RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. augusztus 9, csütörtök
elhivbuk@rmdsz.ro XV. évfolyam, 3646. szám
Az Európai Unió 320 millió eurót folyósít a ROP elindításához
Az Európai Unió jóváhagyta a Regionális Operatív Programbeli (ROP) tervek elkészítéséhez szükséges előleg átutalását. A régiófejlesztési alapokból (FEDER) származó előleg értéke a ROP összértékének 2%-a, körülbelül 320 millió euró – jelentette be Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter mai, bukaresti sajtóértekezletén.
Románia fejlesztési régiói 2007 és 2013 között 4,6 milliárd eurót használhatnak fel, melyből 3,72 milliárdot az unió biztosít, a fennmaradó 880 millió eurót helyi forrásokból fedezik majd.
Borbély László elmondta: a Régiófejlesztési Operatív Program Monitorizálási Bizottsága augusztus 16-án ülésezik, napirendjén a regionális és helyi infrastruktúra javítását, valamint a közszállítás, illetve a szociális infrastruktúra fejlesztését célzó tervek kritériumrendszerének elemzése és jóváhagyása szerepel. Augusztus második felétől a pályázók benyújthatják a regionális és helyi infrastruktúra-fejlesztéssel kapcsolatos terveiket. Jelenleg a Régiófejlesztési Ügynökségekhez 54 különböző előkészítési fázisban levő terv érkezett be. Az aktualizált megvalósíthatósági tanulmánnyal rendelkező tervek értéke meghaladja a 738 millió eurót.
Az Országos Lakásügynökség létrehozását szabályozó 152/1998-as törvény módosításával és kiegészítésével kapcsolatosan Borbély László megerősítette: a fiatalok öt év után megvásárolhatják az általuk bérelt, az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakásokat. A befolyó pénzösszeg 80 százaléka az Országos Lakásügynökséghez tér vissza, amelyet továbbra is ingatlanok építésére fogják fordítani, így a fiatalok által bérelhető lakásalap nem csökken. – Eddig 18.000 bérelhető lakrészt építettünk a fiataloknak, 2.202 lakrész már az idéntől megvásárolható. Folytatjuk a szociális lakások építését: az idén az épülő 2059 szociális lakásból 504 lakás építését fejezzük be – mondta a tárcavezető.

