RMDSZ TÁJÉKOZTATÓ
Kiadja és szerkeszti az RMDSZ Sajtóirodája
www.rmdsz.ro 2007. április 1, vasárnap
elhivbuk@rmdsz.ro V. évfolyam, 3542. szám
A kormány mihamarabbi átszervezését szorgalmazza az RMDSZ
Markó Béla szövetségi elnök sajtótájékoztatója Marosvásárhelyen
– Az RMDSZ álláspontja szerint mihamarabb végre kell hajtani a kormány átszervezését, és parlamenti többséget kell szerezni a kormány számára, az elhúzódó politikai válság ugyanis veszélyezteti az elkezdett reformfolyamatot és az ország európai felzárkózását – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton, Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök-helyettes rámutatott, a jelenlegi PNL-PD-RMDSZ kormánykoalíció nem rendelkezik parlamenti többséggel, ez a helyzet pedig nem fenntartható, ugyanis egy olyan fontos időszak következik, amikor nincs helye a politikai vitáknak és alapvetően fontos a kormányzás stabilitása, ugyanis teljesíteni kell a kormányprogramban foglalt célokat és az uniós csatlakozással vállalt feladatokat, köztük az Európai Parlamenti választások megszervezését. Álláspontja szerint a parlamenti többség megteremtése érdekében a kormánynak az ellenzéki Szociáldemokrata, illetve a Konzervatív Párttal való együttműködésben kell gondolkodnia. Az elnök a kormány elsőrendű feladatai közé sorolta többek között a decentralizáció, az infrastrukturális fejlesztés, valamint az igazságügyi, az egészségügyi és az oktatási reform folytatását, az integrációs célok teljesítését, illetve a lakosság, főként a fiatalok és nyugdíjasok szociális helyzetének javítását. Az elnök leszögezte, jelenleg nincsen egy átalakított kormányképlet, így nincs rögzítve a kabinet személyi összetétele, valamint az sem, hogy hány, és melyik miniszteri tárca jut majd az RMDSZ-nek. – A Szövetség továbbra is részt kíván venni a kormányzásban, ugyanis úgy ítéljük meg, hogy az erdélyi magyarság, de az egész romániai társadalom érdeke is, hogy az RMDSZ hozájáruljon az országos kérdések megoldásához, a reformintézkedések végrehajtásához – hangsúlyozta a szövetségi elnök. A Demokrata Párt esetleges ellenzékbe vonulásával kapcsolatban kifejtette, bár az RMDSZ-nek az lett volna a megfelelőbb, ha fennmarad a jelenlegi kormánykoalíció, a Konzervatív Párt kilépése nyomán azonban a kormány elveszítette a parlamenti többségét, a DA Szövetségben uralkodó állapotok pedig igen kétségessé teszik azt, hogy a DP kormányon maradjon, ez azonban, tette hozzá, nem az RMDSZ-en múlik. Arra vonatkozó kérdésre, miszerint a DP kormánykoalícióból történő kilépése és a Szociáldemokrata Párttal való eseteleges együttműködés szűkítené-e az erdélyi magyarság sajtátos célkitűzését célzó RMDSZ-politika lehetőségeit, a szövetségi elnök rámutatott: nem számít lényeges változásra, és egyébként is, tekintettel a kisebbségi törvényt érintő demokrata párti álláspontra, ennél rosszabb helyzet a szociáldemokratákkal sem lehet – jegyezte meg.
A sajtótájékoztatón az elnök beszámolt a TEKT szombati ülésének munkálatairól is. Mint mondta, a testület úgy döntött, hogy az RMDSZ területi szervezeteit Petres Sándor, Kiss Sándor és Winkler Gyula képviseli majd a Szövetségi Operatív Tanács helyébe lépő Szövetségi Állandó Tanácsban.
Romániának mezőgazdasági országként van esélye az EU-ban
Dr. Kelemen Atilla interjúja a Kassai Figyelőben
Krivánszky Miklósnak, a Kassai Figyelő brüsszeli tudósítójának adott interjút a napokban Dr. Kelemen Atilla. Az európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, megítélése szerint Románia elsősorban mint komoly mezőgazdasági potenciállal rendelkező ország tudna tekintélyt kivívni magának az Unióban. Véleménye szerint meg kell találni azt a sajátos megoldást, amely figyelembe veszi a romániai gazdálkodás sajátos domborzati és éghajlati jellemzőit, és ezeknek megfelelő fejlesztési/támogatási programokat alkalmaz majd. Meglátása szerint sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelni a vidékfejlesztés koncepciójának népszerűsítésére, hiszen „sokan úgy képzelik, hogy az Unió ad egy csomó pénzt, amiből aztán 2500 kiló búzából 400 kilót lehet termelni. Egyesek szerint a kis faluból először nagy falut, majd kisvárosokat lehet majd építeni,és így megoldottuk a vidék fejlődését.” Szerinte fontos olyan képviseletet biztosítani Románia számára, amely képes érvényesíteni a sajátos romániai érdekeket, mert „sem a holland, sem a német vagy francia módszert nem tudjuk alkalmazni. Nyolcadik éve vagyok a román szakbizottság tagja, most elnöke, így biztos vagyok abban, hogy nem tudunk jobb autót gyártani a németnél, jobb órát a svájcinál, jobb kozmetikumot a franciánál, de a mezőgazdaságban van esélyünk, hisz Románia a két háború között export-ország volt. Tehát esélyeinket kell kihasználni, és nem a szabályokat kritizálni, ahogyan azt gyakran tapasztalni lehet Romániában”– mondta a képviselő.
Díjazták a gyerekpályázat nyerteseit
Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke és Csép Éva Andreaügyvezető elnök, pénteken, a megyei szervezet székházában köszöntötte a „Sokszínűség az EU-ban” című pályázat résztvevőit.
A Maros megyei szervezet által meghirdetett irodalmi és képzőművészeti pályázatra mintegy 92 diák nevezett be, elsősorban Maros megyei iskolákat képviselve, de érkezett pályázat Kolozs és Hargita megyéből is. A szervezők esszéket és képzőművészeti alkotásokat bíráltak el, és ingyenes nyári táborjegyekkel, illetve értékes könyvekkel jutalmazták a nyerteseket.
Kelemen Atilla hangsúlyozta, hogy bár az Európai Unió a kontinens országainak közös otthona, de sokszínűsége megtartása érdekében fontos a nyelvi és kulturális identitás megőrzése. Arra bátorította a gyerekeket, hogy ismerkedjenek a különböző európai államok kultúrájával, de fordítsanak hangsúlyt saját értékeik megismerésére is.

