésünkhöz szükséges okmánnyal” – mondotta a Központi Választási Iroda (KVI) bizottságának Markó Béla szövetségi elnök, az RMDSZ Európai Parlamenti képviselőjelöltjeit támogató 322 435 választói aláírás benyújtásakor. A KVI csupán a támogatói listákat vette át az RMDSZ-től, a negyvenöt nevet tartalmazó EP-képviselőjelölt-listákat és a kiegészítő okmányokat egy későbbi időpontban nyújthatja be valamennyi politikai alakulat.
„A választásokat elhalasztották ugyan, de az aláírások továbbra is érvényesek. Nem szeretjük a halasztást, a bizonytalanságot, de ősszel is igyekszünk eredményes kampányt folytatni” – mondta a sajtónak Markó Béla RMDSZ-elnök.
„Folytatjuk a választóinkkal való tájékoztató párbeszédet. Részletesen bemutatjuk az Európai Parlamentet, hatásköreit és intézményeit, és konzultálunk az RMDSZ szerepvállalásáról is. Az őszi kampánystratégiánk más lesz majd, mint az, amelyet a tavaszi választásokra terveztünk. Alkalmazkodnunk kell az új helyzethez. Nem jósolhatjuk meg, hogy milyen újabb belpolitikai változásokkal fogunk akkor szembesülni, a választóinkkal való folyamatos kapcsolattartást viszont mindenképpen fontosnak tartjuk” – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ kampányfőnöke.
A támogatói listák benyújtásán a RMDSZ-t Borbély László miniszter, Cseke Attila és Markó Attila államtitkár képviselte. Az EP-képviselőjelöltek közül jelen volt Nagy Zsolt miniszter és Korodi Attila államtitkár.
Sikeres volt az aláírásgyűjtés
Markó Béla szövetségi elnök sajtótájékoztatója
Sikeresnek, eredményesnek nevezte az RMDSZ aláírásgyűjtését Markó Béla szövetségi elnök keddi, bukaresti sajtótájékoztatóján. A Szövetség kedden – a parlamenti pártok közül elsőként – adta le a több mint 322 000 aláírást (az előírt 200 ezer helyett). – Siettünk leadni, hogy jelezzük: az RMDSZ készen áll a választásokra. A halasztásnak nem örültünk, de ősszel is ugyanilyen jól helyt fogunk állni – hangsúlyozta az elnök, aki ugyanakkor köszönetet mondott mindazoknak, akik aláírásukkal támogatták a Szövetség jelöltlistáját. – Az aláírások száma azt bizonyítja, hogy az RMDSZ továbbra is stabil szavazóbázissal rendelkezik, azt, hogy a magyar közösség tagjai továbbra is kiállnak az egységes politikai érdekképviselet mellett – mutatott rá.
Az elnök kifejtette, az RMDSZ nem értett egyet az európai parlamenti választások elhalasztásával, értékelése szerint más módon kellett volna rendezni a pártok közötti ellentéteket. Az RMDSZ álláspontja szerint szeptember vége azonban megfelelő időpontnak kínálkozna a választások újbóli kiírására – mondta Markó Béla.
Az RMDSZ elnöke úgy látja, a politikai pártok jelenleg nem képesek meghatározni és összehangolni a prioritásaikat, a referendumokat pedig a választások utánra lehetett volna halasztani. A legnagyobb problémának azonban mégsem ezt, hanem az elhúzódó politikai válságot tartja. A kisebbségi kormánynak nincs támogatása a parlamentben, ez pedig veszélyes helyzetet teremt: ez az abszurd szituáció ugyanis azt eredményezi, hogy az ellenzék, populista meggondolásokból akár létfontosságú (például a költségvetést érintő) törvényjavaslatokat is módosíthat, amelyeket aztán a kormánynak kell gyakorlatba ültetnie, természetesen viselve az ezzel járó felelősséget. Az elnök szerint a helyzet megoldására csupán két lehetőség van: a kormány vagy támogatást szerez a parlamentben, vagy ténylegesen ki kell írni az előrehozott választásokat.
A magyar nemzeti ünnep kapcsán az elnök kifejtette: nagy előrelépésnek tartja, hogy mára már megszűntek a 90-es éveket idéző etnikai feszültségek a március 15-i ünnepségek körül. – Remélem, hogy végleg a múlté ez az időszak -hangsúlyozta. Az utóbbi években nagyon sok településen a helyi hatóságok, a román közösség részvételével zajlottak az ünneplések, vezető állami tisztségviselők minden alkalommal üdvözlik a magyarság ünnepét. – A Szabadság, Egyenlőség és Testvériség jelszava egyetemes érvényű üzenet, amely nemcsak a magyaroknak és a románoknak, hanem az összes Kárpát-medencei nemzetnek szól – hangsúlyozta az elnök.
KÖSZÖNJÜK
Az elmúlt hetekben több mint háromszázhúszezer aláírást gyűjtöttünk össze az RMDSZ Európai Parlamenti jelöltlistájának támogatására.
Ezúton is köszönetet mondunk helyi és területi szervezeteinknek, önkormányzati képviselőinknek, polgármestereknek, tanácsosoknak, valamint az önkénteseknek, akik lehetővé tették, hogy ilyen rövid idő alatt megszólítsuk választóinkat, de mindenek előtt azoknak az erdélyi magyaroknak tartozunk köszönettel, akik – meghallva az egység hívószavát – aláírásukkal támogatták a Szövetség jelöltjeit.
Az aláírásgyűjtés sikere azt bizonyítja számunkra, hogy az erdélyi magyarság támogatja az RMDSZ következetes politikáját, és megerősíti bennünk azt a meggyőződést, hogy közösségünk tagjai továbbra is kiállnak az egységes politikai érdekképviselet mellett.
Köszönet illeti mindazokat, akik megértették, hogy történelmi fordulópont előtt állunk, amikor minden attól függ, hogy tudunk-e szolidárisan, egységesen politizálni Romániában és Európában. Az Európai Parlamenti választásoknak kétségtelenül nagy tétje van az erdélyi magyarság számára, ugyanis ezáltal hosszú évtizedek után lehetőségünk van a határok nélküli magyar-magyar együttlétre, a magyar nemzetegyesítésre, de arra is, hogy jólétet, biztonságot teremtsünk magunknak a szülőföldön. Köszönet illeti mindazokat, akik megértették, hogy ennek megvalósításához alapvetően szükséges az RMDSZ Európai Parlamenti jelenléte és az erdélyi magyarság egysége.
Bár a kormány a választásokat későbbre halasztotta, erre az idén mindenképpen sor fog kerülni, és a most összegyűjtött aláírások érvényben maradnak. Számítunk a magyar közösség szolidaritására az Európai Parlamenti választásokon, és Önök is számíthatnak ránk, számíthatnak érdekvédelmi szervezetükre, az RMDSZ-re!
MARKÓ BÉLA
az RMDSZ elnöke
2007. március 13.

