RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. április 23, hétfő
elhivbuk@mail.rmdsz.ro XV. évfolyam, 3557. szám
Tartalom:
***Várhatóan nyáron indul az ErdélyFM
Ülésezett a Janovics Jenő Alapítvány kuratóriuma
*** Nagy Zsolt az RMDSZ Brassó megyei önkormányzati képviselőivel találkozott
*** Borbély László miniszter szászbogácsi rendezvényen
*** Beindult az EURO PC-program
Várhatóan nyáron indul az ErdélyFM
Ülésezett a Janovics Jenő Alapítvány kuratóriuma
***Várhatóan még a nyár folyamán elkezdi a műsorszórást az erdélyi magyar rádió – körvonalazódott a Janovics Jenő Alapítvány hétvégi kuratóriumi ülésén. Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter, a testület elnöke elmondta, a kuratórium ülésén Kelemen Attila, az alapítvány által felkért médiaszakember bemutatta az Erdély FM rádió költségvetési tervezetét, amelyet a kuratórium még aznap elfogadott, és felhatalmazta Kelemen Attilát a projekt folytatására, valamint a rádió szerkesztőségi gárdájának toborzására. „Úgy érzem, most már átléptünk az intézményépítés fázisába. A következő 2-3 hónapban megtörténik a felszerelés megvásárlása, a szerkesztőség kialakítása Júniusban várható, hogy az Erdély FM műsorai a partnerrádiók frekvenciáin megszólalnak. Megszületett a műsorterv, a koncepció, most már meg kell valósítani” – tájékoztatott Nagy Zsolt, a Janovics Jenő Alapítvány elnöke. „Az én elképzelésem szerint olyan tömegmédiát kell kialakítanunk, amilyen még nem volt az erdélyi magyar közéletben. Nemcsak fogyaszthatónak kell lennie, hanem értelmesnek is, hiszek abban, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Ugyanakkor az Erdély FM-nek erős társadalmi integratív szerepet szánok, tehát nemcsak műsorgyártásban gondolkodom” – mondta Kelemen Attila, az Erdély FM projektvezetője. Az Erdély FM működését a Communitas Alapítvány támogatja.
Nagy Zsolt az RMDSZ Brassó megyei önkormányzati képviselőivel találkozott
***Brassó megyei látogatása során Nagy Zsolt miniszter az RMDSZ Brassó megyei szervezetének székházában megbeszélést folytatott a Szövetség képviselőivel, polgármestereivel, ahol elsősorban aktuálpolitikai kérdések kerültek terítékre. Nagy Zsolt hangsúlyozta: Európa nem személyekben gondolkodik, hanem programokban, és az új kabinetnek az a dolga, hogy vigye végig a vállalt feladatokat. Elmondta, a romániai belpolitikai válság nyomán az RMDSZ politikai súlya nemcsak belföldön, hanem külföldön is nőtt. „Az Európai Néppárt politikusainak visszajelzése alapján jól körvonalazódik, hogy az RMDSZ-re úgy tekintenek, mint egy régi és megbízható partnerre, amely a politikai stabilitás elkötelezett híve” – jelentette ki a miniszter. Most legfontosabb feladata a helyi közösségeknek, hogy felkészüljenek az európai alapok hatékony felhasználására. Ez egyedülálló lehetőség, amelyet nem szabad elhalasztani és amelyre fel kell készülni – figyelmeztetett Nagy Zsolt. Helyi, jól kidolgozott fejlesztési elképzelések kellenek, csak így lehet nyertes pályázatokat összeállítani – mondta a miniszter.
Borbély László miniszter szászbogácsi rendezvényen
***Zsúfolásig megtelelt nézőtér előtt tartottak előadást pénteken, a Maros megyei
Szászbogács településen, a dániai Teaterbygningen Fanefjord fogyatékos színészei. Az eseményen a Maros megyei elöljáróságok mellett jelen volt Borbély László regionális fejlesztési miniszter, Torben Schreiber, Románia dániai tiszteletbeli konzulja és Theodor Paleologu Románia dániai nagykövete is. A rendezvényt követően Borbély László tárcavezető úgy értékelte, a helyiek kezdeményező képességét mutatja, hogy egy személyes kapcsolat nyomán Szászbogácsra már rendszeresen érkeznek dániai turisták. Az együttműködésnek nemcsak kulturális, hanem gazdasági vonatkozása is van, ez ugyanis hozzájárult a helyi faluturizmus fellendüléséhez.
Beindult az EURO PC-program
***Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter pénteken, a Brassó megyei Ósinkán résztvett az EURO PC projekt elindításán. Az Intel által kidolgozott csomagot a vidéki felhasználók igényei alapján állították össze. Első körben azon a kilenc településen válik hozzáférhetővé a csomag, ahol kísérleti jelleggel már működik a Tudásalapú Gazdaság program. Hamarosan a programba bekapcsolódó 251 településen is elérhető lesz az EURO PC. A csomag a kedvezményes árú számítógép mellett szoftvereket, oktatóprogramokat és internet-előfizetést is tartalmaz, így a vidéki települések lakói saját otthonukban is használhatnak modern kommunikációs eszközöket.„A Tudásalapú Gazdaság programban kísérleti jelleggel résztvevő településeken mindenütt megnőtt az otthoni internetkapcsolatok száma, Korondon már több mint ötszáz család rendelkezik internetcsatlakozással. A közösségi információs központ sikere és a polgármesteri hivatalt, az iskolát és a közkönyvtárat összekötő helyi számítógép-hálózatot használata által a közösség felismerte a modern kommunikációs eszközök előnyeit és egyre növekszik az igény ezek iránt. Ez jelzi, hogy a Tudásalapú Gazdaság program hosszútávon eléri a kitűzött célt, a vidéki települések felzárkóztatását kommunikációs szempontból és a digitális szakadék csökkenését. Bekapcsolódik a vidék is az információs társadalomba, és ezáltal megnő a versenyképessége ezeknek a közösségeknek” – mondta Ósinkán Nagy Zsolt miniszter. Az EURO PC csomag összeállításában az Intel stratégiai partnerként vett részt, ugyanakkor minden településen helyi vállalkozókat is bevonnak.

