RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. december 28., péntek
elhivbuk@rmdsz.ro XV. évfolyam, 3766. szám
Tervek és kihívások: Tánczos Barna szállításügyi államtitkár évértékelője
„Nagy kihívás volt számomra, hogy 2007 májusában kineveztek a szállításügyi minisztérium államtitkárának.” – mondta évértélkelőjében Tánczos Barna, aki kifejtette: a szállításügy jelenleg Románia számára prioritást élvez, hiszen a rendszerváltás nem hozta magával azt az elvárható infrastrukturális fejlesztést, amely elengedhetetlen az ország fejlődése szempontjából.
„Romániával Erdély is az Unióhoz csatlakozott 2007 januárjában. A mi feladatunk pedig jelenleg az, hogy mind Erdély, mind a romániai magyarság számára megteremtsük azokat az feltételeket, amelyek megléte nélkül a magyarok lakta régiók nem fejlődhetnek az elvárható ütemben.” – fogalmazott Tánczos, aki kifejtette: Romániának újjá kell születnie, hiszen autópályákat, gyorsforgalmi utakat, országutakat, európai színvonalú megyei és községi utakat, körgyűrűket, terelőutakat kell építeni. „Ennek a kormánynak továbbra is az a feladata, hogy megteremtse az ország fejlődése számára elengedhetetlen infrastruktúrát. Ehhez az kell, hogy az észak-erdélyi autópályát minél hamarabb befejezzük, hogy a dél-erdélyi autópálya minél hamarabb átadásra kerüljön, és a Székelyföldet érintő Marosvásárhely-Iasi autópálya építésének megteremtsük a feltételeit.” – érvelt az államtitkár, aki szerint már 2008-ban elkezdődhet ez, a székelység számára olyannyira fontos európai szintű beruházás.
„Brüsszelben már folytak tárgyalások a kelet-nyugat irányban, Moldovát Európával összekötő, a Székelyföldet érintő Marosvásárhely-Iasi autópálya szükségességéről. A politikai akarat tehát megvan. Nekünk az a feladatunk, hogy még a 2008-as parlamenti választások előtt kiírjuk a koncessziós pályázatot, hiszen akkor az utánunk jövő kormányok már nem állíthatják le azautópálya-építést” – érvelt Tánczos, aki az autópálya-építések mellett külön kitért az országos útrehabilitációs projekt fontosságára is. „Az év végén megkezdtük a tárgyalásokat az Európai Befektetési Bankkal (BEI) az országos útrehabilitációs projekt VI. szakaszának kibővítéséről, így reményeink szerint nemcsak az országos jelentőségű főutak, hanem a települések területén lévő utak is felújításra kerülnek. Szeptember elejétől komoly tárgyalások folytak az országos útrehabilitációs projektről, így reményem szerint 2008 áttörést fog hozni ebben a tekintetben” – fejtette ki Tánczos, aki szerint óriási eredmény az, hogy például a Maroshévíz-Kökös útszakasz felújításra kerül. „Személyesen is meglátogattam az országos útrehabilitációs projekt VI. szakaszában érintett megyeszékhelyeket, és találkoztam az érintett települések elöljáróival is. Még mindig sok a probléma, sok a kisajátítatlan terület, de reményeim szerint tavasszal minden akadály elhárul ahhoz, hogy a munkálatok időben el tudjanak kezdődni. Fontosnak tartom megjegyezni azt is, hogy tovább kell gondolnunk a körgyűrű-építéseket, és prioritásként kell kezelnünk a városi forgalom tehermentesítését is.” – mondta az államtitkár. Tánczos fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az egyik álma vált valóra az idén azzal, hogy elkezdődtek a Székelyudvarhelyt Székelykeresztúrral összekötő DN 13 C- jelű út felújítási munkálatai. „Ha csak alkalmam van, kilátogatok az útszakaszra, hogy személyesen is meggyőződjek arról, hogy amunkálatok a tervezett ütemben haladnak, hiszen azt szeretnénk, ha 2008 nyarának elejétőlakadálymentesen haladna a forgalom Udvarhely és Székelykeresztúr között” – fejtette ki Tánczos, aki szerint a 2008-as év vízválasztó lehet a romániai infrastrukturális fejlesztés szempontjából, hiszen az útfelújítások és építkezések mellett az eddig rendkívül elhanyagolt vasutat is európai színvonalra szeretnék hozni. „A vasutat, a vasúthoz tartozó infrastruktúrát az eddigi kormányok elhanyagolták. Nekünk egy új, európaibb vasutat kell teremtenünk. Nem szabad szem elől tévesztenünk azt sem, hogy a vasúton való szállítás biztonságos és egyben környezetkímélő is.” – értékelt Tánczos Barna.
Winkler Gyula megyei elnök elégedett a Hunyad megyei RMDSZ 2007-es tevékenységével
Európai parlamenti képviselői minőségében első alkalommal tartott sajtótájékoztatót Déván Winkler Gyula, aki csütörtökön, december 27-én, a két hete működő EP-képviselői irodájában találkozott az újságírókkal.
Winkler Gyula a sajtónak beszámolt az első hetek tapasztalatairól az Európai Parlamentben. A képviselő az Európai Parlament keretében a Nemzetközi Külkereskedelmi Bizottságban (INTA) teljes jogú tagként, valamint a Regionális Fejlesztési Bizottságban helyettesítő tagként tevékenykedik.
A Hunyad megyei RMDSZ 2007-es évi tevékenységével kapcsolatban Winkler Gyula a szervezet megyei elnökeként elégedetten nyilatkozott: a Szövetség kiemelkedő eredményeket ért el az európai parlamenti jelöltlista állítását támogató aláírásgyűjtéskor és a választásokon is.
–Idén új szervezet alakult Aninószán, így 16-ra emelkedett a Hunyad megyében működő helyi szervezetek száma – számolt be a képviselő. További támogatásban részesült a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport, úgy a román, mind pedig a magyar kormány részéről, ugyanakkor számottévő támogatást kaptak a Hunyad megyei egyházak is.
Politikai szempontból az RMDSZ fontos tényező Hunyad megyében, annak ellenére, hogy a magyar lakosság aránya nem haladja meg az 5%-ot – értékelt a megyei elnök.
Újságírói kérdésre válaszolva a képviselő elmondta, hogy politikusként a 2007-es év egyéni mérlege is pozitív számára, hiszen célkitűzése – az európai parlamenti mandátum megszerzése – teljesült.
A dévai sajtótájékoztatót követően, Winkler Gyula a Hunyad megyei Brádon lakossági fórumon vett részt. A találkozón a brádi magyar lakosság jövő évi terveiről, célkitűzéseiről beszélgettek, valamint bemutatták a 2008-ban megszervezésre kerülő kulturális és hagyományőrző tevékenységeket.

