RMDSZ-TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. április 19, csütörtökelhivbuk@mail.rmdsz.ro XV. évfolyam, 3555. szám
Tartalom:
***A Parlament döntéséből mindenkinek le kell vonnia a tanulságokat
*** Az RMDSZ szerint az államfő többször túllépte hatáskörét
*** Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes Bihar megyei rendezvényeken
*** Korodi Attila miniszter a „zöld közbeszerzés” meghonosításáról
*** Nagy Zsolt hétvégi programja
A Parlament döntéséből mindenkinek le kell vonnia a tanulságokat
***A Parlament csütörtökön jelentős többséggel, 322 szavazattal és 108 ellenszavazattal megszavazta az államfő felfüggesztését. Az együttes ülést követően Markó Béla szövetségi elnök úgy nyilatkozott, ez a nagy többség a Parlament azon egyértelmű szándékát mutatja, hogy szankcionálja Traian Băsescu eddigi magatartását, és ez figyelmeztető jel mindenki számára. – Sokak szerint a helyzet előzménytelen, és remélem, hogy ez nem ismétlődik meg, de ehhez azkell, hogy mindenki levonja a tanulságokat. A szövetségi elnök megismételte, az RMDSZ álláspontja szerint az államfő többször is túllépte alkotmányos hatáskörét, és veszélyeztette a demokrácia intézményeit azzal, hogy kompromittálni próbálta a Parlamentet és a Kormányt. Ugyanakkor az államelnök ő maga egyszemélyben próbált rendelkezni, holott ez egy demokráciában nem lehetséges – szögezte le. Az elnök arra is felhívta a figyelmet, a helyzet kialakulásában a politikai pártoknak is szerepük volt, ugyanis hagyták e magatartásforma érvényesülését, és politikai programjuk megvalósítása helyett inkább dossziékkal és cédulákkal foglalkoztak: ha mindebből nem vonjuk le a tanulságokat, akkor a jelenlegi helyzet nem fog javulni – mondta az RMDSZ elnöke.
Az RMDSZ szerint az államfő többször túllépte hatáskörét
***Az RMDSZ álláspontja szerint Traian Băsescu több alkalommal túllépte alkotmányos hatáskörét, az államelnök felfüggesztése önmagában azonban nem oldja meg a kialakult helyzetet: a politikumnak, a civil társadalomnak és a sajtónak is önvizsgálatot kell végeznie, ugyanis magatartásukkal, hallgatásukkal szintén hozzájárultak a demokrácia eszményének lejáratásához – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök csütörtökön, a Parlament együttes ülésén, az államfő tisztségéből való felfüggesztését célzó indítvány vitáján. Az RMDSZ álláspontját ismertetve az RMDSZ elnöke kifejtette, azt szerette volna, hogy egy olyan vitán vegyen részt, amely az ország valós problémáiról, az uniós felzárkózás kérdéseiről szól. – Sajnálom, hogy az államelnök nem értette meg: Románia most nem áll válaszút előtt, és hogy az állam intézményeinek közös erőfeszítésére lenne szükségünk ahhoz, hogy tovább lépjünk, hiszen a politikai pártok, a Parlament, a Kormány állandó támadásával azt kockáztatja, hogy kompromittálja demokratikus rendszerünket – mutatott rá.
Az elnök szerint az ország alapvető kérdései ma a korrupció felszámolása, a decentralizáció folytatása, az állami intézmények reformja, de további megoldásokat kell keresni a nemzeti közösségek jogainak kiszélesítésére, és javítani kell a lakosság szociális helyzetét is. – Ha az államelnök ezen kérdések kapcsán kezdeményez vitát, mi bármikor készen állunk arra, hogy hathatós módon résztvegyünk ezek megoldásában. Az RMDSZ azt szeretné, ha a Parlament, a Kormány és az államfő közösen dolgozna azon, hogy az ország minél előnyösebb helyet vívjon ki magának az Európai Unióban. Ebben a folyamatban természetszerűen az államelnöknek is jelentős szerepe van: a szerepe az egyensúlyteremtés és a közvetítés. Ehhez azonban pártatlanságot kell tanúsítania. Úgy látom, Traian Băsescu nem elégszik meg ezzel a szereppel – jelentette ki Markó Béla, hozzátéve: „Végülis hajlandó lennék elfogadni még a játékos elnökmagatartást is, egy játékosnak azonban be kell tartania a játékszabályokat: az elmúlt időszakban pedig, be kell ismernünk, több alkalommal nem tartották be ezeket a szabályokat – mutatott rá. Leszögezte, elfogadhatatlannak tartja, hogy az államfő illegitimnek minősítse a Kormányt és annak tagjait. – Szeretnék tisztázni valamit: nem vagyunk az államelnöki intézmény gyermekei, nem az államfő dönti el a legitimitás vagy illegitimitás kérdését, hanem a Parlament. Aki a Parlament szerepét kérdőjelezi meg, az a demokrácia egyik alapintézményét kérdőjelezi meg. Nem akarunk visszafordulni az úton, nem akarunk a parlamentáris köztársaság helyett banánköztársaságot, és nem fogadjuk el, hogy Romániába visszahozzák a személyi kultuszt – mondta parlament előtti beszédében a miniszterelnök-helyettes, aki ugyanakkor úgy értékelte, az államfő több alkalommal túllépte hatáskörét, és nem látta el alkotmányos kötelességét. Álláspontja szerint az államfő felfüggesztése önmagában nem oldja meg a kialakult helyzetet, a mai szavazással pedig nem a demokrácia valamely elvi vonatkozásáról, hanem egy személyről szavaz a Parlament.
Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes Bihar megyei rendezvényeken
***Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes pénteken Bihar megye két településen is együtt ünnepel a helyi közösséggel. Az államtitkár 13 órától Paptamásiban részt vesz a vízhálózat ünnepélyes átadásán. Ezt követően Margittára látogat, ahol beszédet mond egykori iskolája, az Octavian Goga Főgimnázium Napján.
Korodi Attila miniszter a „zöld közbeszerzés” meghonosításáról
***A Környezetvédelmi Minisztérium és az Európai Bizottság közös szervezésében április 19. és 20. között kerül sor Bukarestben az „Eco-procurement” címet viselő szemináriumra, melynektémája a zöld közbeszerzés.
A rendezvényt Korodi Attila környezetvédelmi miniszter nyitotta meg. A tárcavezető kiemelte a zöld közbeszerzés környezetvédelmi fontosságát. Elmondta, figyelnünk kell arra, hogy a közpénzeket olyan termékekre és szolgáltatásokra költsük el, amelyek megfelelnek a fenntartható fejlődés elvének. A klímaváltozás drámai hatásai, a természeti források túlzott kihasználása, valamint a biodiverzitás fenyegetettsége mind arra utalnak, hogy a társadalom még nem tanulta meg: a természeti források végesek – hívta fel a figyelmet a miniszter.
Korodi rámutatott, a zöld közbeszerzés azt jelenti, hogy a közhatóságoknak egy stratégia alapján környezetbarát termékeket és szolgáltatásokat kell vásárolniuk. Az Európai Unióban a közhatóságok évente az Unió nemzeti össztermékének 16%-át költik el közbeszerzésre. Ha a környezetre is tekintettel lévő termékeket és szolgáltatásokat vásárolnának, jelentős mértékben járulnának hozzá a fenntartható fejlődéshez.
Az Európai Unió tagállamai 2006-ban kidolgoztak egy-egy Nemzeti Cselekvési Tervet a zöld közbeszerzésre. A miniszter hangsúlyozta, fontos követni ezt a mintát, 2007-ben Romániának is ki kell dolgoznia egy hasonló tervet.
A környezetbarát szolgáltatások és termékek beszerzése nemcsak környezetvédelmi-, hanem gazdasági-, szociális- és egészségügyi előnyökkel is jár. Ezek beszerzésével csökken a környezetvédelmi technológiák ára, nő az életszínvonal, valamint a különböző termékek és szolgáltatások színvonala.
A miniszter elmondta, azt szeretné, hogy ezzel a szemináriummal országos vita kezdődjön a zöld közbeszerzésről.
Nagy Zsolt hétvégi programja
***Ósinkán indul az EURO PC projekt
Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter pénteken, április 20-án, a Brassó megyei Ósinkán rész vesz az EURO PC projekt elindításán. Az Intel nemzetközi cég által kidolgozott programot a vidéki felhasználók igényei alapján állították össze. Első körben azok a települések kapják meg a csomagot, ahol kísérleti jelleggel már elindult a Tudásalapú Gazdaság program, ezért is Ósinka a helyszíne az EURO PC bemutatásának. Az eseményen vidéki települések képviselői vesznek részt.
Pénteken délelőtt 11 órától, az ósinkai polgármesteri hivatalban Nagy Zsolt miniszter sajtótájékoztatót tart. Kérjük, részvételi szándékukat jelezzék Turoczki Emesénél, a 0766-633302-es telefonszámon.
***Találkozó a Brassói RMDSZ-nél
Pénteken fél egytől, a brassói RMDSZ székházában, Nagy Zsolt miniszter a Szövetség képviselőivel, polgármestereivel folytat megbeszélést megbeszélést.
***Ülésezik a Janovics Jenő Alapítvány kuratóriuma
Nagy Zsolt, a Janovics Jenő Alapítvány elnökeként, péntek délután öt órára összehívta a kuratóriumot. A Marosvásárhelyen tartott ülésről sajtóközleményben számolunk be.

