RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. április 20, péntek
elhivbuk@mail.rmdsz.ro XV. évfolyam, 3556. szám
16 év után megvalósult álom: vízhálózatot avattak Paptamásiban
***A Bihar megyei Tanács és az RMDSZ képviselőinek jelenlétében pénteken adták használatba Paptamási vízhálózatát. Az ünnepségen Szűcs Ferenc polgármester meghívására Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes is beszédet mondott.
Az államtitkár dicsérte a Bihar megyei falu lakosságának kitartását, amely nélkül nem lehetett volna megépíteni a rendszert.
– Legyen erőd elindulni egy úton, hogy megpróbálj valami újat adni a közösségnek. Menj tovább, amikor akadályokba ütközöl, és ne add fel egy pillanatra sem. Ez hát egy kisközösség sikerének titka 2007-ben. Talán kevesen tudják, de Paptamási az országban az elsők között kezdett a beruházáshoz, még 1991-ben, eleinte csak saját forrásaira támaszkodva.
Dicséret illeti a tamásiak ügyességét, kitartását, azt, hogy nem hagyták annyiban terveiket. Így, a Bihar Megyei Tanács és Románia Kormánya támogatásával, sikerült megépíteni, amit már 1991-ben elterveztek: azt a mintegy 6,5 kilométeres vízvezetéket, amelyre mostantól Paptamási minden lakosa rákapcsolódhat – mondta Cseke Attila államtitkár.

